Mivel állandóan úton van, sosem ébred úgy: úristen, hol vagyok?

„Normális, hogy az ember ilyenkor a következő hódításon gondolkodik”

Inkább azt kérdezem: hány óra van és milyen nap? New York, London, Budapest, mindenhol teljesen mást mutat az óra. Az utazásra az emberek általában többet készülnek, mint én. Nekem az a fontos, hogy elérjem mondjuk a milánói járatot.

A Facebook-oldalán, a falon azt kérdezte a férje, a szintén fuvolaművész Madaras Gergely: mikor lesznek már végre egy helyen?

Sokat utazunk mindketten, most főként Manchesterben élünk. Kimondott logisztika kell ahhoz, hogy találkozzunk. Nem gondolom, hogy ez rövid távon megváltozik. Mert amíg fiatalok vagyunk, minket ugrasztanak be, ha lemondja a fellépést egy nagyágyú. Akkor hiába terveztünk mást, utazni kell. Bár a gazdasági válság miatt mindenütt sok pénzt vesznek el a kultúrától, hihetetlen szerencsés vagyok. Egyre többet hívnak remek helyekre, és oda általában vissza is várnak.

Minden zenész vágya, hogy felléphessen a New York-i Carnegie Hallban. Oké, ez megvolt, most mi jön?

Tizenöt-tizenhat éves lehettem, amikor elhatároztam, még harmincéves korom előtt szeretnék fellépni a Carnegie Hallban. Hogy ez mekkora szó, azt egy New York-i taxisofőr szavaival szeretném érzékeltetni. Megkérdezte, mit csinálok itt, és elmondtam, hol fogok fellépni. Erre annyit mondott: So, you have arrived. Ön beérkezett. Ez megkérdőjelezhetetlen.

Térdremegés volt?

Álltam a színpadon, és meglepett, hogy kicsit se remegett jobban, mint máskor. Olyan természetes volt, hogy ott zenélek. A legnagyobb művészek indultak onnan, ez mindenkinek mérföldkő a pályáján. Igazából azon gondolkodtam: mikor jövök ide vissza? Szerintem normális, hogy az ember ilyenkor a következő hódításon gondolkodik. Egyébként érdekes, hogy minden szinte egyszerre történik velem. Az ősszel jelent meg az első önálló CD-m is – a Hungarotonnál –, az olasz zeneszerző Antonio Nava XVIII. századi romantikus zenei különlegességeiből. Ezeket a gitár-fuvola duókat még soha senki nem vette CD-re. Mi voltunk az elsők Koltai Katalin gitárművésszel. Az új cél az első önálló koncert a világ valamelyik meghatározó hangversenytermében. Persze, nem könnyű a fuvolával, mert az kevésbé tartozik a mainstreambe.

…mint a zongora vagy a hegedű.

Igen, csak az 1950-es évektől szaporodtak meg az önálló fuvolás koncertek. Jean-Pierre Rampal „emelte fel” a fuvolát igazi szólóhangszerré. Persze a zenekari játék szintén elengedhetetlen, törekszem rá, hogy folyamatosan zenéljek nagyzenekarokban. Mindeközben azt is pontosan tudnia kell a koncertező művésznek, hogy mi az, ami megkülönbözteti a kollégáitól.

Ön miben tér el a többiektől?

Azon dolgozom, hogy különlegességeket tudjak adni. Az első hangfelvételemmel is szerettem volna valami újat bemutatni úgy, hogy egyszerre legyen általánosan érthető, a maga nemében mégis formabontó.

Legyen őszinte: van értelme ma CD-t kiadni? Szűk réteg vásárolja.

Persze, csak ma a vásárlók nagy része, a komolyzene gyűjtőké is, a netről tölti le a zenét CD-minőségben. Én is vásárolok így. Tény, hogy a hanghordozóknak nem most van a legnagyobb piacuk, de egy fiatal művésznek menedzselnie kell a felvételeit a neten, fel kell tennie őket például a YouTube-ra.

Most hogy körbekoncertezi a világot, hogy látja, milyen a hírünk?

Mikor megérkeztem a Carnegie Hallba, két falon négy olyan plakátot láttam, amelyen magyar fellépők voltak: a Keller Kvartett, a Fesztiválzenekar és Schiff András. Jó érzés, hogy bár kis ország vagyunk, mégis kulturális nagyhatalom. A magyar zenészeket és a szavukat sokra tartják.

Én inkább arra gondoltam: tudnak például arról, hogy Christoph von Dohnányi politikai tiltakozásként lemondta a budapesti fellépéseit?

Nemzetközi kérdés, hogy mi történik nálunk a kultúrában. Dohnányi nagy név a szakmában, figyelik, ha valamihez nem adja a nevét. Egyébként sokan kérdezik tőlem, mi történik nálunk, ezeknek hol lehet utánanézni. És rá is keresnek. A meghatározó művészek nagy része elképesztően naprakész, és fontosnak tartja, hogy kiálljon azok mellett az értékek mellett, amelyeknek sérülése vagy elvesztése az egész szakmát veszélybe sodorhatja. A XX. században többnemzedéknyi tehetséget veszített el a magyar kultúra. Nem hitegethetjük magunkat azzal, hogy csak rajtunk kívülálló okok miatt. A Dohnányi-eset arra figyelmeztet minket, hogy nagyon rossz a nemzetközi megítélése, ha újra kézzelfoghatóvá válik az efféle értékvesztés lehetősége.