A nemzetközi sajtót ugyanis bejárta a hír, hogy Eco újraírta A rózsa nevét. A regény 1980-ban jelent meg olaszul, 1986-ban filmet forgattak belőle, majd az elmúlt három évtized során 47 nyelvre fordították le, s legalább 30 millió példányban kelt el világszerte. A párizsi LeMonde a XX. század alapművének nevezte, s minden idők száz legfontosabb regénye közé sorolta – ezért is keltett meglepetést, amikor idén nyáron ugyanez a lap azzal a megdöbbentő hírrel állt elő, hogy Eco az „internetgeneráció” számára újraírja regényét. A spanyol El País pedig úgy fogalmazott, hogy a híres olasz szerző, a bolognai egyetem nyugalmazott szemiotikaprofesszora a „minus habens”, vagyis a történelmi-filozófiai ismeretek nélküli ostobák kedvéért szerkeszti újra a művet.

– Szó sincs semmi ilyesmiről – felelte kérdésünkre Barna Imre. Eco magyar fordítója, az Európa Kiadó igazgatója elmondta, hogy az író hetekkel ezelőtt megküldte neki a „javított kiadás” szövegét, tehát saját szemével győződhetett meg róla: nem egy „lebutított változatról” van szó. A félreértés abból adódhat, hogy Eco felmagasztalja az internetet, és sajnálkozik amiatt, hogy A rózsa neve megírásának idején még nem létezett a kommunikációnak ez a zseniális eszköze. Ellenkező esetben nem sorolta volna a középkori európai növények közé a tököt – mert összekeverte a cikóriával –, amely a paprikával és a burgonyával együtt csak később kelt át az Atlanti-óceánon, Amerikából indulva. Ugyancsak korrekcióra szorult a másodperc fogalmának használata, a percet ugyanis a középkorban még nem darabolták kisebb időegységekre. Ma ilyen hibákat aligha ejtene a szerző – mondja Eco magyar fordítója –, már csak azért sem, mert az író szinte nyers kéziratként küldi el regényeit fordítóinak, s megjegyzéseiket, korrekciós javaslataikat bedolgozza a műbe.

A másik félreértés – miszerint Eco a műveletlen internetes generáció miatt a regényben szereplő latin idézetek egy részét kihagyta vagy lefordította volna – alighanem abból származik, hogy már annak idején, a regény amerikai kiadása előtt felmerült: az amerikai olvasó számára a latin nyelv olyan, mintha magyar lenne. Ne feledjük, a latin a katolikus kultúra révén átitatta az európai műveltséget, de a protestáns Amerikában ez nem így történt. Eco ugyan erre azt mondta, hogy a könyvben valóban bőségesen szereplő latin citátumokat nem kell feltétlenül érteni, azok inkább a hangulatfestést szolgálják. De úgy látszik, ez a megjegyzés mégis megragadhatott az íróban, s most valamelyest visszavett a latinból, vagy úgy módosította a szöveget, hogy jelentésük valamilyen módon az előző mondatokból kiderüljön.

Mint Barna Imre – aki gőzerővel dolgozik Eco új regénye, az Il cimitero di Praga (A prágai temető) fordításán – elmondta, a javított kiadás számukra nem jelent sürgető feladatot. A rózsa neve – minthogy már alig lehetett kapni – a közelmúltban újabb magyar kiadást ért meg, persze még a régi változatban. Ha majd ez elfogy, a regényt újra kiadják, s akkor már beledolgozzák a javításokat is.

Javított kiadás

A közelmúltban Spiró György keltett nagy feltűnést azzal, hogy „javított, bővített” kiadást tett közzé egy korábbi regényéból. A Messiások címen újraírt A jövevény korábban nem ismert levéltári forrásokra támaszkodik, és lényegében teljesen új műnek tekinthető. Hasonló változtatást hajtott végre Ottlik Géza is a Továbbélők című regényen, amelyet alapjaiban dolgozott át, hogy aztán Iskola a határon címmel váljék kultikus művé. Az eredeti Továbbélők végül kilenc évvel a szerző halála után jelent meg. Kisebb arányú, de irodalomtörténeti jelentőségű változtatás, amelyet József Jolánnak az öccséről írott életrajzán hajtottak végre 1950-ben: A város peremén egy, a korban elvárt József Attila-képet sugallt. Gelléri Andor Endre Egy önérzet története című önéletrajzából viszont – a városi legenda szerint – az özvegye húzott ki néhány, túl frivolnak minősített oldalt, s a teljes változat csak fél évszázad késéssel jelenhetett meg.

Előfordul ugyanakkor az is, hogy a mélységes tisztelet vezet egy-egy regény alapos átírásához. Móricz Zsigmond például népszerűsítési céllal fogalmazta át Kemény Zsigmond Rajongók és Tolnai Lajos A nemes vér című művét.