A Magyar Fotográfusok Háza kiállítóterének emeletén helyet kapó képek persze nem jelszóval védett helyszíneken készültek, tehát, mondjuk, Angkor, Csehország, Portugália vagy Németország itt bemutatott zugai nem a köznapi értelemben titkosak. Hanem mert valami elrejti őket előlünk. A természet, a feledés, de az is előfordul, hogy éppen a nagy népszerűség fedi el igazi arcukat. A helyek arcait.

Csortos Szabó Sándortól tudom, hogy a mostani, november 13-ig látogatható tárlat kiindulópontja egy Bayreuth melletti kastély kertjében készített kép volt, amellyel egyébként az International Photo Awardson díjat is nyert korábban. A Wagner kertje sorozat készítésekor végigjárta a zeneszerző nevével összeforrt város összes kastélyát, s az utolsó nap reggelén, hazafelé tartva észrevett az út mellett még egyet. Egy olyan kastélyt, amelyet addig nem ismert egyáltalán. Az itt lőtt fotókat tartja a sorozat legérdekesebb darabjainak. Így volt ezzel Kincses Károly fotómuzeológus, a Titkos kertek kurátora is: tanácsára a kissé elfeledett kastély kertjének egyik lépcsőjét ábrázoló képre kezdték el felépíteni közösen a tárlatot. Volt miből válogatni.

A Kambodzsai fák sorozatból bőséges volt a merítés, az ázsiai országban készült képek foglalják el a legnagyobb helyet az emeleten. Csortos Szabó eddig háromszor járt ott, 2000-ben először – akkori képeiből kiállítás is született, melyet a dalai láma is megtekintett – 2003-ban újra fotózni ment, mint ahogy az idén is. Ami érdekelte: mi lett az egykor hatalmas birodalom épített emlé keivel?

– Mi, emberek azt hisszük, hogy frenetikusnak vélt alkotásaink az örökkévalóságnak szólnak. Nyilván a kambodzsaiak is azt hitték, legalábbis a szakrális épületek esetében – meséli Csortos. Olyan nagyot azért nem tévedtek, mert a vallási funkcióval felruházott épületek jó része valóban megmaradt, szemben mondjuk a profán, fából készült építményekkel, amelyek elpusztultak az évszázadok során. Éppen a megmaradás hogyansága, milyensége foglalkoztatta, mikor fotózni kezdte Angkort. Korábbi képeiből a Győzelem kapuját és a Halál kapuját megörökítő képek kerültek a mostani anyagba. Ezekkel és a többi, most megmutatott helyekkel kapcsolatban is az érdekelte, mit is lát tulajdonképpen. Hiszen mondjuk II. Szurjavarman király templomegyüttesénél nem egészen tiszta az épületek státusa. Az rendben van, hogy ember építette helyekről van szó, csakhogy ezek időközben a természet részeivé is váltak, a fák nemes egyszerűséggel magukba fogadták a követ.

Arról kérdezem a fotóst, a helyiek hogyan viszonyulnak saját, a természet által megremixelt hagyományaik hoz. Megtudom, hogy a hinduista épületek, mivel ma már túlnyomórészt buddhista országról van szó, teljesen elvesztették szakralitásukat. De egyébként sem nagyon foglalkoznak ezekkel az épületekkel a helyiek,mert az életbenmaradás tölti ki mindennapjaikat. Csortos elárulja: ha olyan becsben tartanák ott, mint a Nyugat a saját emlékeit, valószínűleg nem érdekelné ennyire az a vidék. Éppen a „se itt, se ott” foglalkoztatja. Ha teljesen halott lenne az a környék, egyáltalán nem tudna róla fogalmat (így aztán képet sem) alkotni. A két állapot közötti átjáró, a „még nem halott, de már nem is él” állapot izgalmas. Épp ezért elkerüli ma már az időközben turistalátványossággá avanzsált kambodzsai helyeket, amelyek, véli, például a Tomb Raider című, Angelina Jolie főszereplésével készült film óta olyanok, „mint Szentendre nyáron”.

Az Európa legnyugatibb csücskeként is ismert Sintrából is találunk titkos kerteket. Ha az ember nem ragad le a kötelező látnivalóknál, és nem a főúton megy, hanem egyszer csak bekanyarodik az erdőbe, egy évszázadok óta üres kolostort talál, ami egykor a kapucinusoké volt, most meg leginkább senkié. Az Elfelejtett kolostor sorozatból kiragadott képeken látható, hogy – bár európai léptékben, de mégiscsak – ugyanaz következett be Sintránál is, mint Kambodzsában, „csak itt sokkal kevesebb a halálos mérgű kígyó”. Láthatjuk a falon a templomos lovagok Tomarban található várát, ami megint csak másfajta misztérium-, illetve titokgazda, mint a már említettek: az Európaszerte kiközösített lovagokat csak a portugálok fogadták be... A csehországi Schwarzenberg-kastély képeivel fejeződik be a tárlat. De mi a titok egy nem túl távoli és igencsak népszerű turistalátványosság kapcsán? A nézőpont és a látvány tálalása.