A politikus lábszaga nem csal
Orbán Viktor zoknija vajon bűzlik-e? De talán ennél is jobban érdekelheti a pozsonyi kortársképzőművészet-fogyasztókat, hogy milyenek a kipárolgásai mondjuk a szlovák kormány éléről nemrég lemondott Iveta Radicovának. Ezért Pozsony külvárosi galériájában – a nemzetközi Tranzit program egyik székhelyén – a kiállító magyar művészek szlovák politikusok port réit ragasztották pénzbedobósautomata-installációjukra. Az Igor és Ivan Buharov művésznéven dolgozó magyar alkotók Smellection automatja vagyis szagválasztó berendezése arra buzdítja a politikusaiban kételkedő állampolgárt, hogy ne hagyja magát félrevezetni. „Nem tudod, kiben bízz? Szagolj és válassz! A szag nem hazudik!” – szól a felhívás. A rendesen chipsszel meg csokival feltöltött gép tárhelyeire pedig ennek megfelelően parlamenti képviselőknek (idehaza például Kövér Lászlónak és Schmitt Pálnak) tulajdonított használt zoknikat tömködtek –a fájdalmas igazság bizonyítékait.
Annak megértéséhez, hogy miért adta e kiállításának A fájdalom díszként való használata címet Igor (Szilágyi Kornél) és Ivan Buharov (Hevesi Nándor), kissé messzebbről kell indítani. Egyrészt a cím eredetileg egy buddhista láma szövegéből való. Másrészt a pozsonyi bevásárlóközpontok tövében meghúzódó kültelki kiállítótérben a Buharov fivérek egész eddigi művészeti tevékenységének kivonatát mutatják be most (október 30-ig). Az összeállítás élén Kormányeltörésben című 30 perces filmjükkel, amelyet Domonkos István azonos című verse alapján készítettek tavaly. A 13 oldalas költeményben – amelyet Domonkos legjelentősebb művének, a huszadik századi magyar költészet egyik legfontosabb alkotásának is tartják – a Vajdaságból disszidált költő emblematikus nyelven ír az emigráns, kisebbségi, vendégmunkás életformáról meg a politikai száműzetésről, ami most megint annyira aktuális.
– A főszerepre Nyitrai Illés debreceni színészt kértük fel, aki a forgatáskor épp erdőkerülőként dolgozott, úgyhogy a Kormányeltörésben néhány jelenetét ott vettük fel, a munkahelyén, erdei faházak között – meséli Igor Buharov a filmről, amit tavaly az európai kortárs művészet egyik legjelentősebb biennáléjára, a Manifesta 8-ra is beválogattak. Ez még nagyobb diadal a Buharovoknak, ha hozzávesszük, hogy az egész mozit a Mozgókép Alapítvány kétmilliójából kellett készre csinálniuk (a Ludwig Múzeum adott még hozzá egyet). Ahhoz viszont, hogy a szürreális látomássorozatból kézzelfogható műalkotás váljon, több szerencsés találkozás is kellett. Például a görögországi forgatáson Vassily Bourikaszszal, aki Super 8-as filmek előhívásával is foglalkozik. Úgyhogy amit nappal felvettek, azt barátjuk műhelyében éjjel előhívhatták.
Azt, hogy Pozsonyba az alapvetően filmezéssel foglalkozó páros politikára reagáló installációi, provokatív festmények és szokatlanul összepasszított fotók, rajzok, tárgyak is utazhattak, leginkább annak köszönhetik, hogy a szlovákiai Tranzit program (akárcsak a cseh, az osztrák vagy a magyar) a progresszív, kísérletező munkákat népszerűsíti. Olyanokat, mint például Szilágyi Kornél művésztársaival (Csáki Lászlóval, Szolnoki Józseffel) együtt 2004-ben kitalált terméke, a Turulkóla. A pozsonyi kiállításon csak fotójával szereplő ital „promóciójára” a Buharov fivérek korábban külön honlapot is létrehoztak, amelyen többek között a kóla szó magyar eredetét tárják a nyilvánosság elé. Hogy tudniillik honfoglaló őseink a titkos varázsitalt egy lezárható agyagedényben hordozták magukkal a lovon mindenüvé.
