A hátsó borító tanulsága szerint „Bíró Yvette első regénye nem önéletrajz, mert a személyesen megélt és a képzeletbeli események szabadon keverednek benne”. Ez a kitétel már így önmagában a jó irodalom egyik ismérve, ám a képzeletnek jelen esetben másik olvasata is lehet. A Futóban ugyanis nem csupán valóság és fikció alkot nyilván pontos dramaturgiai szabályok szerint kiporciózott elegyet – a szerző ismert filmes szakember, filmesztétikai értekezéseken kívül sikeres forgatókönyvek fűződnek a nevéhez –, hanem könnyen olvasható, pergő cselekményű epizódok és lassan, méltósággal hömpölygő, eszszébe hajló és bizony komoly befogadói erőfeszítést kívánó eszmefuttatások váltogatják egymást. Különösen igaz ez a regény második felére, ami a főhős külföldi bolyongásairól és útkereséseiről szól, amelyek során óhatatlanul is hol újraélni és újragondolni, hol betapasztani próbálja a múltat, hol viszont a képzeletben alakot öltő árnyakkal kényszerül viaskodni.

A történet egy autóbalesettel kezdődik, amelynek következtében Marion elveszíti a férjét és a fiát. A tragédiát és a szeretteivel kapcsolatos emlékeket igyekszik magába zárni, a temetésre nem megy el, a temetőbe se látogat ki. Amikor fölépül a sérülést követő műtétekből, visszatér értelmiségi munkájához, aminek fontos velejárója az államszocialista Magyarországon búvópatakként létező ellenzéki mozgalom tevékenységében való hol több, hol kevesebb közreműködés. Ez az oka annak, hogy emigrációba kényszerül – helyesebben kényszeríti a hatóság azáltal, hogy útlevelet nyom a kezébe.

Marion tehát kikerül Nyugatra, ahol szembesül azzal, hogy 1968 és Woodstock távolról olyannyira csodált élménye immáron emlék csupán. Az amerikai egyetemista ifjúság a „flower power” helyett új célokat tűzött ki maga elé: „jól vizsgázni egy esetleges ösztöndíjért, elismerést és hiú dicsőséget szerezni, jól élni a nyüzsgő sokaságban. A tegnapi jelszavak, ha irigykedve is, hangzatosnak tűntek. Nincs kiábrándítóbb, mint egy elzúgott forradalom romjai között takarítás után »normálisan« élni.” Marion ily módon az addig hőn áhított szabad világban befelé fordul, s bár jönnek-mennek a különféle új ismerősök (leginkább férfiak) az életében, őt immáron az olyan kérdések foglalkoztatják, amilyenek Jákobot is Mózes első könyvében: „ki tusakodott vele a hajnal feljöveteléig?”

Ezzel párhuzamosan változik a narráció: a hétköznapok aktusai egyre inkább díszletét, hátterét képezik a lelki történéseknek és az emlékezés folyamatának. Utóbbi végül az apával való kapcsolat helyreállításában és a tragédiával való szembenézésben teljesedik ki, miközben az emigrációs lét politikán és világrendszereken jócskán túlmutató filozófiai kalanddá válik. Minderre ráépül a Futó metaforája: Marion ugyancsak Amerikában találkozik a kocogás rítusával, majd amikor a terhelés nyomán fájni kezd a régi seb, azzal is kénytelen szembenézni, hogy „gyengébb vagyok, mint hittem, vagy hinni szeretném”.

Bár alig háromszáz oldalon évtizedeket fog át, Bíró Yvette első regénye nem afféle gyors és könnyen emészthető, hanem mély koncentrációt igénylő, elgondolkodtató olvasmány. Nagy erénye, hogy hősnőjét (és rajta keresztül a mű szerzőjét) igen közel hozza hozzánk – az elfojtott és kimondani alig-alig akart érzelmekkel együtt, avagy éppen azok által személyes ismerősünkké teszi. Ebbe a kapcsolatba időnként maga az író is belefeledkezik, például amikor a narrátor szerepéből kiesve kiszól: „Ne feledjük azonban…” A múlt idejű és a jelen idejű elbeszélői pozíció talán nem mindig tudatos, ám rendre helyén való váltogatása jó eséllyel a filmes „múltra” utal. Bizonyos megállapítások meghökkentenek („A kedély magas.”), mások érzékletesen találóak („A beszélgetés mint kaput tévesztett labda gurult a pálya szélére. Senkinek sem akaródzott utánanyúlni.”), ugyanakkor akad néhány csiszolatlanulmaradtmondat is („A hírhedt nyilas hatalomátvétel napja volt ez. (…) Hűvös őszi nap volt. 1944 őszén”).

Ha jól tudom, az 1980-as évek elején készült eredeti kézirat majdnem három évtizeden át lapult egy dobozban, míg egy költözéskor előkerült, és írója akkor úgy gondolta, most megérett az idő arra, hogy tovább foglalkozzon vele. Jól tette. Különlegesmagasságokba és mélységekbe emelősüllyesztő „első” regény született.