Más, mégis Rejtő. Nagyon is ő. A pesti intellektuel, aki Adyn nőtt föl, Adyra tanítja a bolgár lányt, aki, hogy a ritmust átélje, egész verseket bifláz be tiszta magyarsággal. Mindezt Berlinben, amely – ahogy Bécs, Lyon, Budapest is – inkább színhelye e Párizs-regénynek, mint a francia főváros maga.

Rejtő a modernizmus bűvöletében próbálja fölfedezni magának a korabeli Európát. Azt hiszem, örülnünk kell annak, hogy nem volt vele sikere. Mert akkor nyilván ezt az utat járta volna tovább, és nem a szórakoztató irodalmat újította volna meg.

Nagyon tanulságos olvasni, ahogy a külföldet látja, de igazából itt van otthon: „A Nagykörút a világ szimbóluma. (…) Sokszor csináltam már kalandos dolgokat (…), de sohasem volt még olyan kalandos ötletem, mint most, midőn Milánóból Budapestre jöttem. (...) A tengeren lehet hajónál rakodni, a városokban lehet mint világjáró levelezőlapot árulni, melyben fényképemmel egyszersmind közlöm, hogy egy nagy mű számára gyűjtök adatokat a világ körül, és kérem, támogassanak, lehet menedékhelyen aludni, éjszaka csavarogni, lerongyolódni, de itt Pesten most mihez kezdjek, hiszen itt amellett, hogy koldus vagyok, úrnak kell lennem, itt dacára annak, hogy nincs cigarettám, nem szedhetek fel cigarettavéget, itt csupa barát és jóakaró van, tehát nem számíthatok senkire.”

Ez hát nem ponyva, irodalom. De nem kell félni, élmény a Péhoward-könyvek stilizált figuráinak modelljeiről olvasni. Ne hagyják ki!