Első prózakötete a nők közti szerelemről szól.

A váci vigalomban felállított sátra előtt felnőtt és gyerek figyelte, hogyan írókázik piros almákat a zöld lombú mézeskalács almafára. Valaki „Legjobb Nagymamának” feliratot rendelt tükrös szívre, más boszorkányt választott vásárfiának.

– A mézesbábosmunka nagyon szórakoztató pénzkereset – mondja. – Sosem leszek hagyományőrző olyan módon, hogy lemásolom a régit. Eredeti motívumokkal, főleg mesékből dolgozom. Szívesen kísérletezek, megformáztam már a Dohány utcai zsinagóga makettjét is. Egyetlen vagyok az országban, aki zsidó tárgyú mézeskalácsot készít; mézeskalácsból rabbit, hanukára gyertyatartót. Legutóbb a budapesti Pozsonyi Piknikre készítettem zsidó mézeskalácsot.

Lovas Nagy Annának 2011 nem csak a mézeskalácsról szól: egy közelmúltban alakult női irodalmi csoport tagjaként is bemutatkozott. A Re:Lit internetes antielitista művészeti és közéleti folyóiratként publikációs felületet szeretne biztosítani a perifériá ra szorult irodalomnak és művészeti ágaknak. Az alapítók, így Bódis Kriszta író, rendező elképzelése a szóbeli költészet megjelenítése, alkalmat adni a megszólalásra, például az Ózd melletti Hétes-telepen élő alkotóknak, akik közül nem mindenki birtokol íráskészséget.

A mentorává lett Bódis így nyilatkozik: „Lovas Nagy Anna igazi self made woman. Amennyire ismerem őt, pontosabban inkább az útját, úgy érzékelem, hogy itt egy traumatikus indulás, aztán egy kétségbeesett túlélő küzdelem simul el, emelkedik, fogalmazódik”.

– Szorongó fiatal lányként küldtem verseket az Élet és Irodalomnak, ahol, bár ígéretet kaptam rá, mégsem jelentem meg. Ez megnyirbálta az önbizalmamat. Úgy éreztem, méltatlan vagyok a megjelenésre, nem vagyok elég jó. Ezután nagyon sokáig nem próbálkoztam, csak a barátok szórakoztatására és a szerelmeimnek írtam szabad verset, prózatöredéket.

Eközben rajzoltam, folyóiratokat, könyveket, például az Amit tudni kell a zsidóságról című kötetet illusztráltam. Ebben a bibliai történethez kapcsolódó ünnepekhez rajzoltam képeket. Aztán a súlypont ismét átbillent az írás javára. Beiratkoztam írószemináriumokra, ahol elég bátorítást kaptam ahhoz, hogy ismét küldjek írásokat irodalmi lapoknak. Ezeket már leközölték, például az Élet és Irodalom, a Kalligram, a Szombat és az Irodalmi Centrifuga.

Hétköznapinak nem mondható életéről így beszél. – Budán kezdtem az életet, majd két évtizedet éltem a VIII. kerület legproblémásabb Magdolna negyedében. Most újra itt élek, ahol felnőttem, Budán. Apámat sohase ismertem. Anyámat négyéves koromban láttam utoljára, akkor külföldre ment, és soha többé nem találkoztunk. Koldusszegény, vallásos házaspárnál nevelkedtem egy városmajori hármas társbérletben, negyedik gyerekként. Brutális körülmények között laktunk hatan húsz négyzetméteres szobában. Átjártam viszont a jó szagú, ízléses lakásokba, és még öt sem voltam, amikor már tudtam, mi a melanzs. A szép szeretése, a klasszikus zene és általában a művészetekkel való foglalkozás a jómódú szomszéd nénik társaságában ragadt rám. Tízéves koromig vártam haza az anyámat, minden este úgy feküdtem le, hogy reggel felébredek, és majd jön értem. Egy nap aztán rádöbbentem, hogy ez sosem fog bekövetkezni. Nagyon rossz, töröm-zúzom gyerekké váltam. Az általános iskola után elszöktem otthonról, majd állami gondozásba kerültem. Ezzel nyílt ki a világ, a „Felszab” téri egyetemisták világa, sakkozni jártam például a Belvárosi kávéházba. Mindig tudtam magamról, hogy leszbikus vagyok, de férjhez mentem, mert gyereket akartam, és az akkori tudásom szerint ennek ez volt a módja – meséli.

