Gryllus, a hatvanas izzó

Azt hiszi a felnőtt, hogy végleg kinőtte, ám egyszer csak újra azon kapja magát, hogy hallgatja.

Több nemzedéknyien lehetnek már, akiknek élete felosztható a Kalákához és Gryllus Vilmoshoz való viszony korszakaira, valahogy úgy, ahogy a szüleitől távolodik, majd közeledik hozzájuk a gyerek-kamasz-felnőtt ember. A kiskölyök természetesen hallgatja és énekli a megzenésített gyerekverseket, a tinédzser cikinek tartja, osztálytársainak be nem vallaná, hogy szívesen hallgatja.Majd azt hiszi a felnőtt, hogy végleg kinőtte, ám egyszer csak újra azon kapja magát, hogy hallgatja, és Villon-képéhez éppúgy hozzátartozik a Kaláka-album, mint Faludy fordításai.

A Kaláka duplán összetéveszthetetlen. A zenekarnak és tagjainak egyénenként is különleges a stílusa, a megzenésített versek pedig egyenként idéznek más és más zenei világot. Hol iróniával teremtenek távolságot, hol csendességgel adnak hangsúlyt súlyos mondatoknak.

Arról a közhelyes, tehát/mégis igazságról nem is szólva, hogy mennyivel könnyebben foglal helyet emlékezetünkben az énekelt költemény,mint az iskolai kötelező memoriter. Gryllus Vilmos másfél évtizedes kihagyással tagja a Kaláka együttesnek. Csellón, gitáron, a dél-amerikai kis gitárra emlékeztető charangon, a hétszáz éve létező pengetős kobozon és dorombon játszik amellett, hogy énekel és komponál.

Gryllus Vilmos hatvanadik születésnapját ünnepli. A kínaI asztrológia az időt hatvanéves ciklusokra osztja, ő tehát az első ciklus végére ért, és új korszaka kezdődik. Születésnapi estjén a felnőtteknek írott szerzeményeiből válogat. Dalai több stílusban szólalnak meg, a megszokott kalákás, gryllusvilmosos mellett rockosan is. Ehhez szükség van Ferenczi Gyurira, aki zenekarával, a Rackajammel kísérimajd. És persze ott lesz a Kaláka is, amelynek 42 évvel ezelőtt alapító tagja volt a két nagykamasz Gryllus fiú: Dániel és másfél évvel fiatalabb öccse, Vilmos.

Infó

GRYLLUS VILMOS 60 november 5-én 20 óra, Millenáris Fogadó.

Top 3

1. KOBAYASHI KEN-ICHIRO ÉS A GYŐRI FILHARMONIKUS ZENEKAR

Verdi Rekviem a Művészetek Palotájában november 1-jén este fél 8-kor.

2. LAJKÓ FÉLIX ÉS A MAGYAR ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES

A Hagyományok Háza jubileumi évének egyik záró eseményén fellép Balogh Kálmán és a Szászcsávási Banda is. November 2-án, 3-án és 4-én este 7-kor.

3. AL DI MEOLA –WORLD SIMFONIA

A világ egyik legjobb gitárosa a kongresszusi központban november 3-án este 8-kor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.