A sors kacsintásának tartja, hogy éppen akkor hívtam fel őt, amikor egy másik, Pócs nevű páciens feküdt a keze alatt a masszázsasztalon. Nem feltétlenül kellett így történnie, de így történt. „Ez tehát nem a véletlen műve?” – kérdem Sélley Évát. Sejtelmesen rám mosolyog.

„Sok olyan szál van, amely valahonnét nézve rendnek látszik, de megfelelő ismeretek nélkül csak véletlennek” – feleli. Kétkedve nézhetek rá, mert hozzáteszi: „Nem látok bele semmit. Inkább biztató előjel ez.” Még mindig kételkedem. Elneveti magát, és bevallja: „Nem, nem tartom véletlennek!”

Maradjunk annyiban, hogy a sors különös dolgokra képes. Például arra, hogy matematika–fizika szakos tanárt csináljon Évából, aki megbukott a matek érettségin (szóbeliznie kellett), fizikából pedig kettessel csúszott át. Menj el geológusnak! – javasolta neki az edzésen egy fiú. Jelentkezett, de nem vették fel. Az egész családja gépészmérnökökből áll, ám ehhez a szakmához nem fűlt a foga. Jobb híján elment az ELTE matek–fizika szakára, ahol rengeteget szenvedett, végül mégis megszerette mindkét tárgyat. Csaknem húsz évig tanította is őket, általános iskolákban és gimnáziumokban.

A pályaváltásra pénzügyi okokból szánta rá magát. Imádott tanítani, de a négytagú család eltartásához túlzottan drága hobbinak tartotta. A könyvelést nézte ki magának, amikor a férjétől a harmincötödik születésnapjára thai masszázst kapott ajándékba. Megtetszettek neki a nyugodt munkakörülmények, a csend és a béke.

A véletlenek irányították ismét az életét. Attól, hogy egy ismeretlen ember testéhez hozzáérjen, Éva éppen annyira idegenkedett, mint annak idején a matematikától és a fizikától – látta viszont, hogy a maszszázsból meg lehet élni. Elvégzett egy thaimasszázs-tanfolyamot, amely valóságos kultúrsokként érte. Legálisan akart dolgozni, ezért alternatív mozgásmasszázs-tanfolyamon is részt vett, és különféle mesterektől elsajátította a szükséges távol-keleti technikákat (tajcsi, jóga, shiacumasszázs, akupresszúra). A többéves tanulási folyamat végén letette a „csúcsvizsgát” az Egészségügyi Továbbképző Intézetben, ahol most már évek óta ő is vizsgáztat.

S jött az újabb véletlen: a gyógymasszőr férje kapott meghívót egy maurimasszázs-tanfolyamra, csakhogy ő nem akart elmenni, idegen emberekkel egy házban lakni, ruhátlanra vetkőzni, táncolni. Mindettől Sélley Éva is idegenkedett, de belevágott. (A sors irányította erre a pályára a férjét is, aki előtte ipari alpinistaként kereste a kenyerét.) A polinéz világ és gondolkodásmód megint kultúrsokként hatott Évára. Olyan élményként élte meg, mintha a Holdra tenne kirándulást.

Bár megélni ebből akart, eleinte nem volt rá kereslet. Fél órán át magyarázta valakinek, mi is a mauri masszázs (amely nemcsak a testtel, hanem az emberi tudattal is foglalkozik), és megbeszélt vele egy időpontot. A két kisgyermekét elpaszszolta a két nagymamának, és odasietett a bérelt helyre, ahová az illető nem jött el. Összegyűjtötte a gyerekeit, és hazament. Így ment ez egy évig, de nem adta fel; érezte, hogy ezt kell csinálnia.

A láthatatlan világból – amelyet mindaddig lenézett és kinevetett –e kkoriban szerezte az első tapasztalatokat. Ma már úgy fogalmaz, hogy természettudományos módon, tapasztalati úton közelített a láthatatlan világ törvényszerűségeihez.

A következő váltást egy betegség hozta. Éva megbetegedett, és már a műtét időpontját is kiírták, de úgy érezte, hogy a hagyományos orvoslás nem tud segíteni rajta. A mauri hagyományokat felhasználva táncolt a gyógyulásáért; korábban azt tapasztalta, hogy ha táncolt valamiért, azt meg is kapta. S tánc közben jött az ötlet, hogy elmenjen egy pránanadis tanfolyamra.

