Hajnalonként üzenetet hagyott a feleségének, és pontosan leírta, hogy aznap milyen utcákat gyalogol végig – ha délután háromig netán nem érne haza, a rendőrség tudja, hol keresse őt. És valóban, Iglói Zoltán időnként olyan elhagyatott helyeken járt, hogy arra gondolt: ha itt elesik, napokig nem találnak rá. A felesége, Rozi attól rettegett, hogy csengetnek, az ajtóban egy rendőr áll, és közli a rossz hírt. De a férje végül mindig visszatért ebédre.

Méretes Budapest-térképet terít szét a gödöllői panellakás nappalijában a nyolcvanéves Zoli bácsi (azt kéri, hogy így szólítsam). Amikor nyolc évvel ezelőtt belevágott a főváros meghódításába, feketével kezdte besatírozni a már végigjárt utcákat. Eleinte reménytelennek találta a dolgot, a térkép rengeteg sétálás után is csak nagyon lassan telt.

ZOLTÁN UTCA NÁDOR UTCA SZÉCHENYI UTCA…

Valahonnan el kellett indulnia, és ha már Zoltánnak hívják, kiválasztotta a város közepén lévő Zoltán utcát. Onnan idővel eljutott a Kiskörútig, majd a Nagykörútig, aztán a Hungária körútig. Miután – napi tíz-tizenkét kilométer megtételével – „letudta” a városközpontot, átment Újpestre, és így járta körbe Budapestet. A mai eszével már éppen fordítva csinálná: a széleknél kezdené, mert azok a legnehezebbek. A Budai-hegyeket megmászni vagy Rákoscsabán a mezőket járni különösen fárasztónak bizonyult.

Ha erdőn-mezőn bármelyik útnak neve volt, Iglói Zoltán úgy érezte, hogy illik végigmennie rajta. Persze nem a nagy Budapest-térképpel indult útnak, hanem kisebb térképvázlatokat rajzolt (akár egy órát is dolgozott azon, hogy mindent méretarányosan átmásoljon), és ráírta az utcaneveket. Büszkén mutatja a vastag papírlapköteget, a meghódított utcákat a lapokon pirossal jelölte.

Makacsság és türelem – ez áll a sétanapló borítóján. Pontosabban az egyik sétanaplóén, amelyben lejegyezte a végiggyalogolt útvonalakat. Rövid kommentárokat is fűzött hozzá. „Június 17. Meleg, Óbuda. A hegyről nézve Pest valóban egy nagy tehénlepény.” „Szeptember 12. Napos, szeles idő, Sváb-hegy. Az itt lakóknak van-e fogalmuk arról, hol és hogyan él egy panelproli, például én?” Egy másik naplóban részletesebben leírja a séták emlékezetes pillanatait, köztük, amikor betért a Fradi vendéglőbe egy kávéra, és beleütközött Albert Flóriánba.

Nem akármilyen makacsság kellett ahhoz, hogy Iglói Zoltán nyáron hajnali háromkor, télen hajnali négykor kikeljen a puha ágyból, és lemenjen az üres HÉV-megállóba. Minden másnap, hétről hétre, évről évre. Ha muszáj lenne, biztosan nem csinálnád! – hajtogatta a felesége.

De nem volt muszáj, és ő kitartóan csinálta, a harmincfokos kánikulában és a téli hóesésben egyaránt.

…ŐZIKE UTCA FÜLEMILE ÚT KARTHAUZI UTCA…

Öt férfi volt az Iglói családban, közülük már csak Zoltán van életben. Mindegyik hozzátartozója szívinfarktusban halt meg (beleértve az öccsét és az édesapját), egyik pillanatról a másikra. Ő viszont, ha csak időskorában is, elhatározta, hogy sokat fog mozogni. Egész életét az íróasztalnál vagy a volánnál ülve töltötte (vidéki városokban dolgozott az MTI tudósítójaként), nyugdíjasként pedig mehetett volna a lakóhelyén, Gödöllőn sétálni, ám ebbe hamar beleunt volna. Változatosság hoszszú távon: ezt kapta Budapest felfedezésével.

