A varjúkárogás

2011-10-28

tüntetés vagy kitüntetés?– kérdeztük Pintér bélát. a színész-rendezővel, a Pintér béla és társulata vezetőjével arról isbeszélgettünk a nol-Presszóban, mit jelent ma neki a hátország szó, és mi az a szenvedélye, amelyről nem tud lemondani. ez látható a videóban.aki többre kíváncsi, elolvashatja, mi maradt ki a kisfilmből.

Nol-presszó: Sorsszerű, hogy a magyar dráma napján születtél?

Pintér Béla: Tulajdonképpen igen. Sokáig tervezgettem, hogy ezzel kapcsolatban majd elsütök néhány poént: pél dául elterjesztem, hogy egy bizonyos kritikus intézte el, hogy a születésnapomon legyen ez az ünnep. De a jó ízlés valahogy mindig visszatartott ettől. Amúgy Jeles András meg a nemzetközi színházi világnapon született.

Nol-presszó:Hol kapcsolódtok össze?

Pintér Béla: Tulajdonképpen sehol. Három színészem is dolgozott vele, nagyon tisztelem a munkáit, de személyesen még sosem találkoztunk.

Nol-presszó: Színházi embereket, rendezőt, színészt, kritikust beleírsz a produkcióidba?

Pintér Béla: Elsősorban önmagamat szoktam, de azért felbukkannak ismerős figurák az előadásaimban. A színészek karakterjegyei, mondatai, szokásai, történetei vissza-visszatérnek. A Démon gyermekei és a Szutyok címszereplőinek mintája egy-egy régi munkatársam volt. A Szutyokba beleírtam Regős Jánost is, a Szkéné Színház akkori igazgatóját, akiben egyébként többen egyfajta „kritikusfigurát” látnak. Legújabb előadásunkba, a KaisersTV, Ungarnba egy olyan kedves kollégámat komponáltam bele, akivel ma is együttdolgozunk. Kritikust egyébként a Sehova kapujába írtam bele először, a Tündöklő középszerben pedig Quitt Laci alakít egy bizonyos kritikusnőt.

Nol-presszó: Mikor írtál utoljára kézzel levelet?

Pintér Béla: Az utolsó hagyományos levelet talán a katonaságnál írtam, a kilencvenes évek elején.

Nol-presszó: A katonaságmeghatározó élmény volt?

Pintér Béla: Akkor már csak egy évig tartott, de ha belegondol egymai fiatal, hogy egy évig nem a maga ura, olyan emberekkel él együtt, akikkel különben soha nem találkozott volna – felfoghatatlan. Fontos tapasztalat volt, de mondjuk nekem nem olyan meghatározó, mint Mohácsi Jánosnak. Rengeteg előadásában feltűnik a katonaság, mint motívum, az alá-fölérendeltség viszonyrendszere, és az ebből fakadó humor. Ami azért megragadt: a hétfői dandársorakozó Tapolcán, a 8. Kinizsi Pál Harckocsi dandárban. Meghatározó élmény lett, ahogy felsorakoztunk, alakiztunk, károgtak a varjak, és lemezről ment a Rákóczi-induló. A Gyévuskába bele is tettem úgy-ahogy-volt, csak épp 8. Kinizsi Pál Kerékpáros Lövészezrednek neveztem, és nyilván ott kicsit más jelentést kapott a doni hadszíntérre menetelő hadsereget kísérő, balsejtelmű varjúkárogás.

Nol-presszó: Kipróbálnád a hipnózist?

Pintér Béla: Még nem próbáltam, nem tudom, hogy jó médium lennék-e. Visszakanyarodva a katonasághoz, két körlettel lejjebb tartott szeánszokat egy cigány srác. A többiek reszketve jöttek fel: „Láttad, hogy a vaságy arrébb ment fél méterrel?” Oda például nemmertem lemenni. De az Öl, butít! című előadásomba beleírtam a szeánszvezető egyik mondatát: „Ha hallasz engem, koppants egyet, ha nem, kettőt!”