Nem mumus a kortárs kultúra
Mi történt?
Az Írószövetség elnöksége úgy döntött, nincs szükségük tovább a munkámra, „esztétikai nézeteim” miatt. A kortárs irodalomórák tematikája és a meghívott előadók egy része „nem felelt meg az írószövetségi esztétikának”.
Hogyan élte meg a helyzetet?
Tulajdonképpen nem kellett volna meglepődnöm. Voltak jelei, hogy az Írószövetség új vezetősége nem akar már velem úgy együttműködni, mint a korábbi. Néhány napig nagyon rosszul éreztem magam. Főleg amiatt, hogy olyanok, akikkel együtt dolgoztam, elvesznek valamit, amit részben nekik hoztam létre és működtetettem. De aztán felszabadultnak éreztem magam: megszűnt az a lavírozási kényszer, melyben az utóbbi fél évben éltem, egyfajta egzisztenciális szorongásos állapot. Jó volt, hogy sok tanár, diák megkeresett, és azt mondták, csináljak új iskolát, szívesen dolgoznának velem továbbra is. Így belefogtam az 5K Központba, Balogh Endrével, a József Attila Kör elnökével, a prae.hu főszerkesztőjével, aki a kommunikációs vezetőnk, és Lóránd Zsófiával, aki a CEU PhD-hallgatója, a Solitude nemzetközi írócsereprogram magyar szervezője – ő a kreatív vezetőnk.
Miben más a most alapított iskola?
Az 5K öt K betűs szót takar: kreatív, kortárs, kultúra, kommunikáció, kurzusok. A kisiskolásoktól a felnőttekig minden korosztálynak szól: a kétéves íróiskola mellett olyan hobbikurzusokat is tartunk, mint pl. a 6 regény, amit mindig el akart olvasni.., a Szerelmi költészet, a YouTube-videokészítés, a Kortárs képzőművészet vagy Az Operaház titka. A legkisebbek mesét írhatnak, a nagyobbak médiaiskolába járhatnak, a gimisek kreatív írást tanulhatnak vagy a kortárs irodalmat ismerhetik meg egyetem előtt.
A legfontosabb cél: közelebb hozni a hallgatókhoz a kortárs kultúrát. Hogyan?
Bízunk benne, hogy az 5K körül létrejön egy közösség, gyerekekből, a szüleikből, középiskolásokból, felnőtt diákokból és a tanárokból. Egyre rosszabb a közhangulat, a dolgok a túlszabályozottság masszájába fulladnak. A kulturális élet lassan ellehetetlenül, az írószervezetek például még nem jutottak hozzá az idei működési támogatásukhoz. Az irodalmi programok szünetelnek, az érintettek kétségbeesnek, a hivatalokban pedig hónapokon át köröznek az akták.
Ki lehet ebből törni?
Igen. Egy sokszínű helyet és egyben új műfajt akarunk létrehozni, amely örömet szerez az embereknek. Értelmes időtöltést és egyben komoly munkát kínálunk, jó társaságban. A kortárs kultúra nem mumus, az írók nem vénséges elefántok. Vannak gyerekek, akik elcsodálkoznak, amikor megtudják, léteznek élő írók is. Egy kislány például azt kérdezte tőlem, ki mondja meg, mit írjak a mesekönyveimben. A kortárs kultúra rólunk szól. Nem igaz, hogy csak a bennfentesek érthetik. Szeretnénk visszaszoktatni az embereket a kortárs művészetekhez, megértetni a gyerekekkel, hogy az alkotófolyamatoknak ők is részesei lehetnek, ők is írhatnak, és nem más mondja meg, hogy mit. Az irodalom az egyetlen művészeti ág, amelynek oktatásából hiányzik a kreatív oldal: énekórán lehet énekelni, rajzórán rajzolni, irodalom- és nyelvtanórán viszont a legtöbb iskolában nem lehet kreatívan írni. Pedig aki írni tud, annak nagyobb esélye van arra, hogy amit mondani akar, eljut másokhoz.
Mint oktató, mikor érzi azt, hogy elégedett lehet egy-egy íróiskolai évfolyammal?
A legtöbben, akik szépirodalmat vagy publicisztikát szeretnének írni, nem ismerik a kortárs irodalom nyelvét. A nem bölcsész végzettségűek középiskolában tanultak szisztematikusan irodalmat, ahol legjobb esetben a XX. század második feléig jutottak el, a kortárs irodalmi nyelvvel megismerkedni ott nincs lehetőség. És bármilyen tehetséges is valaki, ha József Attila hangján szólal meg, a szövege ma nem fog működni. Ezért is tanítunk a kreatív írás mellett kortárs irodalmat, és olyan gyakorlati ismereteket is, mint a könyvkiadás vagy az irodalmi élet intézményrendszere. Akkor vagyok tehát elégedett, ha a diákok saját hangot találnak, azon írnak, és tisztában vannak azzal, hogy a munkájuk mit ér, és tudják, mit kell tenniük a kiadás érdekében.
