Vélhetően a humor, amellyel mindezt ki lehetne bírni.

Az utóbbi években sorra szűntek meg, illetve marginalizálódtak a vicc- és humorlapok, illetve humoros műsorok. A hervasztó jelenséget, tehát a humor látványos visszaszorulását talán csak a stand-up zsáner hihetetlen térhódítása miatt nem vesszük észre igazán; ez a visszaszorulás, úgy fest, egy sajátos előretöréssel párosul.

A Showder Klub-jelenségben, minden nagyszerűsége ellenére, nem egyszerűen megújult a humor, hanem vészesen egyosztatúvá, és bizonyos –hadd ne mondjuk: komolyabb – tartalmak kifejezésére alkalmatlanná vált. Gyakorlatilag a Való Világtól a kiskocsmákig terpeszkedő divat lett, mint Lady Gaga.

– A stand-up comedian, a „rögtönző”, „önmagát adó” komikus jó esetben Hofi Géza vagy Sándor György modern inkarnációja, rosszabb esetben pedig csak valaki, aki „jól beszól”. Persze ehhez is rengeteg tehetség kell, hisz a stand-up műfaj gyakran véleményformálás is, és aki röhög a beszólásunkon, az (legalábbis ott és akkor) egyetért – mondja Láng István, a megszűnéshullám egyik nagy áldozata, a Kretén magazin egykori főszerkesztője. – A stand-up sikere részben a politikailag kevéssé korrekt (értsd: „illetlen”) jellegének, részben pedig bulváros aspektusának köszönhető. Általa esetleg beleshetünk az előadó (jóllehet nagyrészt fiktív) hétköznapjaiba, a kalandokba, eseményekbe, amelyek szinte velünk is megtörténhetnének, röhögve bólogathatunk a véleményekre, amelyeket kifejezetten a mi szánkból vett ki – teszi hozzá.

A mindennapi humoradagot régen a vicclapok szállították, némelyek heti, mások havi – vagy, mint a Kretén: kéthavi – adagokban. Láng szerint ezek megszűnése nem egyszerűen formai váltást jelez: komplett humorregiszterek tűntek el velük a porondról. Hiszen egy írott jelenetbe vagy gegbe egészen más mélységeket lehet belerejteni, mint az élőszó pergését használó humorszövedékbe. Vagyis az írott, illetve a „lassú” előadói humor – amelyet elsősorban szintén a showderesek látszanak még úgy-ahogy életben tartani, lásd az Ulpius-ház Dumakönyvtár című sorozatát – fokozatos eltűnésével úgymond a humor komolysága, azaz a személyiségre gyakorolt hatása látszik elveszni. Ami nem lebecsülendő dolog. Ságvári Bence szociológus úgy véli, a humor elemi fontosságú szereplő a különböző jellegű-mélységű konfliktusok feloldásában, a stressz, a frusztráció csökkentésében – egyéni és társadalmi méretekben egyaránt.

– A humor, a vicc olyan társadalmi jelenség, amely elválaszthatatlan attól a kortól, amelyben élünk. A humort nem lehet adminisztratív eszközökkel korlátozni. Meg lehet szüntetni a hivatalos fórumait, ekkor a felszínen kétségtelenül szürkébbé válik egy társadalom, azonban ekkor még nagyobb erővel próbál magának utat törni a másodlagos nyilvánosságban – magyarázza Ságvári.

– A Kádár-korszak jellemző társadalmi problémákra, a politika és a gazdaság diszfunkcionális működésére reflektáló viccei is tele voltak öniróniával, legyen szó a rendszer működéséről vagy éppen az egyéni túlélési stratégiákról. Ha a humort lehántjuk erről a kissé cinikus és önironikus, de összességében inkább negatív önképről, hatása a mai napig kimutatható. Lényeges az is, hogy a humor, az egyes jelenségek indirekt módon való megközelítése fontos eszköze volt a hatalommal szembeni kritikának. A humor nyelvezetében elrejthető a kritika – fűzi hozzá.

Hofi köpönyegéből bújtak elő