Kezdettől fogva egyedül tartotta el a háromtagú családot. Üvegbizsut készített, textilbabákat, ruhákat varrt, illusztrált, s eközben zsidó kegytárgyakat gyártott. Szenvedélybeteg férje korábban rabbiképzőbe járt, így Anna is megismerte a zsidó hagyományt, a gyermeküket is eszerint nevelték. A rendszerváltás előtti évben mindent felszámoltak, Izraelbe költöztek. Ott azonban nem sikerült beilleszkedniük a társadalomba, fél év sem telt el, hazaköltöztek.

Ismét a semmiből kellett felépíteni az új életet egy Magdolna utcai egyszobás lakásban, de mostmár kettesben a gyerekkel. A válás után több munkahelyen is dolgozott, semmire nem volt elég a pénze, és akkor kitalálta a mézeskalácsosságot. S egyszer csak kezdett lábra állni.

– Abban az időben nagyon-nagyon magányos voltam, nem ismertem magamhoz hasonlókat. Dolgozni kezdtem a melegmozgalomban, alapítója voltam a Labrisz Leszbikus Egyesületnek. Bizonyos helyzetekben nagyon is fontos felvállalni az identitást. Később a magánéletem rendeződni látszott, hosszú idő után találtam társat. A gyereknek persze nem volt könnyű mellettem. Izgult, mit fognak szólni, ha kiderül, az anyja leszbikus, hiszen ketten jártunk érte az iskolába a barátnőmmel. Azt vettem észre, minél nyíltabban vállalom, annál kevésbé érnek atrocitások. Csak szemrebbenés van, vagy csendek, egy olyan társadalomban, amely elutasít minden különbözést.

A Tilos Rádióban öt éve vezeti a Zártkörű Lányok című – nem csak leszbikus alkotókat és közéleti szereplőket megszólaltató – beszélgetős műsorát, amely a szubkultúra programjaival, vonulataival foglalkozik, meg az aktuális nőművészeti eseményekkel. – Vágyódtam Tilos rádiós lenni, és amikor alkalom nyílt, boldogan fogadtam el a felkérést. A leszbikus műsor vezetése örökség, és nagyon remélem, nem szakad meg a frekvenciaengedély lejártával, mert visszatérően megkondulnak a vészharangok, és a jelenlegi koalíciónak sosem volt kedvence a Tilos.

A most megjelent Ver azélet című regénye az érzelmek és erotikus vágyak szép szöveggel megírt krónikája.

– Arra törekedtem, hogy közös sorsélményt ábrázoljak. Nők beszéltek a múltjukról, a családról mint a legelső traumatizáló tényezőről. Fontos történelmi változásokon átesett nők, egy olyan történelemből kibeszélő nők, amit a férfiak csináltak, igazgattak. A nők elbeszélései másként árnyalják a történeteket – mondja.

A magyar irodalom eddig két leszbikus témájú regényt mutathat fel. Az első Galgóczy Erzsébet Törvényen kívül és belül (1980) című műve, a második Gordon Agáta Kecskerúzsa (1997). Mindkettőre emlékezetesen negatívan reagált az irodalomkritika. Lovas Nagy Anna úgy véli, a nőírókkal szemben, és nem csak azokkal, akik ilyen témában írnak, még mindig fenntartással él a kritika. Az irodalom apanyelven várja el, hogy megszólaljanak a nők, miközben az anyanyelv most van kialakulóban.

Bár kapott ismert írótól tanácsot („melegregénnyel nem szokás írói pályát kezdeni”), bízik benne, akik elolvassák a könyvét, észreveszik, hogy hőseinek az alapélménye univerzális. A szerelem, az elvesztés, az újra megtalálás, a barátság nemtől és identitástól független.

– Nem tudom, mire számít az olvasó, ha meleg témájú regényt vesz a kezébe, csak az írói szándékról beszélhetek: hitelesen megírni. Kaphat az író bélyeget, hogy nőíró, leszbikus, periferikus, mégsem lehet nem felvállalni. Lesznek majd más könyvekmás témáról. Női szerző vagyok, aki íróként nem csak egy szűk rétegnek szeretne írni. Annyira sokfélék vagyunk, és megvan bennem a nem múló késztetés, eloszlatni a másságról kialakult sztereotípiát.

Névjegy

LOVAS NAGY ANNA

Született: 1964. január 14. Illusztrátor, grafikus, mézeskalácsos, a Tilos Rádió Zártkörű Lányok című leszbikus feminista műsorának szerkesztő műsorvezetője. A Re:Lit antielitista közéleti és irodalmi kezdeményezés egyik megalapítója. Író. A Verazélet című első regénye szeptemberben kerül a könyvesboltokba.