Mindjárt az elején megtudhatjuk például, miként fest egy ún. szedett szőrlepedő és egy vászon szögrevaló, valamint a borzas párnacsupp (mondjuk úgy: díszes párnahuzat), amelyet nem másként, hanem kifejezetten szálszámolásos lapos öltéssel készített az ügyes kezű népi tárgyalkotó (jól fest). Később keresztszemes és angyalozásos technikával kialakított párnacsuppal szembesülhetünk, majd egy szedettes abroszszal, továbbá leveles szegrevalókendőkkel, utóbb pedig egy vagdalásos szegrevalókendővel.

Figyelemre méltó a „vetett ágy vászon- és szőrlepedővel, rétegesen rakva, borzas, szálszámolásos, lapos öltéses párnákkal felvetve” c. installáció is, amelynek értékéből mit sem von le, hogy az ágy voltaképpen egy krómozott lábazatú irodai asztal.

Kicsit arrébb egy visai férfiviseletet lehet szerencsénk megtekinteni félcifra mejjrevalóval és dészűszíjjal – utóbbi leginkább az alpinisták és a magasépítők által kedvelt széles munkavédelmi övekre hasonlít, csak sokkal régibb és díszesebb, ebből következően lényegesen mutatósabb is;mellette egy gyönyörű női kötényt csodálhatunk meg amelyet ún. ziherejsz- (sicherheits) tűvel fogtak össze a rendezők. Ezután egy remekbe szabott életfás és szarvasos szegrevalókendő hívja fel magára a figyelmet, nem sokkal később pedig ismét párnacsuppok, az alkalmazott technikák itt: angyalozás, vagdalás, szálszámolás, keresztszemezés, lapos öltés – gazdag a tárház.

A félhomályos térben mindemellett megfigyelhető egy kockás pokróc is – emez viszont kempingtakaróra emlékeztet leginkább, mindaddig, amíg az ember meg nem érinti (innen kérek elnézést a tapizásért), mert akkor aztán megint csak kiderül, mekkora a differencia a kézművesmunka és a szériatermék között. (Nagy.) A kiállítás ismeretterjesztő filmet is ígér, amely a gazdag mezőségi kultúrára hivatott felhívni a nagyérdemű figyelmét. Sajnos ezt a mozit nem állt módunkban megtekinteni – talán majd máskor. Belelapozhattunk viszont abba a könyvbe, amelynek megjelentetését a minapi kiállítás-megnyitóra időzítették: az Adok néktek aranyvesszőt című albumban Korniss Péter fotóművész fényképein elevenednek meg a gyűjtemény legjelesebb darabjai.

Mint megtudhattuk, az a néprajzi kiállítás, amelynek töredékét most a Fő utcai kiállítótér galériáján láthatják az érdeklődők, a Kolozsvártól 26 kilométerre eső válaszúti Kallós-kúriában 1998 augusztusában nyitotta meg először a kapuit. A több ezer darabos kollekció csakhamar élénk érdeklődést keltett Erdélyben, sőt még Európán túl is. A látogatók lelkesedése és a helyszűke azonban csakhamar elindította azt a gondolatot, hogy a kiállítást bővíteni és korszerűsíteni kell, hogy értékéhez méltóan tudja szolgálni a közt. A felújított Kallós Zoltán Múzeum és Népművészeti Központ tavaly május 21-én nyílt meg.

A fakitermeléstől a Kossuth-díjig

Kallós Zoltán 1926-ban született Válaszúton. Tanítói végzettséget szerzett, majd felvették a Zeneművészeti Főiskolára, a kommunizmus első éveiben családja azonban kuláklistára került. Tanítóként Moldvában jutott álláshoz, és megszállottan kezdte gyűjteni az ottani magyarok zenei hagyományait.

1957-ben betiltották a magyar nyelvű oktatást a moldvai csángó falvakban, de nem tudott elszakadni a vidéktől: nyolc évig fakitermelésnél dolgozott a Gyimes völgyében. 1989-ben hozzáláthatott a gyűjtések rendszerezéséhez és a hangzóanyagok kiadásához,1992-ben létrehozta a nevét viselő alapítványt, amely számos hagyományőrző tevékenység szervezője és támogatója. Kallós gyűjtéseiből hanglemezes válogatások jelentek meg, kötetei sorát az 1969-es Balladák könyve nyitotta.