Annyi kezdettől fogva bizonyos volt, hogy a társdíj szubjektív természetű, tehát szabad meglepetést okozni. Mármint csak az Aegon-díj tulajdonosának szabad, akit viszont egy szakmai kuratórium javasol immár tizenkettedik éve. Nálunk anno a POSZT működött ilyen felvállalt szubjektivitással, Esterházy még a német Kleist-díjat emlegette a hasonló elismerések között. Ebben a játékban kétségtelenül az a jó, hogy nem hullanak ki a markánsabb nevek a kalapból, amíg végre létrejön az egységes és mindenki által vállalható, de esetleg unalmas szakmai konszenzus.

Az idei választott neve ugyan nem teljesen váratlan, viszont a díjat megérdemli. Esterházy előbb elmondja, hogy milyen szoros volt a mezőny. Hogy például első gondolatát, egy kiváló képzőművészt, bizonyos Esterházy Marcellt miként kellett már az első körben kiejtenie. És hogyan hullottak mind a kiválasztottak, akikkel kapcsolatban felmerült benne az elfogultság gyanúja túlzott közelség okán: színészek-színésznők. A színésznőket különösen sajnálta, ám nem volt mit tenni. Mégsem akarta saját magát választani.

Így egy olyan fiúra esett a választása (tehát itt már elárulta, hogy fiúról van szó), aki tökéletes példa arra, hogy mire is jó a hagyomány. Annak bizonyságára, hogy a hagyomány is újdonság volt eredetileg, épp ezért nem akkor vagyunk hozzá hűségesek, ha mai, elunalmasodott formájában tisztelgünk előtte, és titokban ásítunk egyet a markunkba, hanem akkor, ha olyan meghökkentően újszerűvé alakítjuk, mint amilyen eredetileg is volt. És ebből már ki is derült, hogy Esterházy Péter választása mégiscsak avantgárd természetű. Mert ez a művészetfelfogás a legmélyebb értelemben véve avantgárd, és mégsem csak az. Talán ez az egyetlen élő felfogása a művészetnek, a klasszikuson át az izmusokon keresztül a kortárs művekig. De bármekkora alapvetés is, Magyarországon mégsem árt ezt időnként tisztázni.

Tisztáztuk. Mert egy olyan cimbalmos veszi át az idei Aegon Művészeti Társdíjat, aki élő, kortárs, improvizatív dzsesszzenét játszik hagyományos magyar hangszerén. Áruljuk el most már (a háttérben fanfár, üstdob, cimbalom): Lukács Miklósról van szó. A díjátadó november 10-én lesz a Katona József Színházban. Az est házigazdája Szikszai Rémusz, Esterházy Péter laudál majd, a cimbalomművész pedig ebben a felállásban első alkalommal zenél együtt Barcza Horváth Józseffel, Borbély Mihállyal, Dés Andrással és Dresch Mihállyal. Egy kis kortárs népzenét játszanak, szóval dzsesszt.

Társdíjazott és díjazott: Lukács Miklós és Esterházy Péter