Újra Átok a közszolgálatin

Különféle filmes zsánerek szövevénye alkotja Mátyássy Áron Átok című tévéfilmsorozatának újabb kilenc folytatását. A szériát hétfőn kezdte sugározni a közszolgálati m1. Az elejét, az első négy részt tavaly tavasszal láthattuk (nemrég ismételték, és az MTV világhálós portálján is elérhető). A mű megnyerte a 41. Magyar Filmszemle tévéfilmes fődíját azok után, hogy a rendező előző munkájáért (Utolsó idők) már több hazai elismerést is kapott. Az Átok első négy epizódjából összeállított játékfilm is sikerrel szerepelt abban a moziforgalmazási kísérletben, melyből kinőtt a Magyar Hangya-mozgalom.

A mostani folytatásban a rendező már nem támaszkodhatott a történet drámai kiindulópontjának nagy „helyzeti energiájára”: az apa temetésén összesereglett családtagok váratlanul szembesülnek az elhunyt életének titkaival és azok következményeivel. A történet folytatásában, egy évvel a temetés után szükségképpen elmélyülnek a személyes konfliktusok. Az elhunyt apa nagyfia, Marci (Hevér Gábor) családja az erőteljes bomlás jeleit mutatja. Felesége (Szamosi Zsófia) és kamasz lánya (Németh Alexandra) egyaránt eltávolodik tőle, ő maga pedig képtelen kezelni a helyzetet.

– Bár jó pedagógus, mégis úgy érzi, nem vitte semmire, felesége visszahúzza. Alapvetően elég gyáva alkat, nem tud lépni, a magyar önsorsrontó modell szerint reagál, mindenért másokat okol, és alkohollal vigasztalja magát – jellemzi a figurát Mátyássy. Marci ugyanakkor határozott erkölcsi karaktert is képvisel, és ezzel fölül is emelkedik a nehézségeken – tehát bonyolult, ellentmondásos személyiség, akit kiválóan jelenít meg Hevér.

– Megmaradt bennem egykori tanárom, Kende János operatőr egyik megjegyzése, miszerint a magyar rendezőknek gyakran nincs kellő kíváncsiságuk, empátiájuk a karaktereik iránt. Ezért törekszem arra, hogy tiszteletben tartsam a szereplők méltóságát, ne hideg intellektualizmussal ábrázoljam őket – jegyzi meg a rendező. A tavaly látottakhoz képest a folytatás sokkal rövidebbre vágott jelenetekből áll, szinte klipszerű, gyakran egy időben, de különböző helyszíneken zajló események villanásai követik egymást. – Ez vágás közben alakult így – mondja –, ezzel a montázstechnikával sokkal feszültebbé, hatásosabbá tudtuk tenni a filmet, mint ha egyben hagytuk volna az egyébként lassabban hömpölygő jeleneteket és az első négy részhez képest kevésbé rendkívüli, inkább hétköznapi helyzeteket.

A stílus formailag a kereskedelmi szappanoperákéra emlékeztet, ám a cselekményvezetés és a játékmodor mélyebben ábrázol. Hevéré mellett remek a Lucát alakító – 16 éves orosházi szakközépiskolás – Németh Alexandra játéka. – Egy castingon találtunk rá, legalább tíz másik jelentkező között. Van benne színészi tehetség –említi a rendező.

Az immár tizenhárom részesre bővülő Átokkal kapcsolatban már az is meglepetés, hogy egyáltalán elkészülhetett. A tévészerkesztők viszont feltűnően óvatosak voltak: a 16-os karikát kapott sorozatot nem az esti kilenc óra utáni főműsoridőbe szerkesztették be, hanem a kései, fél tizenegy órás sávba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.