Távol a gügyögéstől

Igazából már az öt évvel ezelőtti, tizenkettedik szólólemez után (Közös szavakból) úgy éreztem, hogy elérkezett a minden szempontból kiérdemelt nyugdíj.

A nagy slágert (Apám hitte) hosszú évek óta nem lehet überelni, csak megközelíteni (A szerelemnek múlnia kell), s minek szaporítani a közepes dalok számait? De mire jó egy új lemez, ha nem arra, hogy újragondoljuk a kételyeinket?

Mondjuk, a Körtáncról is hiányzik az átütő nagy sláger, de most nem is ez a lényeg. Az album minden ízéből árasztja a vitalitást, a Presser-Dusán-Zorán alkotóhármas újra megtalált erejét. Vagyis nem volt hiábavaló az elmúlt öt év, és nem alibi az új dolgozat. A Mondtam neked, a Törjön a csend, a Mikor növünk fel? és a Kóló szerencsére távol áll a gügyögéstől, a szentimentalista köldöknézéstől, igazi pattogós örömzene, Dusán eltalált szövegeivel. A Mondtam neked című dalt úgy is felfoghatjuk, mint a „nagy öregek” válaszát a tehetségkutatódömpingre. „Mondtam neked, egy nap egy sztár / Örök sikerrel kalkulál / Mondtam neked, ez új idő / Csupa eldobható zsebkendő.”

De ugyanígy gyorsan dúdolható az érzelmesebb Ember a vízben, vagy a kissé túlírtnak ható Esküvő. Zorán igazából ugyanazokat a húrokat pengeti: unokáihoz, édesanyjához, szerelméhez szól, mosollyal a szája szegletében, nosztalgikusan, kicsit bölcsen, kicsit érzelgősen. Talán csak az idő változott meg körülötte, de az viszont nagyon... Jó a reggae-alapokon megszólaló Még mindig, és a szöveg miatt elmegy a zeneileg kissé csöpögősre fazonírozott Ballada a mamáról. Talán csak egyetlen kínos pillanata van az albumnak, a Szabadságdal, amelyet inkább paródiaként fogunk fel, egy igazi posztmodern gesztusként. Ennek ellenére világosan látszik, hogy összekapta magát a szerzőtrió, s így a tizenharmadik szólóalbum nem hoz szerencsétlenséget. Ott a helye a sikerültebb, átgondoltabb, kiforrottabb Zorán-albumok mellett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.