Kinn a placcon

A berlini Invisible Playground művészei heteken át készültek, kutattak, megismerték a Nyugati tér környékét.

Akadnak, akik azt gondolják, hogy színházi előadás, koncert vagy kiállítás nemcsak a megszokott zárt vagy nyitott terekben élvezhető, hanem hétköznapi rohanásaink és flangálásaink közterein is. A Placc Fesztivál újat kereső alkotói számára az is fontos, hogy csak az adott helyszínen létrehozható produkció szülessen meg. A „Művészetmáshogy,máshol” szlogenű rendezvényen külföldi és magyar művészek várják budapesti utcákon, tereken, lakóépületben és üzletben furcsa, provokatív műsorukkal a mindenre nyitott közönséget.

A HOPPart Társulat a könynyűzene klasszikusaival és a városi térrel játszó Scale 1:5 című előadásával a város passzázsaiban és utcáin futhat össze a járókelő. A Nyugati tér környékén a berlini Invisible Playground alkotócsoporttal játszhat a kíváncsi arra járó. A művészek heteken át készültek, kutattak, megismerték a környék épületeit, sztorijait, jellegzetes figuráit. A játékra vállalkozók felfedezhetik a tárgyak, házak és emberek eddig ismeretlen oldalát, irányíthatják az időjárást, táncolhatnak az életükért, az utcai árusban felismerhetik a földönkívülit, miközben amit sem sejtő járókelők statisztálnak a beavatottaknak.

Magyarországon volt idő, amikor a lottón öröklakást nyerhettek a szerencsések, egy ilyen pesti „lottóházba” juttat el nem csupán térképzeletében kétmagyar képzőművész, Laki Eszter és Nagy Szilvia, a brüsszeli CREW társulat a Déli-sarkra és az érzékelés határaira kalauzol virtuálisan Terra Nova című előadásában. A Király utca egyik üzlete sajátos franchise hálózat részévé válik, a Boltban a bécsi művészpáros Michikazu Matsune és David Subal minijeleneteit lehet megvenni elvitelre, vagy házhoz szállítást rendelni, termékeik között a „Nap ajánlatával” vagy az „Olcsó utánzattal” bizonyítva, hogy a kultúra is áru, ezért ára van, mint bármi másnak.

Infó

PLACC FESZTIVÁL

szeptember 23.–október 2. www.placc.hu

Top 5

1. BUTOH ÉS ELŐADÓ-MŰVÉSZETI FESZTIVÁL

a Merlin Színházban szeptember 26.–október 9. között.

2. DESIGN HÉT BUDAPEST

Helyi szín, helyi árnyalat Lengyelország díszvendégségével a város több pontján szeptember 30.–október 9. között.

3. TOKAJ-HEGYALJA SZÜRETI NAPOK

Szüreti felvonulás, folklóregyüttesek szeptember 30.–október 2. között.

4. NŐK A TUDOMÁNYBAN ÉS A MŰVÉSZETBEN

Beszélgetés a Millenáris Európa Pontjában szeptember 30-án este 7-kor.

5. HADTÖRTÉNETI NAP ÉS VÁSÁR

a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban október 1-jén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.