- Érdekelne: miért ír valaki 35 évesen önéletrajzot? Nem túl korai?

„Kísérleteztem, hogy tudok-e olyan áramlásszerűen írni, ahogy énekelni”

- Imádok írni. Könnyűséget ad. Na meg kihívás is, gondoltam, ide vele. Kísérleteztem, hogy tudok-e olyan áramlásszerűen írni, ahogy énekelni. Gyakran az a forróság termelődött a testemben íráskor, mint énekléskor. Újra akartam gyúrni magam, ehhez a legőszintébb szöveget próbáltam megszülni arról, ami én most vagyok. Ebben a folyamatban közelebb kerültem ahhoz, amihez közel kell lennem, és távolodtam onnan, ahol már nincs dolgom. Nem mondom, hogy könnyű kapukon kellett átmenni közben, de megérte.

- Ha már a bejáratok: olvasom a könyvben, hogy írás közben talán „arra is rájövök, hogy sokkal több ajtó van, mint amennyiről eddig álmodtam”. Említsen pár ilyen rájövést.

- A quintet az egyik legfontosabb zenekarom volt. A sztori írása közben ráláttam, mit is csinálhattam volna másképp. A kimondás körül látom én a lényeget, akörül, hogy ha összeszedem a bátorságom és beszélek, az oldhatja a beragadt helyzeteket. Persze attól, hogy ezt kinyomtatták és könyv lett belőle, nem vált abszolút igazsággá. Csak az én olvasatom, az én receptem. A szüleimhez is kapcsolódnak fontos, nagyon fontos kapuk, a könyvezéssel belepréseltem magam abba, hogy új módon beszéljek velük. Életem első két szereplője ők, be is barázdáltak erősen, ezeket a barázdákat használtam a későbbi kapcsolataimban is. Most mintha volnának új járatok.

- Az eddigi lemezei közül melyekkel van rokonságban a könyv?

- Az Ágról ágra cíművel és a Psychével mindenképpen. De mondhatnám az Adieu des Complexet és az Álom-álomot is.

- És az Egyszálének? Ez egy egyszálszöveg...

- Egyszálszöveg, igen, tényleg. Az Ágról ágra leginkább azért, mert első lemez volt, egy első kép arról, ki vagyok én, hogy énekelek, milyen zenét szeretek. A Psychéről bőven írok. Sokat „veszekedtem” Weöressel, miért kellett kinyírni azt a nőt? Meg lehetett volna oldani máshogy is. Tényleg, majdnem annyi vagyok, mint ő, mikor meghalt... Én is, mint Psyché, sokáig vergődtem szenvedéllyel, szenvedéssel az engem el nem fogadó világban, végezhettem volna én is úgy, mint ő. Az élni vágyás, mint hajót a tőkesúly, visszahúzott középre.

- Esszék, novellafüzér, regény – ilyen műfaji meghatározásokat olvastam a Ribizliálom kapcsán a neten. A szerző hová sorolná könyvét?

- Énekesként is nehezen sorolom be magam. Világzene? Népzene? Dalírás? Ha muszáj műfajozni, a Ribizliálom életrajzi ihletettségű, zenei írásmóddal készült történetek és gondolatok összessége, amelynek a saját belső érésem a vezérfonala. Herner Dorka, a könyvem szerkesztője vagy inkább a „könyvkócsom” először csak hagyott írni. Ha kigurult belőlem egy rész, azon frissiben elolvasta, elkezdtünk beszélgetni a témáról, nem kímélt, kihúzatott, átíratott velem részeket, szöszöltünk szavakon, nevettünk éjszakákon át, és tovább mélyült az amúgy is mély barátságunk.

- Nem félt írás közben, hogy túl őszinte lesz? Mondjuk, nem tűnik félős csajnak...

- Pedig az vagyok. Épp az írással oldom fel ezt. A megjelenés előtt rettegve rántottam volna ki a kéziratot a nyomdagépek karmai közül. Mondják, a félelem, a szomorúság rossz – szerintem nem az, és ezek a érzésélmények meg is jelennek a szövegben. A konkrét történéseket amúgy kevésbé tartom fontosnak, mint az egész könyv alaprezgését. Sokszor én sem emlékszem a kedvenc könyveim jeleneteire, arra viszont nagyon is, hogy ezek hogyan írtak át engem. Olyan, hogy túl őszinte, szerintem nincs. Paradoxon ez. Önmagam ilyen mélységű megmutatása nemcsak törékennyé, hanem erőssé is tesz, mert a történeteknek addig ástam a mélyére, amíg le nem értem valami közös alapréteghez, hogy le lehessen a szövegről hántani a Palya Beát, lehessen hozzá kapcsolódni, úgy olvasni, mint saját történetet.

- Dramatizált is?

- Jó lett volna néha kerekebbé tenni egy-egy sztorit, de ilyenkor legtöbbször rákoppintottam az ujjaim hegyire. Én olyan alkotóktól kapok a legtöbbet – Weörestől, Joni Mitchelltől –, akik el tudnak indulni egy pici ötlet sejtésnyi energiájából, és hagyják, hogy az óvatos lépkedés fokozatosan bontsa ki a lényüket. Így mintha magát írná a könyv, a dal, az agy tán pont ahhoz kell, hogy ne gátolja ezt a folyamatot. Így róluk szól a dolog, ilyen egyszerű és mégis bonyolult ez, mert szerintem ha ebben a pillanatban bárki mondaná, hogy na, írok egy könyvet magamról, akkor volna terelő útvonal rendesen, hogy hogyan ne szóljon a könyv az írójáról. Én akartam ezt a dolgot, igen, írni egy könyvet magamról, nem elterelődni, pont azért, hogy aztán az szólhasson mindenki másról is. Kiveszünk belőle engem, amúgy az aranybetűkkel szedett nevem és a cím egy idő után le is kopik a borítóról. Gyönyörűség.

Új könyv, új lemezek

A Ribizliálommal egy időben két Palya Bea-lemez is napvilágot látott. Az egyik, a könyvvel együtt is kapható, öt új dalt tartalmaz, a másik egy válogatáslemez, amelyet az énekes maga állított össze. E dalokat játssza majd december 4-i koncertjén a Művészetek Palotájában. „A legértékesebbek közé sorolom ezt a lemezt, az élő felvételek miatt. Nagy élmény visszahallgatni a Szokolay Dongó Balázzsal játszott koncert anyagát. Olyan tágasságot, életteliséget hoz, amilyenre a stúdiófelvétel sosem képes” – vallja Palya Bea.