Nagy, fekete kalapos gábor-cigánytól vettem nemrég, a feketetói vásárban egy háromlábú faragott széket, ezen törtem épp a diót, miközben néztem a TV2 Aktívját október utolsó napján. S azon vettem észre magam, hogy megáll a kezemben a kalapács. S áll, hosszú-hosszú percekig, a döbbenettől.

Mert az még hagyján, hogy Gombos Edina dán zászlónak öltözött –hogy a keresztben piros-fehér csíkos kis blézerről durvább asszociáció momentán ne is jusson eszünkbe –, s ahhoz is hozzáedződhettünk már, hogy sem ő, sem társa, Papp Gergely nem tud fesztelenül viselkedni és normálisan mozogni a kamera előtt, kacsintás, manír, műmosoly és felvont szemöldök váltja egymást szűkre szabott eszköztárukban. Csak kicsit csodálkozunk, hogy műsorvezetőnk a mindenszenteket és a halottak napját mintegy hozzámixeli a halloweenhez, s közli, hogy ez a „fura háromnapos ünnep” sokakat összezavar (őt bizonyosan), s rezignáltan vesszük tudomásul, hogy ez a halottszelleműző amerikai szokás a felkonferáló szerint mintegy „begyűrűzött” hozzánk, így több sütőtököt meg horrorálarcot tudnak eladni a kereskedők.

Nem rebben a pillánk, amikor bizarr temetkezési szokásokról értekeznek hosszan: hamvainkat plüssmaciba varrhatják, hogy szeretteink ekképpen ölelhessenek minket magukhoz, de lehet belőlünk korall a tenger fenekén, végezhetjük tűzijátékként, sőt kilőhetnek egy kapszulában a Holdra vagy akár Föld körüli pályára is. Nemsokára pedig új kínálattal bővül a paletta: keringhetünk egyet a kék bolygó körül, aztán visszaadnak a hozzátartozóknak, így – kvázi „űrturistaporként” – biztosan kedvesebbek és értékesebbek leszünk számukra.

Megszoktuk, hogy a riportokat celebek vagy azok gyermekei turbósítják. A takarékossági világnap okán a Détár-Rékasi házaspár kisebbik gyermeke, Zsigmond – stílusos becenevén: Zsebi – mondja el, hogy nem kap zsebpénzt, de eladja a játékait, és abból mégis van neki. Zsidró Tamás sztárfodrász pedig tizennégy éves, feltűnően hallgatag fia, Dominik –becenevén Dominó – helyett beszél arról, hogy itt se jár automatikusan ezres a zsebbe, dolgozni kell azért kicsit a papa üzletében. Na jó, osztálykiránduláskor azért adnak neki, de abból meg ajándékot vesz a szüleinek, a kör bezárult, probléma egy szál se. Kis bújtatott reklámként Dominó megnyitja élete első bankszámláját, a pénzintézet neve persze sehol se látható, de ilyen színű kis kendőcskét csak egy helyen viselnek, naná, hogy később e bank szakértője elemzi takarékoskodási szokásainkat, de maradjon ez még mindig a tűréshatáron belül.

Hanem, ami miatt megáll a kalapács a levegőben, az a következő néhány felvezető mondat, szó szerint, egy szuszra, végén kacsintás és műmosoly.

„Elhunyt az egyetlen magyar aranylabdás focista, Albert Flórián. Ma minden focirajongó őrá emlékezett. Egy másik híres magyar, Lugosi Béla Drakula-jelmeze rekordáron keresi új gazdáját, az Összeesküvőkből kiesett lányok pedig meghódították a miskolci éjszakát. Jönnek színes, rövid híreink.”

Ez a néhány mondat mintegy kvintesszenciája a honi kereskedelmi televíziózásnak. Lehengerlőnek kell lenni, vidámnak és optimistának. Aki nem mosolyog, nem is ember. A szavak lényegtelenek, a körítés a lényeg, a dizájnolt stúdió, a tökéletes smink, meg a magas sarkú cipő. Észre sem vesszük a nagy hepiben, hogy összevissza beszélünk, hogy Albert Flóri halála nekünk már csak egy „színes, rövid hír”. Szégyellje magát mindenki, akinek a száján, kezén, szemén, fülén és főként a szívén átment ez a felvétel, legyen bár műsorvezető, vágó, szerkesztő, hangmérnök vagy operatőr.

És nem szólt, hogy „állj!”.