Kollégáról nehéz írni. Különösen olyasvalakiről, mint Benedek István Gábor, azaz BIG, akivel sok évig egy szerkesztőségi levegőt szívtunk, akivel nap mint nap találkoztunk a folyosón, a büfében, aki – ha ki is lépett e laptól – valahogy benne is maradt. Szóval kolléga. Elismert tagja volt a szerkesztőségnek. Mindenki kedvelte. Ez egy különösen gyanakvó és óvatos ember szemében zavarba ejtő lehet. Hogyan lehetséges ez? Sikeres és kedvelt kollégánk először a lapot hagyta ott, s azután elhagyta (elhagyta?) a pályát is. Író lett inkább. Nem különös ez minálunk. A magyar újságírás és a magyar irodalom egyszerre indult, és sokáig, talán a legutóbbi időkig a hírlapírótól elváratott, hogy a nyelvet, a szót magasabb szinten is művelje. És az írók újságba is írtak, nemcsak novellákat, verseket helyeztek el oda, de cikkeket, riportokat, publicisztikákat. És szerkesztettek is. Sok erre a tankönyvi példa. Szóval korábban ez szinte természetes, kettős életforma volt. Amikor beléptem a laphoz, ott legalább három aktív regényíró és két költő működött különböző rovatokban. Esszéistákról, műfordítókról nem is szólva. BIG-nek is jelentek meg riportkötetei a népszabadságos évek alatt, sőt regénye, amiből filmet is készítettek. De ez nem volt akkor nagy szenzáció önmagában. Szenzációs az lett, amit akkor kezdett, amikor felhagyott az újságírással. Nyugdíjba ment, és azóta sorra adja ki a könyveit. Ezekben pedig mesél, mint addig is tette.

BIG-nek rengeteg története van, amit nem tarthat magában. Mesél a családjáról, a faluról, ahova született, mesél a rokonokról. A rokonok közé tartozik Bródy Sándor, nagyapja unokatestvére is. (Másik híres rokonuk Czukor Adolf amerikai filmkirály, a Paramount filmstúdió megalapítója volt.) – Azóta nálunk szokás a családban, hogy nekünk illik írni – mondja. Szóval, írt ismerősökről, írt az alföldi vallásos zsidókról és evangélikus tótokról. Írt urakról, még többet parasztokról. Regényt írt a XX. század nagy magyar dívájáról, Karády Katalinról. De regényt kerekített a napóleoni háborúk koráról is, leírva benne egy karaita fiatalember vándorlását Odesszából Erdélybe. (Olyan érdekesen írt a karaitáknak a zsidóságtól különvált ó-Mózeshitű, türk-héber nyelven beszélő népéről, hogy amikor Litvániában jártam, muszáj volt felkeresnem településük nyomait, imaházukat Vilnius közelében.) Kecskeméten érettségizett. Gyakornok lett az ottani Népújságnál. Aztán kirúgták, mert a nála hét évvel idősebb fivére, Benedek Pál Izraelbe „disszidált”, és az ottani Új Keletnél lett újságíró. A katonáskodás helyett a rabbiképzőt választotta. Scheiber Sándor vette fel. „Olyan volt, olyan maradt nekem, akár az apám” – emlékezik a nagy tudósra. Scheiber, aki a magyar és zsidó folklór elismert kutatója volt, kifaggatta őt arról is, miként imádkozik a család. Elmesélte neki, hogy szefárd (spanyolországi eredetű) családban született nagyanyja miként gyújtotta meg a szombati gyertyákat. A nagymama letérdelt az asztal előtt, s ott a terítő alatt gyújtotta meg azokat. (Azt feltételezi, most így utólag, hogy ez a hagyomány azok között a szefárdok között alakulhatott ki, akiket kényszerítettek arra, hogy megkeresztelkedjenek, s titkolniuk kellett ragaszkodásukat az ősi szokásokhoz. Sokan aztán, amikor módjuk nyílt rá, hogy elhagyják Spanyolországot, visszatértek a zsidó valláshoz. Scheiber professzor később meg is írta ezt az „adatot” valamelyik munkájában.) A professzorról sok meséje van. Pedig BIG-et két és fél év után kitették a rabbiképzőből. Fegyelmi okokból. Maradhatott volna, ha bocsánatot kér, de akkor már talált helyet magának egy lapnál. Így legmagasabb formális iskolai végzettsége a két és fél év rabbiszeminárium maradt.

