Hogy mindez miért érdekes? Nyugat-Európában és Észak-Amerikában a 14 és 30 év közötti (vagyis a marketingszempontból legígéretesebb) korosztály számára a Facebook maga az internet, és a portál tudatosan rá is játszik arra, hogy ő vegye át a multifunkcionális világháló szerepét. A felhasználók itt kommunikálnak egymással, itt olvassák és kommentálják a híreket, itt fogyasztanak mindenféle médiát. A „hagyományos” (online) média régóta jelen van a Facebookon: nem is tehet mást, hiszen másutt az említett generációkkal nem is tudna találkozni. A zenekarok a Facebookra töltik fel az új számaikat, itt jelennek meg először a filmek és számítógépes játékok trailerei: az árut ott kell bemutatni, ahol a célközönség is jelen van.

A Facebook tehát már régóta sokkal több egyszerű közösségi site-nál, ugyanakkor a sok új funkció egyre inkább a megszokott közösségi alkalmazások rovására megy – legalábbis azok szerint, akik régóta, és elsősorban az ismerőseikkel történő kapcsolattartásra használják az oldalt. A portállal kapcsolatban egyre gyakrabban hangzik el az „információs szemétdomb” kifejezés, és az idáig vezető úton jelentős állomás volt a múlt heti megújulás – akkortól ugyanis a felhasználók a korábbinál sokkal többet látnak ismerőseik aktivitásaiból (az egyszerű szöveg- és képposztoktól egészen odáig, hogy ki melyik oldalt látogatta meg), sőt immár a legfrissebb posztokon túl a bejegyzéstenger mélyrétegeihez, a múltbeli tételekhez is könnyen eljuthatnak. Vagyis az oldalon egyre több az irreleváns információ, és nem csak az igazán fontos tartalmak kiszűrésére, hanem a „magánélet” megvédésére is mind több energiát kell fordítani. Erre szolgálnának a Google+-tól ellesett „körök” (ez egy olyan beállítási lehetőség, amellyel megszabhatjuk, hogy a rólunk szóló információkat melyik ismerősi kör láthatja, és kik azok, akik elől ezeket a tartalmakat elzárjuk), ám a valóságban a felhasználók döntő többsége az alapértelmezett beállításokat használja (nincs is annak a tudásnak a birtokában, hogy mindez miként módosítható), vagyis mindent megmutat magáról.

Hogy mindeközben hogyan áll a Facebook és a babérjaira törő Google+ versenye, azt legfeljebb a számok segítségével lehetne meghatározni, ám a pillanatnyi helyzetet tükröző adatok mindig csalókák. Pótinternetként nyilván még sokáig a 750 millió felhasználóval rendelkező Facebook jöhet csak szóba, a Google+ 25 milliós közössége egyelőre nem elég nagy ahhoz, hogy ott is mindenki kötelezőnek érezze a jelenlétet. A Facebook növekedése ugyanakkor láthatóan lassul, az pedig az internet történetében korántsem példa nélküli, hogy a felhasználók egyszer csak „kiszeretnek” egy portálból, és tömegesen átváltanak egy másikra (így taszította le a trónról a MySpace-t a Facebook is). Ráadásul a Google keresési és levelezési szolgáltatásait összességében legalább annyian használják, mint a Facebookot, vagyis a Google+-nak elvben még bőségesen vannak növekedési tartalékai.

Még az is lehet, hogy hosszú távon épp az lesz az erőssége, ami ma az egyik gyenge pontja: hogy tudniillik kevésbé számít kitüntetett marketingterepnek, mint a nagy vetélytárs.