Idősebbek is elkezdhetik

„Több Tomas Tranströmert a stresszben élő embereknek, az öregeknek és a betegeknek” – ezen aktuális és kiáltványnak is beillő mondattal kezdte Lena Adelsohn Liljeroth svéd kulturális miniszter a napokban kezdődő, az „északi gondoskodási modellről” szervezett malmői konferencián tartott beszédét. Tranströmer idei irodalmi Nobel-díja valóban aktuálissá tette a témát, ám hogy mindez ne csak üres politikai szólam legyen, a miniszter asszony egyidejűleg – kvázi ajándékként – bejelentette: a jövő évi költségvetés plusz 30 millió koronát (azaz mintegy 800 millió forintot) biztosít az otthonokban lakó betegek és öregek számára rendezendő kulturális műsorok támogatására.

A még Svédországban is meglepőnek tűnő bejelentés azonban nem valamiféle humanitárius vízió, hanem egy nagyon is reális cél része. A kormány ezzel a bejelentéssel az időskori ellátás terén is programjának részévé tette a Kultúra receptre nevű mozgalom alapállítását, miszerint a kultúrának mérhetően pozitív hatása van a beteg- és az időskori ellátásra.

Az idősotthonokban (äldreboende) egy egyéves időtartamú, több ezer személyt érintő felmérést végeztek, amely során egyértelmű lett, hogy ahol heti legalább három alkalommal rendeztek műsorokat, nemcsak a gyógyszerfogyasztás, de az akut orvosi riasztások száma is egynegyedével csökkent. Mivel Svédországban a bentlakásos idősellátás roppant elterjedt (több mint 300 ezren élnek itt), a kiadáscsökkenés a mérések szerint százmilliós nagyságrendű, így világos, hogy az öregek életminőségének jelentős javítása nemhogy pénzbe nem kerül, de jelentősen csökkenti a kiadásokat is.

A kormány így tulajdonképpen csak megelőlegezi a harmincmilliót, hiszen a kiadásai – igaz, más rovatban – ennél sokkal nagyobb összeggel csökkennek, tehát a befektetés többszörösen is megtérül, ami jelentős fegyvertény manapság, amikor a kultúráról és az idősellátásról is mint árucikkről beszélünk.

Az öregek kulturális „mindenevők”. Örömet szerez nekik egy költészeti est, egy utazásiélmény-beszámoló, vagy ha valaki népdalokat játszik tangóharmonikán, boldogan elmennek egy bingószalonba, de ugyanúgy színházba vagy kirándulni is, azaz az úgynevezett magasművészeteket ugyanúgy kedvelik, mint a kommersz kultúrát. A széles választék azonban azért fontos, mert az öregeknek ez ad lehetőséget arra, hogy választásuk szerint ugyanabban a kulturális térben mozogjanak, mint fiatalabb korukban, és ez lelkileg kimondottan fiatalító hatású.

Mi és hogyan hat az idősebbekre? Nos, a megfigyelések szerint a félelmet leginkább Albert Camus oldja, míg Lady Gaga saját betegségét is legyőző akarata kimondottan életelixír az öregeknek. Persze a művészet befogadása, a személyiségre gyakorolt hatása egyénenként változik, de ez a hatás mindig pozitív irányba mutat, és betegségmegelőző szerepe is van.

Az idősotthonokban rendezendő mind több előadásnak, bemutatónak más kedvező társadalmi következménye is van. Megmutatkozási lehetőséget és bevételt kínál a művészeknek, ezenkívül összekapcsolja az egymástól térben és időben távol lévő társadalmi csoportokat és korosztályokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.