BIG sokat költözött életében. Tótkomlóson született, most egy másik faluban lakik, Újlipótvárosban. Rengeteg ismerőse van itt és barátja. Hallom, a kocsmába is benéz a barátok kedvéért, pedig inni nem szokott. A társaság miatt azonban megteszi. Ott is mesél, ahogy mindenütt. Ül a törzskávéházában a törzshelyén, mert neki van ilyene is. Ott fogad. Van törzspucerája is, ahová jár. Otthon van itt, ahogy otthon volt, van Tótkomlóson is. Egyébként díszpolgárrá is választották a békési településen. Tótkomlósról vitték el hatévesen, az egész családot. – Előbb láttam Bécset, mint Budapestet. Laxenburgba, a Habsburg-család egyik kastélyába hajtották a szerelvény alföldi zsidót, le a palota kazamatáiba, ahová a dinasztia olyan tagjait temették, akik nem juthattak a császári trón közelébe. Bécsből Bergen-Belsenbe vitték őket. Szerencséjük volt, hogy a transzportjuk nem Auschwitzban kötött ki. Ők így túlélték, amit nem kellett volna. Szüleivel és fivérével térhettek haza. BIG rengeteg dologra emlékezik, amit kisgyerekként átélt. – A mamám mindig felidézte a dolgokat. Emlékszel, ugye? – mondta. Emlékezik.

Magyarosították a nevüket, és az apja sietve belépett a kommunista pártba. Aztán az apa, aki lelkes kommunista lett, pártutasításra börtönbe került, mint árdrágító és spekuláns. Mert a forint bevezetése után Rákosi a népnyúzó malmosokban vélte felfedezni a nép ellenségeit, és az ő apja egy malomban volt könyvelő. Ezt is megírta. – Ezzel tartoztam az apámnak – mondja. Mutatja a zöld dossziéban a kéziratot. Ez igazi kézirat, mert BIG kézzel, töltőtollal írja a könyveit. Aztán egy régi gépírónő munkatársa lemásolja. Ő még szerkeszti, javítja, aztán újra papírra, illetve számítógépbe kerül a történet. Ebből is regény lesz, a háború után pogromok, zsidógyilkosságok története. Ezt a sokak számára képtelenségnek ható abszurdot is megírta. Volt egy kormányzat, amely ellenségeket kreált, és a nélkülözés miatt is gyűlölködő tömeget a mitikus rosszra zúdította. A zsidónak született Rákosi Mátyásnak nem okozott problémát, hogy a vészkorszak után másfél évvel a helyi kommunista pártapparátus által utcára vitt, volt nyilasok, csendőrök által felheccelt csőcselék zsidó kommunistákat gyilkolt.

– Újabb zsidó sztori?

– Amikor felhagytam az újságírással, megfogadtam magamban, hogy ezentúl csak zsidókról fogok írni.

A történetei kifogyhatatlanok, s ezekben magyar zsidók a főszereplők. Az ő sorsukról szólnak a történetek. És még sok mindenkiről. Mindez persze – tudjuk – magyar sors, magyar történelem.

Névjegy

BENEDEK ISTVÁN GÁBOR

Hetvenöt éves, Tótkomlóson született, nevelkedett, ez az akkor nagyrészt szlovákok lakta település volt a sok együtt élő kultúrával szoros kapcsolatban élő család otthona. A család egyik ága a mostani Kárpátaljáról származott az Alföldre, anyai nagyanyja a Balkánra menekült spanyol (szefárd) zsidó családba született. Kecskeméten végezte a középiskolákat, ott volt először újságíró is. Két és fél évnyi rabbiképző után hírlapíró lett. Dolgozott a Magyar Hírlapnál, az Ország-Világnál, tíz évig a Népszabadságnál, majd a Magyarország hetilapnál. Később szerkesztette Bank és Tőzsde és a Tőzsde Kurír lapokat. Nyugdíjba ment a kilencvenes években, azóta egymás után adja ki regényeit, novellásköteteit.

Többet idegen nyelvre is lefordítottak, és film is készült írásaiból.