A költő szól belülről

Harmincöt éves a költő Dante Alighieri, amikor 1300 telén képletesen szólva eltéved az erdőben, „letér a jó útról”, és isteni segítségre, kegyelemre szorul.

Bolyongását a Pokol, a Purgatórium és a Paradicsom bugyraiban és köreiben Isteni színjáték című nagyszabásúművében meséli el olyan szuggesztív erővel, hogy óhatatlan magunkat érezzük az ő helyé ben. Nehéz elképzelni, hogy ha más olvassa föl a sajátosan rímelő sorokba, tercinákba foglalt költeményt, hasonlóképpen személyessé válhat számunkra. A Kossuth-Mojzer Kiadó nemrég megjelent hangoskönyv CD-jén mégis sikerül ezt az illúziót kelteni. Köszönhetően elsősorban a színész Kolovratnik Krisztiánnak és a rendező Lukáts Andornak.

Mindketten igenmértéktartóan fogták föl feladatukat, amikor a boldogság, a rend, az igazságosság iránti vágyat a középkori világkép alapján kifejező Isteni színjáték jól kiválasztott részleteit vitték lemezre (szerkesztő: Mojzer Győző). Nem színpadi mono drámát hoztak létre, amelyben el játsszák a párbeszédeket – mondjuk Dante és Vergilius között a Pokol részben –, ahogy regények fölolvasásakor sokszor előfordul, hanem belső monológot szólaltatnak meg. A csaknem Dante-korú (34 éves) Kolovratnik előbb kissé fátyolosnak tűnő, később árnyalatnyit mélyülő hangja, de sohasem túlzottan emelkedett hanghordozása hamar bensőnkbe költözik. Mintha magunk olvasnánk Dantét.

A színész, aki Shakespeare-től Romhányi Józsefig több mindent eljátszott már színházban és filmen sem ismeretlen, amúgy stylingmagazinok kedvelt interjúalanya, meglepően jól interpretál. Technikája, szövegértelmezése leginkább a fiatal Tordy Gézáéra emlékeztet, ami komoly elismerésnek számít.

Jó elmélyedni általa Babits klasszicizáló, mégis modern fordításában, amely a maga korában óriási teljesítmény volt. Külön öröm, hogy a csatolt elő- és utószó Mátyás Norbert jóvoltából megismertet az egész mű szerkezetével és a középkori világkép körvonalaival is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.