Amit érvként szokás felhozni mellette, az a két színészmeg az operatőr díja, és nehéz nem egyetérteni a kitüntetésekkel, még akkor is, ha időnként azt kívánom, mutassanak már a belső felvételek közül legalább egy éles képet.Mondom az ellenérvet is: két szereplő a sarkkörön túl, 130 percben. A szükséges mozis kellékek közül nincs autó, nincs rendőr, nincs szex, nincs robbantás, nincs nő. Van sírás. Van szépség. Hideg van.

Tér van, talán ez a legkellemesebb meglepetés a filmben, ha már tudja az ember, hogy két férfi a nagy hidegben meteorológiai méréseket végez, és ekörül zajlik a cselekmény. Fölkészülünk arra, hogy kevés szóban nagy feszültség, mozis színház, villanó tekintetekkel és remegő szájszélekkel mesélik majd el, mi vezetett oda, hogy az egyik kibelezi a másikat és eszik a húsából. De nyár van a képeken, sarkköri nyár, vagyis nagykabátban, sapkában kell üldögélni a szobában, de ki lehet menni, hullámzik a tenger, megszínesedik a hó a fényekben, távolból egy jegesmedve cammog csámpás lábakon felénk. Ha azt mondom, szép film, akkor csak megkerülöm a lényeget, bár kétségkívül valóban szép a film, de nem történettel beszennyezett természeti tünemény. Inkább kiegészítő tananyag a Toldi estéjéhez, ahol, mint emlékszünk, természet és történet egymásnak felel, őszbe csavarodástól az új hóig. Itt persze minden finomabban adagolódik, megbolondítva azzal, hogy a szereplők foglalkozásuk szerint is az időjárással foglalkoznak, hőmérsékletet mérnek, héliográfban cserélgetik a fényérzékeny papírost. De valóban a nyár vége felé megyünk.

Közben finoman összecsap két világ, a komputeres és a papírozó, az, akinek élethivatás a meteorológia és az, aki nyári gyakorlatra jött a világ végére, hogy szép, színes esszében dolgozza föl a kalandjait. Az összecsapás nem nyílt, de néhány mordulás, lágy legyintés kijelöli a hierarchiát, ami ellen legfeljebb duzzogni lehet. Az erős ember halászni megy a déli öbölbe, a gyengébb otthon marad. És megszólal a rádió.

Nem mondom tovább, nehogy még azt a maradék történetszerűséget is elpuffantsam. Amit eddig mondtam, azt is csak azért kellett, hogy jelezzem: ezt nem lehet röviden elmondani. Ha rövidebb, akkor nincs semmi elmondva, így aztán le kell csavarni a cselekmény fényét, aprólékosságba kell menekülni, hogy a tettek és nem tettek megkapják a valóságos súlyukat. Aztán nézőként bele lehet aludni a nagy csöndekbe, föl lehet lázadni, hogy nem ehhez szoktunk hozzá, de nehéz volna tagadni, hogy ilyen filmekre szükség van. Csak hogy el ne felejtsük, mennyi mindenre alkalmas a mozi.

Két szereplő a sarkkörön túl, 130 percben