A kétmillió dollárra büntetett riportsorozat

A Hugo Chávez baloldali kormánya által felállított Conatel, a távközlést ellenőrző bizottság a héten 9300 ezer bolivár (2,1 millió dollár) büntetést rótt ki a legnagyobb ellenzéki televíziós csatornára, a Globovisiónra. A Conatel főigazgatója, Pedro Maldonado indoklása szerint a csatorna a júniusi, az El Rodeo börtönben kirobbant fogolylázadáskor riportjaival „politikai célzatból gyűlöletet és elégedetlenséget” keltett. A több mint egy hétig tartó lázadásban több mint húszan életüket vesztették, miközben a nemzeti gárda katonái bekerítették és elszigetelték a külvilágtól a létesítményt. A televíziónak azt rótta fel a főigazgató, hogy napokon át, mintegy 300 alkalommal, ismételten leadta a foglyok 18 hozzátartozójának felháborodott nyilatkozatát, s a hanghoz hozzákevert géppisztolyropogást. A Conatel azt is kifogásolta, hogy a Globovisión egyetlen esetben sem ismertette a börtönlázadással kapcsolatos belügyminisztériumi felső vezetők megnyilatkozásait, tehát egyoldalúan számolt be a történtekről.

Nem az első eset, hogy a Conatel kifogásolja a Globovisión híradásait. A televíziós csatorna tulajdonosa, a multimilliomos Guillermo Zuloaga, aki állítólagos pénzügyi visszaélések és 24 gépkocsi illegális importjának a vádja elől már egy ideje Venezuelából az Egyesült Államokba települt át. Most onnan nyugtatgatta a csatorna felső vezetőit, hogy ha a bíróság elutasítaná a fellebbezést, akkor a pénz nem lehet akadálya a televízió további működtetésének. „Büntetésekkel nem tudnak elhallgattatni bennünket, folytatjuk azoknak az értékeknek és elveknek a védelmét, amelyek eddig is jellemezték a Globovisiónt” – nyilatkozta, hozzátéve, végső esetben „megtalálja a módját a pénz előteremtésének”. Korábban ugyanis a Globovisión jogtanácsosa azt nyilatkozta, hogy egy ekkora összegű büntetés – amely a tavalyi bruttó bevétel 7,5 százalékával egyenlő – lehetetlenné tenné az operatív működést. A venezuelai kormányt támogató úgynevezett Hazafias Pólus újságíróinak csoportja –mint írta az El Nacional napilap – „etikai egyetértéssel” fogadta a Globovisión megbüntetését. Az adások – szerintük is – „lélektani elégedetlenséget kívántak provokálni a lakosság körében”. Közleményük szerint nincs szó a szabad véleménynyilvánítás megsértéséről.

Az Amerika-közi Sajtóközösség (SIP) elnöke, Gonzalo Marroquín viszont bírálta a venezuelai Conatel döntését, hangoztatva, hogy „a büntetés része a Globovisión televíziós csatorna bezárására irányuló kormányzati stratégiának”. A SIP elnöke szerint „újabb támadás történt a venezuelai független sajtó ellen”. Mint közleményében állította, „látszatra legális és jogi megalapozottságú a döntés, valójában egy diktatórikus intézkedés”.

 

A lázadás leverése után
A lázadás leverése után
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.