– Nem furcsa, hogy épp egy férfi rendez egy anya-lánya viszonyt aprólékos részletekbe menően ábrázoló drámát?

– Egyáltalán nem. Todd Haynes órákon keresztül tudna beszélni arról, hogy miért nyűgözi le ez az intenzív kapcsolatrendszer – engem is meggyőzött, amikor rábeszélt a szerepre. Szerintem kifejezetten csodálatos, ha egy férfi képes hitelesen szólni a nőkről. Az persze tény, hogy sokkal több férfi rendező jut lehetőséghez, de ez a trend most talán változni fog: Kathryn Bigelow például Oscart is kapott A bombák földjénért. Egy férfiakkal teli akciófilmért...

– Ön is rendezne, ha lenne rá alkalma?

– Sosem fogalmazódott meg bennem konkrétan ez a vágy. Néhány hozzám közel álló ember ugyan már többször ajánlotta, hogy próbáljam ki magam a kamera másik oldalán. Ilyenkor mindig el is merengek azon, hogy vajon tényleg meg kéne-e próbálnom. Tudja, engem a filmkészítés minden egyes fázisa lenyűgöz, a színjátszás mellett az írás, a rendezés vagy a vágás is nagyon izgalmas alkotófolyamat, melyekben bizonyos szinten mindig részt veszek. A filmkészítéshez való viszonyom 2005-ben alakult át gyökeresen: mielőtt elkészítettem volna az Apró titkokat, csak egy színész voltam, nem több. Viszont Todd Field rendező akkor bevont a teljes alkotófolyamatba. Ne értsen félre, addig sem voltam belőle kizárva, de az valami egészen más tapasztalás volt: megtanultam beszélni a rendezők nyelvén, átláttam a teljes folyamatot, ezáltal a karaktert is sokkal jobban meg tudtam oldani. Azóta mindig az egyik családfő akarok lenni a forgatásokon, és ez különösen így volt a Mildred Pierce készítése közben. A 248 oldalas forgatókönyv minden egyes oldalán van dialógusom, nem mindegy tehát, hogy az elképzeléseim mennyire egyeznek a rendezőéivel. Vezéregyéniségként példát kell mutatni, meg kell határozni az alkotófolyamat hangulatát és tempóját. A stábban pedig mindenkit partnerként kell kezelni, a technikai személyzetet is meg kell becsülni, akiket egyébként sokkal jobban ki szoktak zsigerelni, mint mondjuk a sztárokat. Visszatérve a kérdésére: csábít a rendezés, de mivel a technikai ismereteim nem elégségesek hozzá, egyelőre nem mernék belevágni.

– Nem szokott tévés feladatokat elvállalni, ezért sokakat meglepett, hogy elvállalta a Mildred Pierce címszerepét.

– Igaz, de ebben az esetben körülbelül három másodpercig gondoltam azt, hogy „tévézek”: valójában filmet forgattunk Todd Haynesszel. Sőt, a hosszabb játékidő lehetővé tette, hogy a James M. Cain-regény összes fordulatát visszaadhassuk, nem kellett trükközni vagy kompromisszumokat kötni, mivel itt nincs az a box office nyomás, hogy a műnek azonnal, egy hétvége alatt vissza kell termelnie az árát. A Kertész Mihály-féle 1945-ös klasszikus, melyben Joan Crawford elképesztő alakítást nyújt, például film noir volt. Abba egy gyilkosság is belekerült, minden bizonnyal a fogyaszthatóság érdekében, de ez teljesen felülírta az eredeti alapanyagot. De az is izgalmas szempont, hogy sokkal több nézőhöz jutunk el: még azoknak a nappalijába is, akiknek esetleg nincs pénzük mozijegyre meg popcornra.

– Pályafutása mesésen kezdődött: a Titanic az egekbe repítette. Mégsem vállalt szerepet soha többé ekkora léptékű gigaprodukcióban.

– Nem nagyon rágódom ezen. Az biztos, nagyon szerencsés voltam, hogy pályakezdőként Peter Jackson Mennyei teremtmények című filmjében debütálhattam. Ezután is kisebb, intimebb produkciókban vállaltam olyan szerepeket, melyeket kihívásnak tartottam. A Titanic tulajdonképpen kivétel. Már azon csodálkoztam, hogy felajánlották a castinglehetőséget, azon pedig konkrétan megdöbbentem, hogy James Cameron végül engem választott. Sokszor hallottam már azt a véleményt, hogy a Titanic sikere után bármilyen szerepet megkaphattam volna Hollywoodban. Azonban – tudat alatt – inkább a visszalépés mellett döntöttem. Akkor, huszonegy évesen fogalmam sem volt arról, hogy mit akarok, úgy éreztem, időre van szükségem, hogy átgondoljam a jövőt. Illetve abban biztos voltam, hogy nem akarok nagy, híres díva lenni olyan fiatalon. Nem tudtam felfogni, feldolgozni a helyzetet.

– Azóta azért csak összeszedett egy Oscart és két Golden Globe-ot.

– Igen, de azóta is hű vagyok magamhoz, az ösztöneimre bízom magam. Legalábbis úgy érzem, hogy nem adtam el a lelkem soha. De azt sem mondom, hogy soha nem akarok többet gigaprodukcióban szerepelni: ha kapok egy olyan forgatókönyvet és egy olyan rendezőt, aki „megmozgat”, nem fog érdekelni, hogy a költségvetés esetleg csillagászati. A produkciók pénzügyi oldala sosem érdkelt.

– Velencében most három produkciót képvisel: a már említett Mildred Pierce-t, a Roman Polanski rendezte Carnege-et és a Steven Soderbergh által jegyzett Fertőzést. Aludt egyáltalán az utóbbi egy évben?

– Igen, valahogy azért csak sikerült megoldani! Tényleg bizarr, hogy csaknem tíz év szünet után rögtön három produkcióval tér vissza ide az ember. A kérdés egyébként jó, mivel különösen fontosnak tartom, hogy a gyerekeim mindig a közelemben legyenek. Olyan munkát nem vállalok el, mely miatt elszakadnék tőlük. Mindig úgy sakkoztam a forgatási napjaimmal, hogy a gyerekeknek épp iskolai szünetük legyen, így jöhessenek velem, ha el kell esetleg utaznom New Yorkból. A Mildred Pierce esetében ez kulcskérdés volt. Mivel egy minisorozat forgatása hosszadalmasabb, az elején leszögeztem Todd Haynesnek: csak akkor gondolkozzon bennem mint főszereplőben, ha ad absurdum Los Angelesből áthozza a forgatást New Yorkba. Én csodálkoztam a legjobban, amikor felhívott, hogy elintézte. Ilyenkor egyébként mindig eszembe jut, hogy mennyire csodálom és becsülöm azokat a nőket, akik nemcsak anyák, hanem teljes munkaidőben dolgoznak is, 48 héten keresztül egy évben. Erre én nem lennék képes. Tavaly ősszel két és fél hónapig forgattuk a Fertőzést, idén pedig január elejétől március végéig a Carnege-et, de már nem vállalok semmilyen munkát, így bőven jut idő a családomra.

„Úgy érzem, hogy nem adtam el a lelkem soha”