Rendetlenség, késő bánat
Vannak dolgok, amelyeket nem lehet megmagyarázni ésszel, csak szimpátiával. Itt van például ez a könyv, a Historia – Diaspora-sorozat 12. darabja. Még csak nem is a 13., hogy azért legyen szerencsétlen. Ezt a sorozatot lassan másfél évtizede szerkeszti Babits Antal filozófiatörténész, a judaisztika neves tudora, a rabbiképző tekintélyes professzora, s az eddigi kötetek méltók is voltak őhozzá. Jeles tudósok fontos munkái jelentek meg itt, Georges Vajdáé, Staller Tamásé, Blau Lajosé, Fejtő Ferencé és a zsidó filozófiának kilenc századdal ezelőtt utat törő Abraham Ibn Daudé.
És most? Most egy lelkes érdeklődő fölismerhető koncepció nélkül összefűzött elegyes olvasói jegyzeteit teszi elénk a sorozatszerkesztő, csak tudnánk, minek? Kiss Erika doktornő igen rokonszenves személyiségnek mutatkozik, biztosan jó az ő betegének lenni, örülünk, hogy nem őrölte fel őt Ceausescu Romániája. Jóleső érzéssel nyugtázhatjuk a Károlyi grófoktól leszármazott nagymamától örökölt nyitottságát és érdeklődését a zsidó múlt és jelen iránt, de ettől még kár azért a sok szép papírért, amit az ő elegyes jegyzeteinek közzétételére elhasználtak. Igaz, hogy a sok kép jól érvényesül a szép papíron, de a kiváló Erdélyi Lajos kiváló felvételeivel Erdélyi Lajos kiváló könyveiben is találkozhatunk.
A szerző távolról nézi, közvetítőkön keresztül ismeri és másoktól tudja, amit a kötetében megmutatni igyekszik. Maga is hangsúlyozza: „mások nyomában jár”, s abban reménykedik, hogy „a laikus kutató kérdésfeltevéseinek üdesége” a szerző és az olvasó javára válhat. De, sajnos, nem. A források esetlegesek, szegényesek, az információk jelentős része közkeletű (olykor elavult) kézikönyvekből származik, s a szerző kérdései sem elég üdék. Kiss Erika egyetlen kérdésfeltevését sem mélyíti el, hanem a fölvetés után nyomban tovább csapong, idézetről idézetre, fölvetésről fölvetésre szálldos. A kötet szerkezete is ilyen csapongó. Időben-térben összevissza ugráltatják az olvasót: az ókori Római Birodalomból a közelmúlt Romániájába, aztán vissza Rómába, majd Jemenen keresztül újra Romániába... A könyv közepén pedig egyszer csak felbukkan minden magyarázat nélkül egy bántóan felületes áttekintés a mai magyarországi zsidó identitás sajátosságairól és annak előzményeiről –angol nyelven, botrányos mennyiségű betűhibával.
És ami még botrányosabb: ez a kiadvány azt állítja magáról, hogy „alternatív felsőoktatási tankönyv, forráskiadvány a zsidó temetők tanulmányozásához”. Ájvé!
Bármily meglepő, a kötetet maga Babits Antal lektorálta. Ha nemcsak névleg, hanem valóban, akkor ő nézte el, hogy a szerző a 11. oldalon fölhasznált hosszú idézetet (Erdélyi Lajostól) megismétli a 90. oldalon. Az ő szeme alatt surrantak át a tárgyi tévedések, például az, hogy Károlyi Sándor az 1700-as évek második felében telepített volna zsidókat Szatmár megyébe, amikor a gróf úr, ahogy a lábjegyzetben is olvasható, már 1743-ban elhalálozott.