A Kolozsvárról szerződtetett Ditrói Mór 1896-ban nyitotta meg a Vígszínházat. 1902-ben száz előadásból álló magyar ciklust rendezett – mondja Radnóti Zsuzsa dramaturg. A kísérlet komoly erkölcsi sikert hozott, de a közönség megtartásáért és az anyagi siker érdekében természetesen külföldi darabokat is bemutatott. (A legenda szerint ezeknek a daraboknak a fordítása közben tanulta meg a drámaírást Molnár Ferenc és Heltai Jenő is.)

Az Írók Színháza az 1922–23-as évadban az Eskü téren működött –mondja Gajdó Tamás színháztörténész. Délelőtt tizenegykor játszottak vasárnaponként, a programból Füst Milán Boldogtalanokja talán a legismertebb. Pár évvel később, az 1926–27-es évadban az Új Magyar Drámaírók Bemutató Ciklusát indították el, alkalmi előadásokat tartottak különféle budapesti helyeken. A szerzők nem voltak túl felkapottak, Szederkényi Annától A legtisztább víz tán a legismertebb a játszott darabok közül –már annak, aki hallott róla.

Az Új Színház (a mai Centrál Színház helyén, a Révay utcában) 1928-tól szintén a magyar drámák népszerűsítését tűzte ki célul. Földes Imre irredenta darabja, a Tüzek az éjszakában kétszáz előadást is megélt, ahogy százat ugyancsak tőle az Égő város. Ezt az előadásszámot viszonylag gyorsan érték el, mert 1930-ban már külföldi darabokat is előhúztak, és 1932-re csődbe is ment a vállalkozás. 1935-ben újabb próbálkozásra került sor az Új Tháliában. A három bemutató közül egyedül Tamási Áron Énekes madara élte túl az ősbemutatót, és látható akár ma is. Fendrik Ferenc művét, A vágtát be is tiltották, Felkai Ferenctől a Bábel sem maradt örök emléke az utókornak.

Lengyel György rendező két színházat említ a múlt századból, amely kimondottan a magyar művekre épített, és mindkettő Simon Zsuzsa nevéhez kötődik: a Belvárosi és a Jókai Színház egy-egy időszaka. A rendező két jó előadásra emlékszik a Jókaiból: Vas István és Illés Endre Trisztánjára, valamint SzabóMagdától a Kígyómarásra. A műsor nagy része azonban politikai kurzusdarab volt. Akárcsak a Belvárosi Színházban (a mai Katona József Színház), ahol Bárdos Artúr emigrálása után Simon Zsuzsát ültették a direktori székbe. Onnan két pocsék műre emlékszik vissza: Mándi Éva Hétköznapok hőseire és Földes Mihály Mélyszántására.

Az akkori Belvárosit állítólag a legelkötelezettebb pártszimpatizánsok is bírálták. De nem kellett sokáig várni-tűrni, 1951-től a Nemzeti Színház kamarája lett.

A színháztörténész Gajdó Tamástól tudjuk, a Belvárosiban klasszikust 1949 és 1951 között egyedül Csiky Gergelytől adtak, A kaviárt. A ma is ismert szerzők közül Tabi Lászlótól ment a Végállomás, kiszállás és Fehér Klárától az Idézés bűnügyben. A Belvárosi csupa magyar évadjaiba becsúszott amúgy szezononként egy-egy szovjet darab is, a Moszkvai jellem Szofronovtól és Burjakovszkijtól az Üzenet az élőknek.

A Jókai Színházban – a mostani Új Színház helyén – azért már jóval ismertebb szerzők műveit is bemutatták, emlékezetes évadról mégsem szól a fáma. A Lengyel György által is idézett Trisztán mellett például Bródy Sándor színművét, A tanítónőt vagy Móricz Zsigmondtól a Betyárt. Az utolsó premierjük Sándor Ivántól a Két nemzedék volt 1961. május 5-én, majd átvette a vezetői posztot Simon Zsuzsától Kazimir Károly és Keres Emil, és így itt indult el nem sokkal később a Thália Színház emlékezetes karrierje.