Rendkívüli ellenkezés munkált benne: azelőtt, ha valaki azt mondta neki, hogy elment egy kézrátételes gyógyítóhoz, Éva többé nem állt szóba az illetővel. Most azonban magától választotta a buddhizmus külsőségeibe felöltöztetett pránanadiiskolát. Rengeteg tanulás és gyakorlás után eljutott a nyolcas szintű gyógyító fokozatig – ugyanakkor zavarta, hogy két széttartó (polinéz és buddhista) dolgot művel.

Hirtelen feláll, és behoz egy lapos, nyolcszögletű tárgyat. Az óceániai (polinéz) dobra a lakása közelében bukkant rá egy hangszerüzletben, rajta egy nepáli (buddhista) jellel. Talán ismét a sors kacsintott rá: a két világ kiválóan megfér egymás mellett.

Azok keresik fel, akik testi vagy lelki gondjaikat a meglévő eszközökkel nem tudják megoldani. Éva megjegyzi: konkrétan csodákért fordulnak hozzá. „Természettudományos nyelvre lefordítva ez csupán annyit jelent, hogy megszoktak egy szerszámosládát, amely ezúttal nem segít. Nem túl nagy bizalommal eljönnek hozzám, hátha tudok mutatni egy másik szerszámosládát.” A legkülönfélébb dolgokról lehet szó, az ér- vagy idegrendszer regenerálásától egészen az érzelmi válságok feloldásáig.

Sosem csoda történik Sélley Éva szerint, ő csak egy eltérő és alkalmasabb szerszámosládát használ. Ezek között ott van még az – orvosok és biológusok által is kutatott – craniosacralis terápia, amely szintén sokféle problémakör kezelésében bizonyul hatékonynak. „Néhány koponyacsontot finoman elmozdítanak, és meggyógyul egy több évtizede meglévő depresszió” – említ egy példát.

Akad, aki élvezetből jár hozzá masszázsra éveken át, és csak akkor kerül szóba valamilyen problémája. A terapeuta felveti, hogy tudna rá a masszázstól eltérő gyógymódot, és így új irányban indulnak el. Éva jelenlegi kollégái közül jó néhányan kezdték páciensként, majd maguk is beletanultak a különféle módszerekbe. „Azt gondolják, hogy itt van ez a kétcekkeres, nem túl látványos, középkorú nyanya: ha ezt ő meg tudta tanulni, akkor én is” – teszi hozzá.

Eltűnt belőle a korábbi büszkeség, amellyel minden természetgyógyász módszerről kijelentette, hogy hülyeség, amit állít, és lila köd az egész. Visszatért a természettudományos óvatossághoz, és igyekszik elfogulatlan lenni a többi rendszerrel. Gyakran jár „szomszédolni”, hogy megnézze, mivel foglalkoznak a kollégák; elment agykontrolltanfolyamra vagy a táltosokhoz is tűzön járni.

Nincs tévéje-rádiója, és újságot sem olvas, mert annyi elgondolkodtató és megrázó történetet végigaszszisztál, hogy ezeket bőven elég feldolgoznia. Őt is megviselik mások gondjai, s mivel a saját teste és a tudata a munkaeszköze, e szerszámosláda karbantartására is időt szán (ez a mesterei által kijelölt gyakorlatsorok végzését jelenti).

Nagyon igénybe veszi a családját ez a fajta életmód: ezt tapasztalta Éva. Sokszor szenvedő emberek mennek hozzá, akiknek nem mondhatja, hogy csak három hónap múlva ad időpontot – azonnal fogadnia kell őket. Ha visszafelé lapoz a naptárjában, teljesen tele van, és azt látja, hogy reggeltől estig dolgozott. Ha belenéz a következő hetekbe, ezek szinte üresek. Egy-egy napja négyszer-ötször is átrendeződik, egyesek lemondják, mások ugyanabban az időpontban jönni szeretnének.

Hozzászokott már Sélley Éva ehhez az életformához, de beismeri, hogy két (most tizennyolc, illetve húszéves) gyermekének sok türelemre van szüksége. Igaz, neki pedig ahhoz kell türelem, hogy ne alkalmazza a megtanult gyógymódokat a gyerekein is. Inkább hagyja, hogy a véletlenek irányítsák őket.

Névjegy

SÉLLEY ÉVA

Csaknem húsz évig matematikát és fizikát tanított, tizenhárom éve alternatív mozgásmasszázs-terápiákkal foglalkozik. A látható és a láthatatlan világhoz is természettudományos alapossággal közelít. A legkülönfélébb emberek a legszínesebb kívánságokkal keresik fel.