Erőmű-vészet
A nézők – alkalmanként több százan – figyelnek is. Másképp nem is tudnának közlekedni a kiállítótérben, ahol egy-egy elhibázott lépés után nem egyszerűen orra buknának, hanem akár le is zuhanhatnának az öt-tízméteresmélységbe. A fűzfői tárlat különlegességét elsősorban nem a kiállított művek adják, hanem maga a kiállítótér. Pontosabban a speciális közeg és az alkotások izgalmas kölcsönhatása.
Veszeli Lajos, Balatonalmádiban élő festőművész tavaly állt elő azzal az ötlettel, hogy az Art Express nevet viselő nemzetközi művészcsoport –amelynek ő is tagja – a Magyarországon tervezett bemutatkozó kiállítását a balatonfűzfői egykori föld alatti erőműben rendezze meg. Veszeli ugyan korábban még egyszer sem járt az erőműben, de látott róla képeket egy újságban.
– Amikor aztán először láttam élőben a teret, majd hanyatt estem a látványtól – mondja. – Amikor közöltem a Nitrokémia vezetőivel, hogy az évtizedek óta üresen álló objektumba egy nagy szabású képzőművészeti tárlatot szeretnék hozni, akkor meg majdnem ők ájultak el. De azért engedélyezték.
Az állami tulajdonban lévő cég már évek óta gondolkodik azon, hogy mit lehetne kezdeni a világcsodával, Európa egyetlen föld alatti erőművével. Pontosabban: annak csak a maradványával, hiszen a földfelszín alatt ötven méterre lévő egykori széntüzelésű hőerőművet 1972-ben bezárták. Lehetett volna belőle egy világra szóló ipartörténeti múzeum is, ám erről már lecsúsztunk: a kilencvenes években kiszerelték a helyükről az erőmű gépeit és berendezéseit, majd eladták ócskavasnak. Az üresen maradt építmény azonban így is ipari műemléknek számít.
A föld alatti erőművet az 1920-as években építették meg az ugyancsak ekkor alapított Nitrokémia és a környékbeli üzemek energiaszükségletének kielégítésére. A hadiüzemnek számító, kezdetben főként lőport gyártó Nitrokémia ezt úgy akarta megoldani, hogy a háborús körülmények – légitámadások – közepette is zavartalanul működhessen. Ezért volt szükség a hőerőmű elrejtésére. A munkálatok két évig tartottak, az első kazánokat és turbinákat 1926-ban indították be. A föld gyomrába rejtett erőműben egyszerre 70-80 munkás dolgozott, ők lépcsőn jutottak le a mélybe. A szenet ötszáz méter hosszú alagúton át juttatták a létesítménybe, a felszíni kéményeket növényzettel takarták el, a szellőzőnyílásokat az erőműtől több száz méterre vezették ki a földből.
Odalent két szinten folyt a munka, a teljes alapterület elérte a háromezer négyzetmétert, az egyes termek belmagassága a nyolc-tíz métert. Lent adagolták a szenet a kazánokba, és itt ürítették ki a salakot is, a felső szint három hatalmas terében működtek az áramfejlesztő gépek. Az erőműnek óriási étvágya volt, az ötvenes-hatvanas években már évi 275 ezer tonna szenet égettek el benne, ami jelentősen drágította a működését. Végül 1972-re a felszínen megépítették az új hőerőművet, amely kiváltotta a föld alatti létesítményt. A hegy belsejében lévő objektumot bezárták, majd kiürítették.
Valamit azonban kezdeni kellene vele. Bármilyen funkciót is találnak neki, nem lesz olcsó mulatság, viszont betömedékelni sem érdemes, az is több százmillió forintba kerülne. A Veszeli Lajos által felvetett ötlet az egyik lehetőség: kulturális funkciót adni az objektumnak. De azonnal kiderült, hogy ez sem olyan egyszerű.
– Mindent másképp kellett csinálni, mint egy hagyományos kiállítás esetében – mondja Veszeli Lajos. – A képeket például csillékben fuvaroztuk be a hegy gyomrába, utána meg speciális csigákkal húztuk fel a felső szinten lévő kiállítótérbe. A tízméteres falakra az alkotásokat egy mobil állványzatról lehetett felrakni, ezeket viszont darabokban kellett bevinni, mert csak odabent lehetett összeszerelni. Alkalmi korlátokat építettünk, nehogy beleessenek a nézők a kiszerelt gépek helyén tátongó lyukakba. A sokszínű – a képzőművészet számos ágát reprezentáló – barlangi kiállítás létrehozása egyszemélyes vállalkozásként indult ugyan, ám végül valódi közösségi akció lett. Veszeli Lajos nem tudja pontosan megmondani, hogy hányan segíttek neki a szervezésben, de lehettek vagy 40-50-en. „Az őrültség vonzó dolog, így nem csoda, hogy a barátaim és az ismerőseim nem akartak kimaradni a buliból” – teszi hozzá.
A föld alatti erőmű jövőbeni hasznosításáról még nincs döntés. Ötletek viszont vannak. Lehetne akár egy műszaki tematikájú múzeum, de ki lehetne belőle alakítani egy közgyűjtemény raktárbázisát is. Az objektum szellőzőrendszere a mai napig kifogástalan, az egész erőmű területén télen-nyáron állandó a páratartalom és a hőmérséklet (13-15 fok), így akár egy hatalmas borraktár is lehetne az objektumból.
Nagy kérdés, hogy a mostani kulturális akciónak lesz-e folytatása. Veszeli Lajos szívesen belevágna még egyszer, de ahhoz már profibb körülményekre – értsd: több pénzre –lenne szükség. Állami támogatás és szponzorok bevonása nélkül nem fog menni.
Viszont nagyon csábítja őt a tárlat sikere: alig néhány hét alatt csaknem háromezren kísérték le őt a mélybe.
Tárlatlátogatás csoportosan
Az Európa–Magyarország–Balaton 2011 című kiállításon 168 művész 300 alkotása tekinthető meg. A nemzetközi tárlaton az Art Express nemzetközi művészcsoport, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Képzőművészeti Tagozatának tagjai, a veszprémi Művészetek Háza alkotói, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége Iparművész Tagozatának tagjai, valamint a Nottingham Trent University művészeti egyetem végzős fiataljai állították ki műveiket.
A kiállítást csak csoportosan, tárlatvezető irányításával lehet megtekinteni, a turnusok október 8-áig kedden, csütörtökön és szombaton délután 14 órakor indulnak a Nitrokémia Zrt. balatonfűzfői gyártelepének kettes kapujától.