Beszélgetésbe elegyedett gyakran a helybéliekkel, és elmesélte, miért éppen arra sétál. Bevallja, hogy egyedül az bosszantotta: mindenki csak azon ámult el, milyen eredeti ötlet az övé, de senki sem a teljesítményt csodálta. „Én meg azt vártam, hogy azt mondják: több ezer utcát végigjárni, ez igen!” – idézi fel nevetve. Sokan csatlakoztak is hozzá, sőt egy újpesti nyugdíjas férfit annyira megihlette a történet, hogy megfogadta: legalább Újpest utcáit ő is végigsétálja.

Az első ezer utcán Zoli bácsi viszonylag gyorsan túljutott (apró, belvárosi utcák voltak), de aztán egyre lassabban ment a dolog. Először akkor hitt benne, hogy Budapest összes útját végig tudja járni, amikor a négyezredikhez ért: ez a sváb-hegyi Karthauzi utca volt. Túl van a felén – lélegzett fel, mert azt olvasta, hogy a fővárosban 7500 utca található. Ám amikor végzett Csepellel, túllépte a hét és fél ezret, és hátra volt még Soroksár és a Rákosok… A sétanaplójában végül 8247 utca gyűlt össze.

Négy kisebb balesettel megúszta a nyolcévi sétálást. Újpesten nekitámadt egy kutya, de maga elé tartotta a szatyrát, és a kutya azt tépte szét. Rákoscsabán elcsúszott a jégen, és ráesett a kezére. A budafoki gyümölcsösökben – éppen a permetezés idején – megcsípte egy rovar, és a csípés helyén csúnya seb alakult ki; az orvos szerint a rovar vegyszerrel fertőzött volt. Csepelen pedig a túlzottan hoszszúra sikerült gyaloglás miatt ínszalagsérülést szenvedett.

…RÓZSASZÁL UTCA TISZAÖRS UTCA PEREC UTCA

Soha nem bántották, nem provokálták, nem lopták el semmijét. Iglói Zoltán csak jót tud mondani Budapestről, amelyet békés, barátságos és türelmes városnak ismert meg. A sétálást az idén nyáron fejezte be, a rákoskerti Perec utcában. Az utolsó száz utca volt a legnehezebb… A gyaloglással azóta sem hagyott fel, minden nap kimegy a gödöllői kastély parkjába. Elhatározta, hogy a parkban mindig verset olvas majd; most éppen a Toldit fedezi fel újra, hatvan évvel ezelőtt tartotta utoljára a kezében.

Élete legszebb ajándékának tartja az „unokáit”. Saját gyermeke nincs, amikor a mostani (második) feleségével megismerkedtek, a gyermekvállaláshoz már túl idősek voltak. De a szomszéd utcában lakik a felesége unokaöccse, és az ő három gyermekét – a nyolcéves Orsikát, a négyéves Katát és a kétéves Misikét – az unokáikként szeretik – és ők is nagyszülők iránti rajongással tekintenek rájuk.

Rutin belgyógyászati vizsgálaton járt a minap, és a doktornő nem győzött csodálkozni: magának olyan szíve van, mint egy húszévesnek! Zoli bácsi elmesélte a több mint hétezer kilométeres budapesti sétasorozatot, mire az orvos bólintott: hát akkor ez az.

De nemcsak az egészségét őrizte meg, hanem önbizalmat is szerzett. Elhatározott valamit, és sikerült megcsinálnia – úgy érzi, hogy nyugdíjasként sem kell leírni őt. Amikor az utcán nála fiatalabb embereket lát bottal vagy járókerettel, mindig arra gondol: ha ti tudnátok, hogyan mentem fel a budai hegyekre!

Persze mondhatná nekik azt is: a ti házatok előtt is elsétáltam. Ismerlek benneteket.

Névjegy

IGLÓI ZOLTÁN

A nyugdíjas újságíró 72 éves korában elhatározta, hogy többet mozog – és elindult végigsétálni Budapest utcáit. Addig minden férfi hozzátartozója szívinfarktusban halt meg, ezt szerette volna elkerülni. A sétakörút alatt valósággal „széttaposta” a lábát: ma már egy számmal nagyobb, 45-ös cipőt kell hordania.