Vörös és kék

3D-képeket, szemüveggel! Felszólító módban így invitálnám a látogatót erre a kiállításra. De hogyan lehet a síkból három dimenziót varázsolni? Miért felejtettem el megkérdezni, hogy festéskor is szükséges-e a szemüveg, vagy a belső optika, a belső kép elegendő a vászon előtt?

Egy sorozat a régebbi munkákból, és a teljesen friss képek is szerepelnek Székely Annamária tárlatán.

– Eléggé monokróm festő vagyok – vág mindjárt a dimenziók közepébe. – Kiválasztok egy-egy színvilágot – narancsos, barnás, szürke –, tónusokat használok, de az idénúgy gondoltam, hogy színesítek a munkáimon. Ha kék-vörös szemüvegen át nézzük a képeket, a színek visszafogottabbá válnak. Magaslatokról készített fotók alapján dolgozom, tetőterek, kémények szerepelnek a munkákon. Van az alapkép, de még két újabb nézetből ismegfestem a látványt. Kicsit elcsúsztatva, a bal oldalból, aztán elcsúsztatva jobb oldalból ábrázolok. Aztán, mintha kontúr lenne, megfestem az egyiket vörössel, a másikat kékkel is. Ha felvesszük a vörös-kék szemüveget, egy képpé áll össze az egész és a térben is megmozdul a festmény.

– Hétköznapi tárgyak, autók, emberek nálam soha nem szerepelnek – folytatja –, csak a tiszta terek. Kicsit sterilizáltak is a nézőpontok, hiányzik belőlük a növények, a tájak világa. Megtisztítom a saját szemszögemből a tereket.

A következő játék az lesz majd, hogy a háromdimenziós kép ennek a két képsíknak a közegébe kerül. Három kép együtt, ahogy a nézők előtt megjelennek.

Ekkorra már úgy hívom Székely Annamáriát: Képépítő. Nem is tiltakozik, jóváhagyja új státusát.

INFÓ

DIMENZIÓK VARIÁCIÓK 3D

Székely Annamária kiállítása a Tat Galériában (Budapest VIII., József krt. 69., IV. emelet) október 9-ig.

TOP 5

1. HIBRIDITÁS A KÁRPÁTOK KÖZÖTT

Az Irokéz Gyűjtemény és a rendszerváltás a debreceni MODEM-ben november 20-ig.

2. LATIATUC FELEYM ZUMTUCHEL

Féner Tamás fotói a Széchényi Könyvtárban október 22-ig.

3. NEMMIVOLTUNK! CREW

Szülői értekezlet a Stúdió Galériában október 8-ig.

4. ERDÉLYI TEMPLOMOK

Kiállítás a Néprajzi Múzeumban 2012. március 18-ig.

5. ITT SE VAGYOK, A LÓ NEM AZ ENYÉM

William Kentridge videoinstallációja a Szépművészeti Múzeumban október 16-ig.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.