De a pozsonyi kiállítás kurátora, a budapesti Tranzit-iroda vezetője, Hegyi Dóra szerint megérdemelte a szereplést az alkotópáros focilabdával átlőtt magyar zászlója is, és a gödörbe állított őrtornya (Karmikus magasles). Ahogy a kurátor mondja: Katalizátor nevű művészeti díját is azért alapította tavaly a budapesti Tranzit, hogy a társadalmat felrázó alkotókra hívja fel a figyelmet. Egyébként a hat éve működő magyarországi irodához képest a szlovákiai már 2002 óta dolgozik, ráadásul az elképzelhető legszerencsésebb működési formában: egy piaci szereplő összes költségét fedezi, cserébe viszont nem szól bele semmibe.
– Az Erste Alapítvány, ez az Erste Bank által létrehozott civil szervezet Ausztria legnagyobb kultúratámogatója, ráadásul nem tegnap óta – magyarázza a pozsonyi Tranzit-műhely vezetője, Boris Ondreicka. – Volt idejük kitanulni a szponzorságot, többek között a bécsi filmfesztivál, a Viennale vagy a Secession nevű osztrák kortárs képzőművészeti kiállítóhely főtámogatójaként. A Tranzitot már az előkészítés szakaszában pénzelték, amikor még irodánk sem volt Pozsonyban, nemhogy kiállítóhelyünk meg műteremprogramunk – mutat a képzőművész-kurátor az elhagyott iparterületre emlékeztető birodalmukra. Egyik épületében épp Buharovék kiállításán kószál néhány néző, Ondreicka szerint azonban a megnyitón telt ház volt és egyöntetű tetszés a helyi művésztársadalom részéről – ez pedig a lehető legtöbb. Náluk ugyanis a klasszikus értelemben vett műkritika nem létezik, még rendszeres művészeti folyóiratuk sincsen, meg kell elégedniük a Flash Art szlovák kiadásával. Ettől a helyi Tranzitban szorgalmasan végzik a dolgukat: a képzőművészet mellett leginkább kísérleti zenét, költészetet és filozófiai munkákat támogatnak.
Ezzel szemben az évi 30 millió forintos osztrák támogatásból működő budapesti workshop fókuszában a kutatáson és az angol nyelvű kiadványok megjelentetésén kívül az oktatás áll: öt éve nyitva tartó Művészetelméleti és -gyakorlati Szabadiskolájukban a kortárs művészet aktuális tendenciái mellett a közelmúlt (a 60-as és a 70-es évek) nem kanonizált művészettörténetéből merítenek. Ezenkívül igyekeznek minél tágabban értelmezni a kortárs művészetet: egyrészt a műfajok tekintetében, vagyis bevonnak akár építészetet, filmet vagy a reklámokat is; másrészt próbálnak kritikai gondolkodást generálni és olyan alkotókat inspirálni, akik politikai-társadalmi jelenségekre reagálva dolgoznak idehaza. Ahelyett hogy mondjuk Domonkos Istvánhoz hasonlóan megadnák magukat a politikai száműzetésnek: „…én lenni / én nem tudni magyar / élni külföld élet / pénz nyelv zászló / himnusz bélyeg / elnökök vezérek / előkotorni megfelelő / ott ahova érek / mi meghalni mindnyájan / úgyis téves csatatéren / koponyánkból a habverő / nyele kiáll…”
A Tranzit program
A Tranzit-központok európai hálózatának ötlete 2001-ben fogant, abban az időszakban, amikor Európában a politikai és szociális utópiáknak vége szakadt – áll a network többnyelvű honlapján (www.tranzit.org). 2002-ben a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában, 2004-ben Ausztriában, egy évvel később pedig Budapesten alapított a projektnek irodákat az osztrák Erste Stiftung. Céljuk a progresszív kortárs művészet támogatása, az oktatás, a kutatás, a nemzetközi művészeti kapcsolatok serkentése és a kritikai szemlélet népszerűsítése.
