A Shiraz csupa misztikum és legenda. Kezdjük rögtön a névvel. Két változata forog a világban, az egyik a Shiraz, amit a fajta (második) világhódító útjának indító országa/ kontinense, Ausztrália használ, illetve már Dél-Afrika is. A másik pedig a Syrah (ejtsd: szira), amely az Óvilágban, a legszebb tételeket adó Franciaországban, a Rhone folyó völgyének északi szakaszán meg Argentínában, Chilében, Új-Zélandon és az Egyesült Államokban használatos.

A legmesszibb múltba vezető etimológiai magyarázatot éppen a „legfiatalabb”, a XIX. században feltűnt ausztráliai Shiraz-változat kapta. A mai Irán területén ma is létezik Shiraz városa, amely már az ókori Perzsiának is fontos települése volt. Fennmaradt az ókori „shirazi bor” legendája is, és e kettő együtt már bőven elég volt néhány amatőr nyelvtörténésznek, hogy tényként ünnepelje a felfedezést: a Shiraz/Syrah az ókori Perzsiából származik, Európába pedig a keresztes lovagok közvetítésével jutott el.

A történet szeplője, hogy nem igaz: a keresztes lovagok a Szentföldre fókuszáltak, „szervezett úton” Perzsiában nem jártak, a névváltozat valószínűleg a Syrah ausztrálos hadarásával keletkezett. Ráadásul az a híres shirazi bor fehérbor volt, nem vörös.

Ez az elmélet olyannyira népszerű, hogy a perdöntő DNS-vizsgálat eredménye sem tudta kitörölni a 2× 2 józansága helyett inkább az Ezeregyéjszaka meséit, még inkább a bor mámorát keresők fejéből. (A magyar Wikipédián ma is a téves eredetmagyarázat olvasható.)

A legendagyártók egy részletgazdag változatát is kidolgozták a perzsa szálnak. E szerint Gaspard de Stérimberg obsitos keresztes lovag hozta volna el az első szőlőnyalábokat a Rhone felső folyásánál lévő birtokára, ahol egyébként egy kápolnát (franciául hermitage) is emelt. Ez sem igaz, de ügyesen kever a legendába egy újabb valós szálat: Hermitagema is a leghíresebb (és legdrágább) Syrah-borok vidéke, akárcsak a Cornas vagy a Cote-Rotie, a „Perzselt domb”, amely a borrajongók által gyakran hivatkozott, idősebb Plinius leírásában ugyan még más néven szerepelt, de ugyanolyan karakterisztikájú bort adott, mint a mai Shiraz/ Syrah. Az „ermitázs” valaha annyira egyet jelentett az első osztályú Syrah-val, hogy az ausztrálok egészen a nyolcvanas évekig ilyen néven palackozták amaguk Shirazát. Addig, amíg a franciák be nem keményítettek. Ahogy mi is tettük a Tocai néven címkéző olaszokkal. (Amúgy a villányi Bock Józsefnek is van egy Ermitage cuvée-je, amiben szintén van Syrah, igaz, csak tíz százalék alatti arányban.) Akármennyire is harcos támogatói vagyunk a hazai borá szatnak, azt kell mondjuk, hiába lett a kétezres évek egyik divatbora a Syrah, aki tel jes vértben akarja megismer ni a fajtát, annak egy rhone-i tételt, vagy minimum egy ausztrált érdemes megkóstolnia, a magyar Syrah-k inkább házasításokban működnek szépen, mint fajtaborként.

További boros történetek a borbarhorda.hu-n.