Nemhogy a brit, hanem a világsajtó is szenzációként tálalta az értesülést, hogy a szolgáltató etikai tanácsadói javasolták a BC, Before Christ, Krisztus előtt és az AD, Anno Domini, Krisztus után megjelölésnek az időszámítás előtt és utánnal való felváltását. A BBC több nagyágyúja nyomban elhatárolta magát az átállástól, amit az etnikai és vallási kisebbségek érzelmei és a modern kor követelményei indokoltak volna. AndrewMarr, a vasárnap reggeli tévés politikai magazin műsorvezetője éppúgy nem látott okot az eddig megszokott jelölés feladására, mint a hétköznap reggeli rádiós zászlóshajó hírműsor, a Today könyörtelen kérdezője, John Humphrys. Boris Johnson, London főpolgármestere, aki oxfordi diplomáját ókori nyelvekből és kultúrából szerezte, majd sikeres újságírói karriert futott be, a The Daily Telegraph hasábjain felszólította az olvasókat, hogy tegyenek panaszt a BBC vezetésénél, és küzdjenek a „badarság” bevezetése ellen. Az ötlet ellenzőinek egyik fő érve az volt, hogy mindkét időszámítás a Gergely-naptárra, ugyanarra a dátumra, Jézus Krisztus születésére épül, azaz az angol „common era”, illetve „be fore common era” kifejezés nem jelent különbséget. Megszólalt a Vatikán is, „történelmileg értelmetlen képmutatásnak” minősítve a tervet.

Már javában zajlott a szóháború, amikor a BBC közleményben jelezte, hogy nem is adott ki irányelveket az időszámítással kapcsolatban, és „teljes mértékben az egyes programokon és szerkesztői kollektívákon múlik, hogyan jelölik a korokat”. A vallási és etikai műsorok vezetője bejelentette, hogy adásaikban megmarad az AD és BC elsőbbsége.

Az elméletinek bizonyult vita során ismételten elhangzott az elszabadult politikai korrektség (political correctness gone mad) kifejezés, emlékeztetve az újságolvasókat a BBC-vel kapcsolatos előítéletekre, tévhitekre, sőt az intézmény által ténylegesen elkövetett hibákra. Ezek közé tartozik, hogy úgy állítják be, mintha következetesen a baloldal felé hajlana el, noha történetesen a legutóbbi munkáspárti kormányzás utolsó éveiben kifejezetten feszült viszony alakult ki Tony Blairrel és Gordon Brownnal. A kapcsolatok romlása az iraki háború elindítása után vette kezdetét, amikor a BBC munkatársa, Andrew Gilligan a Today műsorában közölte, a Szaddám Huszein birtokában lévő tömegpusztító fegyverekről szóló, az invázió alapját képező jelentést „feltupírozták”. A politikusok és a közszolgálati intézmény közötti konfliktus fizikai áldozata volt az újságírót informáló, öngyilkosságot elkövetett stratégiai szakértő, David Kelly, az ügyet kivizsgáló Lord Hutton verdiktje nyomán pedig kardjukba dőltek a BBC karizmatikus vezetői, Gavyn Davies elnök ésGreg Dyke vezérigazgató. Viszonylag ritka interjúi egyikében a jelenlegi vezérigazgató, Mark Thompson kategorikusan tagadta a baloldali elfogultságot, arra hivatkozva, hogy a BBC hagyományosan foglalkoztat a jobboldalról érkezett újságírókat, azaz igazi „befogadó egyház”. A szinte teljes pályafutását a BBC-nél eltöltött vezető elmondása szerint sok nézőhallgató éppen az időnként szenvedélytelen hangot kifogásolja, ami az erős nézetekkel rendelkező embereket könnyen frusztrálja.

A BBC pártatlanságát nemrégiben két korábbi sztárja is kétségbe vonta. Peter Sissons, aki alighanem a leghosszabb időt töltötte el az intézménynél az esti 9 órás hírek és más aktuális adások műsorvezetőjeként, 2011-ben megjelent visszaemlékezéseiben „vakbuzgónak” nevezte a BBC-nek többek között a globális felmelegedéssel és a politikai korrektséggel kapcsolatos beállítottságát. Egy másik, hasonlóan kevéssé lojális veterán, Michael Buerk – aki 1984-ben a világ figyelmét ráirányította az etiópiai éhínségre – a Standpoint elnevezésű lapban megjelent cikkében kifejtette, a BBC dolgozóinak a centrumtól balra elhelyezkedő „The Guar dian napilap a bibliája, a politikai korrektség pedig a hitvallása”. Egy másik, helytállóbbnak látszó vád a BBC-vel szemben, hogy szereti kiszorítani az aktuális tévéprogramok „arcai” közül a szebbik nem meglettebb korú, ötven év feletti képviselőit. Míg olyan meghatározó figurák, mint Kate Adie, számos fegyveres konfliktusról beszámoló tudósító vagy Moira Stewart, az első afrikai-Karib-tengeri származású hírolvasó ha nyilatkozatokban morogva is, de tudomásul vették, amikor levették őket a képernyőről, a diszkriminációt visszautasító Miriam O’Really meg sem állt a munkaügyi döntőbíróságig, amely igazságot szolgáltatva neki ismét „láthatóvá” tette. A kiegyensúlyozott és pártatlan tájékoztatást zászlajára tűző BBC-t mindenért és mindennek az ellenkezőjéért is támadják. Ha igazuk lenne a bírálatoknak, egyszerre lenne Izrael- és arabellenes, igyekezne a multikulturalizmus jegyében a lakosság demográfiai összetételénél is magasabb arányban – több mint 12 százalékban – foglalkoztatni etnikai kisebbségeket, és például a kabaréműsorokban alulképviselve lennének a színes bőrű humoristák.

A BBC tevékenységét valószínűleg nem kísérné ekkora közfigyelem, ha nem tekintené mindenki az egyik legfontosabb brit nemzeti intézménynek, nem élvezne világméretű közmegbecsülést, és egyes termékei – tényfeltáró, dokumentumműsorok, tévédrámák, helyzet- és jellemkomédiák stb. – nem lennének szinte felülmúlhatatlanok.

Nem csak a megszorítások sújtják a BBC-t