Arra az önkéntelenül adódó kérdésre, hogy egy fiatalembert miért éppen a veszteség érdekel, Odar azt feleli: ez mindennapos jelenség, amellyel mindenki találkozott már. A halál vagy az ártatlanság elvesztése létünk legizgalmasabb jelensége. Még pontosabban fogalmazva, meglehet, akad valaki, aki még nem vesztette el közeli hozzátartozóját, de a saját halálába már biztosan ő is belegondolt.

Jan Costin Wagner regényének cselekménye igencsak szerteágazó, különböző idősíkokban számos karaktert mozgat. A forgatókönyv megírásakor – a munkában aktívan részt vett a regény szerzője is –természetesen számos szempontból átdolgozták a művet, ugyanakkor a fontosnak tartott elemeken nem változtattak – például az egyes jelentek dialógusait egy az egyben átemelték. És mi volt a dramaturgiai trükk, mellyel sikerült feszesen egybetartani a filmes verziót? A rendező szerint az, hogy minden egyes jelenetben utalnak a film első képsoraiban bemutatott bűntényre, nincs olyan beállítás, melyben ne volna valamiféle visszautalás, hiába járunk a cselekmény szerint már huszonhárom évvel később.

Baran bo Odar szerint tartalmilag Friedrich Dürrenmatt munkássága hatott rá, a képi világ megalkotásánál pedig Terrence Malick. Mindemellett még az is fontos volt neki, hogy a természetet és a környezetet westernfilmesen ábrázolja, és mivel a tematika sötét, ellentétképpen inkább napsütötte tájakra alapozta a vizuális megvalósítást.

Arra a kissé provokatív felvetésre, hogy vajon miért ábrázolta érzékenynek és emberinek a filmben feltűnő gyilkosokat (akikről egyébként elejétől fogva tudjuk, kicsodák), egyáltalán, miért kell a nézőből empátiát kicsikarni a bűnözők iránt, Baran bo Odar azt mondja, hogy nem akart filmes sztereotípiákban gondolkodni. Szavai szerint a világ „nem gonosz”, a bűnözők pedig nem szörnyetegek – viszont miden egyes emberben benne van a gonosztett lehetősége. A fekete-fehér gondolkodás –Odar szerint – azt is jelentheti, hogy ha kiirtanánk az összes bűnözőt, akkor megszűnne a bűnözés. „Ez persze ostobaság” – húzza alá véleményét a filmes.

A liberális eszmék által vezérelt mű figyelemre méltó fesztiválkarriert (Locarno, Sao Paulo, Stockholm, Palm Springs) tudhat maga mögött. Arra a kérdésre, hogy hogyan fogadták a világ ennyire eltérő kultúrájú pontjain, a rendező azt mondja: az elejét mindenhol ugyanúgy – a gyerek elleni bűntett minden emberből az ősfélelmet váltja ki. A vetítések utáni beszélgetésekből viszont az is kiderült, hogy bűnösök megbüntetéséről és a bűn megelőzéséről gyökeresen eltérnek a vélemények. Az amerikai nézők például a cowboymegoldást ambicionálták, azaz a bűnösök azonnali lepuffantását, de legalábbis a gyilkosok villamosszékbe küldését. Ugyanakkor az ázsiai vetítések után a jelenlévők inkább a bűn és a bűnhődés filozófiai aspektusait vitatták meg.

„Nem olyan könnyű a második nagyjátékfilmet összehozni” –mondja Odar a hogyan továbbról. Nemsokára elkezd forgatni egy német akcióvígjátékot, a hangsúlyt pedig az utóbbira helyezi, mert, ahogy mondja, ha valaki Németországban biztosra akar menni a mozipénztárakat illetően, akkor komédiát készít. Manapság szinte költői kérdés, hogy egy nemzetközi fesztiválsiker után vajon elszipkázza-e az álomgyár a film rendezőjét. Baran bo Odar konkrétumokat még nem mond, mivel szerinte korai, de azért annyit elárul, hogy most egy „hollywoodi” zsánerművet is előkészít. Méghozzá egy akcióthrillert. A forgatókönyv kész, amerikai színészekre szabva (nevekről nem beszélünk...). Nincs új a nap alatt: az európai tehetség újfent Hollywoodba vándorol.

Baran bo Odar