A Játékszínt tíz évig vezette 1982-1992 között Berényi Gábor, aki kimondottan magyar drámákban gondolkodott, változatos műsort állított össze. Nem volt ez elvárás – emlékszik a direktor –, világéletében ezek a művek érdekelték, és szinte csak magyar darabokat rendezett. Amikor átépítették a Játékszínt, történetesen Csurka István remek darabjával, a Majálissal nyitottak. Berényi Gábor egyetért azzal a felvetéssel, hogy az utóbbi időben több a bulvár darab a színházak műsorán, de egyrészt a magyar bulvárok elég jók, másrészt, mint mondja, a Csurka által elutasítóan említett Neil Simon is Molnár Ferenctől tanult. Azt nagyobb problémának látja, hogy a színházvezetők – kényelmi szempontból – mindig ugyanazt a három Shakespeare-t vagy Moliere-t játsszák. Szerinte egyébként meglehetősen sok magyar darab fut ma az országban, van, amelyik már egy évtized óta. A műsor válogatásának semmiféle gyűlölködő, kirekesztő rezonanciája nem lehet. A társulatoknak viszont feladatuk, hogy felkarolják a kezdő, tehetséges hazai szerzőket, ehhez persze jó dramaturgok és színházvezetők kellenek.

Több prosperáló korszaka volt amagyar színháznak és a magyar drámának: a múlt századforduló és a hatvanas-nyolcvanas évek –mondja Radnóti Zsuzsa, aki hozzáteszi, hogy amostanit is ide lehet sorolni egy pár éve. Az első kettőben nagy sikerek, komoly, jelentős drámák születtek. A drámaírók tudták, mi érdekli a közönséget, és sikerült is olyanokat írni, amelyek megszólaltak, megmaradtak, a közönség magára ismert bennük, a színházak meg jól játszották el őket. Ma is akadnak remek drámaírók, de a színháznak nincs akkora súlya, mint a Kádár-korszakban, mert a politikát eddig nem érdekelte a színház, és a színházat kevésbé érdekelte a politika. Ez lehet, hogy most megváltozik.

– Mindig kiemelt cél volt, hogy a színházak magyar darabokat mutassanak be – mondja a színész-rendező Fodor Tamás, a Stúdió K vezetője, és sorolja is, hogy a repertoárjuk tele van hazai szerző művével. Fodor és Radnóti Zsuzsa is úgy gondolja, rendkívül fontosak a magyar darabok, de erre építeni egy színházat teljesen felesleges. Ráadásul feltehetően unalmas is a közönségnek – akárcsak a társulatnak.

Nem ritka a magyar bemutató

Magyar színművek szép számmal szerepelnek és mindig is szerepeltek a hazai színházak műsorán. Nagy részük kortárs darab – sokat maga a rendező, a dramaturg vagy éppen a társulat ír –, de nemrég mutatta be például a budapesti Katona József Színház Bessenyei György 1777-ben írt művét, A filozófust. A Színházi Dramaturgok Céhe minden évben megválasztja az évad legjobb drámáját, amely az idén Esterházy Péteré lett, az Én vagyok a te. A színikritikusok szerint az elmúlt szezon legjobb magyar műve a Jeremiás avagy Isten hidege című, amelyet Térey János írt. Mindkét darabot a Nemzeti Színház mutatta be. A Nemzeti egyébként több drámapályázatot is kiírt. A 2008–2009-es évadban a Biblia évéhez csatlakozva a Tízparancsolat címűt, az elmúlt szezonban pedig a romagyilkosságokkal foglalkozó dokumentumdráma-pályázatot. Megkérdeztük az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársait, hány magyar darabot mutattak be az elmúlt két évadban. Nos, a lista 159 oldalnyi, és mindegyik oldalán három vagy négy bemutató szerepel. (Aki a részletekre kíváncsi, végigböngészheti a listát a Nol.hu-n.)

Földes Imre irredenta darabja, a Tüzek az éjszakában kétszáz előadást is megélt