A nagy összefogással létrehozott tárlat azokkal az évekkel nyit, amikor a helyet még Disznópiacnak hívták, meg másképp is persze, de ez a legmegrázóbb, azért emeltük ki direkt ezt. Mint az 1870-es éveket tárgyaló anyagból kiderül, a tér legöregebb háza a XVIII. század második felében épült, majd az 1810-es években átépült ún. Két Oroszlán fogadó épülete volt, pontosabban ma is az. Kapuzata fölött a két kőoroszlán most is megvan, bár annyira nem köszöni, ahhoz már túl sokszor mázolták át őket, a sok rétegtől inkább valami rágógumiszörnyeknek tűnnek, mintsem az állatok büszke királyainak. A rendezők külön kitértek az Erzsébet (korábban Engels, még korábban Sztálin, azelőtt Erzsébet) térről ismerős Ybl-féle Danubius-kútra, amely eredetileg szintén itt állott; mint később kiderült, a világháborúban megsérült szökőkút egyik nőalakjának eredetije (a Száva folyó allegóriája) az oroszlános házban manapság is megtekinthető tetszetős vendéglátó-ipari dekoráció.

Palánkra került a múlt

Az 1890 és 1900 közti évek is számos tanulsággal szolgálnak. Egyrészt, hogy micsoda pazar palota állott egykoron a mostani üvegház helyén, másrészt pedig, hogy akkortájt kifejezetten javallott volt a villamossínek között állva bámészkodni. Az egyik fotón a tinédzser Kun Bélát véltük felfedezni. Az 1916 és ’21 közti kollekción viszont egy különös, rejtélyes szecessziós pavilonforma keltette fel a figyelmünket, a templom előtt állott Báthory kávéház, amelynek tulajdonosa után Bátorinak kellett volna lennie, de csak azért se. Egy őszes környékbeli lokálpatrióta sietett az eligazodásban: közölte, hogy mindent tud a térről, de erről a kávéházról speciel semmit. (Saly Noémi kávéháztörténész szerencsére annál többet.) A kávéházat nem az ostrom vitte el, a tér egy részét viszont igen, így keletkezett hely például a mai Korona Szállónak, ebből is látszik, hogy egy fél emberöltő elteltével is milyen kegyetlen következményei lehetnek egy háborúnak. A vészterhes időszak bemutatásához felhasznált fotók közül azt ragadnánk ki, amelyen két szovjet katona cirill betűs tábla felhasználásával üzeni a Kálvin téren császkálóknak, hogy halál a német területrablókra.

Az 1953 és ’56 közé eső időszakot egyebek mellett egy megrongált vörös csillaggal illusztrálták, ugyane csillag az ’56–’59-es tablón már ép, sőt délcegebb, mint valaha. A dolgos hétköznapok hangulatát viszont egy irtó klassz cigarettaautomatáról készült képpel igyekeznek visszahozni nekünk, a gép neve Record volt, viszont kizárólag Kossuth cigarettát lehetett belőle kinyerni. Lassan aztán eljutunk a hetvenes évekbe, ahol a téren már UV villamosok járnak, valamint Trabantok, Zsigulik és Skodák, aztán a 80-as évekbe, ahol ugyancsak Trabantok, Zsigulik és Skodák, viszont a nagy tűzfalon már ott fényeskedik Pataki Ági, a fabulonos lány, micsoda perspektíva. Egy másik tűzfalon festett életfa tekinthető meg, amelynek lombozatában részint mosószerek, részint margarinok láthatók, megerősítve a gyanút, hogy voltaképpen egyazon anyagfajtáról van szó, csak más-más néven és kiszerelésben. A 2000-es évek elejének Kálvin terét a tárlat szerint kéregzúzalékba szerkesztett plasztikgombák, a végét pedig egy látványos szürkemarha-felvonulás jellemezte a legplasztikusabban, a 2011-es esztendőt ugyanakkor egy házihaszonállat-bemutató. A kiállítás természetesen a fényes jövőt is felrajzolja, pompás látványterveken barátkozhatunk a 2013-ra elképzelt Kálvin térrel. Csak meg kéne érni valahogy azt a fényes jövőt.

A kerítés mint kultúrahordozó

A Dél-Buda–Rákospalotai Metró (DBR) palánkjai nem először váltak kultúrfelületté. 2007-ben a Rákóczi téri kerítésekre kerültek modern művészeti alkotások, majd egy évvel később Demszky Gábor főpolgármester ún. legálfallá nyilvánította és a graffitisek kezére adta az Etele téri és a Népszínház utcai, pontosabban Köztársaság téri (ma II. János Pál pápa téri) palánksorokat – a kedvezményezettek azon nyomban éltek is az alkalommal. A

Gellért téren egy óriásképet festettek a deszkákra, a Baross téren majdnem ezer tenyérnyommal dobták fel a sivár látványt – és egyébként a Kálvin téren is volt már egy előzmény: fiatal alkotók néhány éve egy metrószerelvényt festettek a palánkokra. A sorba illeszkedik az a tárlat is, amelyet 2009-ben, a reménybeli Bocskai úti állomás nyirkos, setétlő mélyiben rendeztek a Nagy Vállalkozás apropóján, ott az MTI 2006-ban elhunyt fotósa, Tóth Gyula, továbbá Görög András, Vanik Zoltán és Németh András metrótárgyú felvételeiből és Takáts Márton festményeiből válogattak a szervezők.