Apja eredetileg Jerome Clapp volt, de egy nap arra ébredt, hogy hozzáteszi családi névnek a keresztnevét is, azután a fiát is ugyanarra a névre kereszteltette, végül a középsőből – a hősies magyar tábornok előtt tisztelegve! – Klapka lett. Legvégül pedig csak egy K.

Kérdés, hogy legalább nálunk miért nem írják ki. Nehogy egy ilyen vicces írás borítóján utaljanak nemzeti hősünkre? De hát ennek a könyvnek lényegi része, hogy a nemzeti karakteren ironizál. Vagy az itt nem szokás? Pedig a XIX. század végi Jerome magyar kortársai sem riadtak vissza az ilyesmitől. Ne csak Mikszáth mély humorára (Beszterce ostroma, Új Zrínyiász, Két választás Magyarországon) gondoljanak, hanem a pátoszra hajlamos Jókai könnyű darabjaira is. Tőle sem csupán a Kakas Márton-történetek vannak tele magyarságiróniával, hanem például az Ember, aki mindent tud című regénye is. S annak első kiadása vagy 15 évvel megelőzi az angol szerző legismertebb művéét.

Azután kérdés az is: miért kell egy ilyen ismert és nálunk is sikeres regénynek új fordítást fabrikálni? Talán jobb, ha azt a csónakként, sőt kétpárevezős szkiffként rájuk erőltetett valamit, amit „nemrég áshatták ki valahol, de az biztos, hogy az ásatást nem végezték kellő körültekintéssel, mert a művelet közben a lelet szükségtelen sérüléseket szenvedett”, a „Temze Gyöngyének” (új fordítás) nevezzük, mintsem a „Temze Büszkeségének” (régi)?

Ha volna itt hely, hoznék azért példát, hogyan lett maibb, frissebb ez a 120 éves regény. Ami fontos, hogy lényegében a folyamatos szócsavarás teszi üdévé a könyvvel töltött három-négy órát.

Infó

Jerome K(lapka) Jerome: Három ember egy csónakban (és ráadásul egy kutya) (Újra)fordította: Barabás András. Ciceró, 256 oldal.