Mitől sikeres egy kultkocsma?
A legfurcsább az egészben, hogy az állítás gyakran korrelált is a valósággal a későbbiekben, lásd a Kazinczy utcai Mika Tivadar mulató és kertjének idei „menetelését”. Mondjuk, ez nem is olyan furcsa, mert míg az otthonosság nulla fokát valóban a saját törzskiskávézó megtalálása jelenti a környéken (plusz újságos, hentes, zöldséges, Fedél Nélkül-díler), a jelentősebb elhajlásra szánt esték, éjszakák helyszínének váltogatása, az új terek folyamatos kutatása az ember egyik legősibb ösztönére apellál: a boldogságkeresésre.
A szimpla user örömkergetése pedig olykor tekintélyes hasznot generál az üzemeltetőknek (máskor meg éppen nem), s az is előfordul, hogy a vendéglátó-kultúrmázzal csak a lehető legtöbbet szeretnék kisajtolni az üresen álló műemlékből a bontásraeladásra spekuláló tulajdonosok...
A fentebb idézett prognózis egyébként a Doboz sorsát vetíti előre, meglátjuk, a jóslat beigazolódik-e. Mindenesetre az augusztus végén a Klauzál utca 10.-ben megnyílt hely magát nem romkocsmának, de nem is kultúrháznak becézi. Egy a romkocsmak.hu oldalon megjelent interjú tanúsága szerint az igazság valahol félúton keresendő. „Romos házban lévő nem romkocsma.” Vida Vera, a Doboz munkatársa szerint olyan kultúrhelyet álmodtak, amelymár önmagában isműalkotás, s az utolsó négyzetcentimétereket is előre átgondolt koncepció alapján terveztékmeg fia tal művészek, mint például az építész Szendrő Péter, a faszobrász Szőke Miklós Gábor és az arculattervező-grafikus Laki Eszter segítségével.
Az mindenesetre valóban látszik, hogy az üzemeltetőkkitalálók nem a tipikus VII. kerületi romkocsmában gondolkodnak – már ha létezik egyáltalán ez a kategória. A csupán vendéglátó-ipari szolgáltatásokat kínáló egységeken kívül a zsidó negyedben akad pár tényleg kellemes hely, ahol ráadásul még a szabadidő is értelmesen tölthető el. Már ha a csak evést-ivást nem tekintjük értelmes időtöltésnek (amúgy persze annak tekintjük). S hogy ez mit jelent?
Tapasztalataink szerint a magyar, főleg budapesti fiatalok körében azok az igazán népszerű helyek, amelyek nem kizárólag arra apellálnak, hogy jópofa dolog kicsit lepattant falak között kortyolgatni és enni valamit. A fővárosba látogató külföldiek egy részének persze ez már önmagában is élmény lehet: egy kívülről abszolút fakó-neutrálisnak tűnő, régi típusú bérházban lenni szórakozási jelleggel. A külföldiek másik része és az úgynevezett romkocsmákat természetes fenoménnek, a város integráns részének tekintő fiatalok azonban nyilvánvalóan nem elégszenek meg ennyivel. Az exkluzív, a hagyományos romkulisszákon túltevő környezet mellett nem ártanak a csipegethető kultúrmorzsák sem.
A Doboz – eddig – meg is felel ezeknek a követelményeknek. Kedvencünk a kerület legrégebbi, védett ősfáján vigyázó szemét a szórakozókra vető, fából készült King Kong, és az elsőre már csak anyaga és formája miatt is idegen testnek tűnő konkrét doboz, amellyel persze könnyen megbékülünk, mert az egész hely olyan eklektikus. A komplexumban helyet kaptak/kapnak műtermek, műhelyek is. S míg a beszámolók szerint a nyitóbuli (amelyre a Facebookon egyébként mintegy háromezer ember jelezte részvételi szándékát) egy pontján visszhangos wonky szólt, aztán válogatott elektronikus műfajoktól zengett az egész, hallottunk ott azóta már underground magyar hiphopot, szólt már soul is, a cikk írásának idején pedig éppen Szurcsik Erika kiállításának megnyitójára invitálják a közösségi hálók népét.
A nyár és a belváros már csak olyan, hogy nem csak nyílnak, néha be is zárnak helyek. Olykor örökre. A talán legnagyobb visszhangot kiváltó hattyúdal a Tűzraktéré volt az idén. Tavasszal még próbálkoztak az üzemeltetők egy mentőakció jellegű fesztivál szervezésével, és egymást érték a felhívások a neten, továbbá fórumok szerveződtek, némelyiken még az önkormányzat és a kormány képviselője is megjelent – végül azonban mégis bezárt a Hegedű utcai egykori iskolában működő kulturális befogadótér. A terézvárosi önkormányzat és a hely üzemeltetői között folyó per következő állomására szeptember 20-án került sor.
Az egykori tűzrakteresek nem csak pereskedésre pazarolták az elmúlt hónapokat. Megnyitották Budapest legújabb és minden bizonnyal egyik legkülönlegesebb helyét a Fő utcai Király fürdőben. A fürdő és az egykori Tűzraktér találkozását a csapat „kulturális, turisztikai, várostörténeti újdonságként” aposztrofálja, amiben lehet is valami, abból a szempontból biztosan, hogy nem emlékszünk a közelmúltból fürdőre, ahol folyamatosan kultprogramokat szerveztek volna. A Vízraktér márpedig ilyen lesz, és ez alighanem mindenkinek jó.
A megnyitón egyebek mellett színházi, irodalmi és látványetűdöket láthatott Kádfürdő performanszok címmel, aki leszurkolta a különben nem túl magas, kétféle verzióban is kapható (száraz, vizes) belépődíjat. Akadt cirkuszi performansz és dzsemmelés is – összességében állítható, hogy teljesen stílszerűen a víz tematikájára fűzték fel a megnyitót. Ahol nem voltak olyan nagyon sokan, s jelentős átfedés mutatkozott a Tűzraktér egykori közönségével. Majd kialakul: a lényeg viszont mégiscsak az, hogy a Víz megmenti a Tüzet – a szellemiséget mindenképpen.
