Bittováról nem lehet írni

2011-09-30 művészet építészet

Nem borzoljuk a szemöldökünket, amint azt rendkívül komoly és emelkedett pillanatokban szokás.

Valamit kellene írni Iva Bittováról, de jobb az elején tisztázni, róla nemigen lehet írni. Mert az, hogy ő egy morvaországi faluban született hegedűs, énekesnő, aki egyidejűleg tanulta a zenét és a színészmesterséget, hogy aztán előbb színészként dolgozzon, utóbb meg szokatlan előadásokat produkáló zenészként, az nem mond semmit. És még az sem, ha leírjuk, hogy muzsikája meglepő módon gyúrja össze az autentikus népzenét a dzsesszel, az operával, hogy a hangok aztán átmasírozzanak egy gyerekdalba, egy kocsmanótába, egy zörejekből szőtt zeneszövetbe vagy egy alaposan átértelmezett Bartók-, esetleg Janácek-műbe. De azzal sem jutunk előrébb, ha leírjuk, hogy ő „saját népzenéjének” nevezi ezt a furcsa hangfolyamot, és azzal sem, ha mint korábbanmár többször,most ismegidézzük a hasonló gondolkodású előadókat, Laurie Andersont vagy Meredith Monkot.

De akkor miképpen üzenjünk az olvasónak, hogy a zenét és a művészet szabadságát kedvelő polgártársainknak Iva Bittová kötelező tananyag, mert előadása alaposan felforgatja a művészetről alkotott elképzeléseinket.

Iva Bittová először a győri Mediawave fesztiválon lépett fel, aztán egyre gyakrabban jött Magyarországra, mert volt igény avantgárd zeneszínházára, és alighanem neki is jó érzés lehetett, hogy nálunk igen sokan értik az ő muzsikáját. Az is lehet persze, hogy Iva Bittová csupán játszik, mi pedig játszótársként csatlakozunk ehhez, és nem borzoljuk a szemöldökünket, amint azt rendkívül komoly és emelkedett pillanatokban szokás.

Iva Bittová Vladimir Václavek énekes, gitárossal érkezik, és ezúttal is felültet minket a zenei képzelet hullámvasútjára, amelyről amúgy a szavak tényleg nem sokat mondanak.