Sztárcsere a Lídón

Velencében a hőséget végre felváltotta az eső, az viszont még mindig kérdés, hogy melyik versenymű a leginkább esélyes az Arany Oroszlánra. A mezőny igencsak kiegyenlített. A show azért rendületlenül megy tovább a Lídón, igaz, stafétaváltás történt a sztárvonalon: megjött Al Pacino, Jessica Chastain, Selma Blair, Colin Firth és Gary Oldman, hogy haknizzon a vörös szőnyegen. Az utóbbi kettő a John le Carre Árulás (Tinker, Tailor, Soldier, Spy) című regényéből készült brit–francia koprodukció közreműködőjeként érkezett a fesztiválra.

Nekünk külön öröm, hogy ha már magyar versenyfilm nem szerepel az idén Velencében, ez a mű néhány magyar színészt is magával hozott (habár nem személyesen, de legalább a vásznon). Néhány jelenet Budapesten játszódik ugyanis ebben a moziban. Mucsi Zoltán például kifejezetten remek, amint zsíros kenyeret zabáló ávós ügynökként feltűnik a hátteret képező Párisi udvarban, sőt még a gulyásról is elcseveg az egyik főszerepet alakító Mark Stronggal, akit aztán nem sokkal később az izzadó fejű, szinten ávóst alakító Kálloy Molnár Péter hátba lő. A rendező pedig kitartóan építi a magyar országimázst, minden valamirevaló budapesti helyszín feltűnik egy pillanatra: a Parlament, a Halászbástya, a Nyugati tér vagy éppen a Ferenciek tere.

Nos, ami magát a Tomas Anderson jegyezte Árulást mint filmet illeti, a nyilvánvaló rendezői intenció az volt, hogy az amúgy embertelenül vontatottan és ködösen előadott kémsztorit barokkosan megkomponált képekkel illusztrálja. Nem ártott volna az ebbe fektetett energia legalább egy kis részét mondjuk a forgatókönyvre áldozni, mert bizony Le Carre egyik legjobb regényéből sikerült a filmtörténet egyik legunalmasabb és legridegebb kémfilmjét leforgatni. (Persze az angolszász kritika máris odavan ezért a panoptikumért.) Ez pedig nagy kár, mert az alapanyag nagyon erős – de most inkább annak kapjuk kézzelfogható bizonyítékát, hogy egy bonyolult, intrikákkal teli regény viszonyrendszerét roppant nehéz visszaadni bő két órában. 1982-ben ezt egy hétrészes tévésorozatban sem sikerült tökéletesen megoldani. Bár mi megértjük Le Carrét is, aki a sajtókönyvben olvasható, július 23-i keltezésű nyilatkozatában azt írja, hogy neki bizony nagyon átjött a dolog. Na igen, de mivel ő írta, nyilván behatóan ismeri az alapanyagot – szemben azokkal a moziba járókkal, akiknek többsége a könyvet még az életben nem vette a kezébe. Ami viszont jó hír, hogy a központi karakter, George Smiley szerepében kitűnő alakítást nyújt Gary Oldman, legalább olyan jót, mint a már említett tévés verzióban Alec Guinness.

A fesztivál (általunk legalábbis) egyik legjobban várt filmje, a Dark Horse mindenkit meglepett: rendezője, a sötét, ám szofisztikált humoráról híres amerikai indie-félisten, Todd Solondz önmagához képest meglepően könnyű mozit készített. Persze továbbra is az amerikai középosztály sötét oldalának tart tükröt (bár Solondz volt annyira vagabund, hogy lapunknak adott interjúban ezt kikérte magának). Mozijának hőse, a kövérkés Abe, aki huszonvalahány évesen még szüleivel lakik, és nem igazán tud vagy akar felnőni. Persze a hülyeség nem áll tőle távol, például az első randin megkéri egy gyógyszerekkel csontig leszedált nő (Selma Blair remek az agyatlan liba szerepében) kezét, aki némi pánikrohamok után végül igent mond. De nem is a cselekmény a legfontosabb, hanem az, hogy a fogyasztói társadalom összes abszurditásából felépített Solondz-világ hitelesen működik, hovatovább ijesztően valóságosnak hat. Humora egyedi, afféle magas értelmiségi szarkazmus. És Solondz ilyen marad a jövőben is: ahogy mondja, ő sosem fantáziál arról, hogy sok pénzből milyen filmet tudna készíteni, mert mindig a nyomorúságos verziót fogja választani. De legalább van egy egyéni hangú auteur, aki rólunk, a nap mint nap ostoba hibákat elkövető emberekről készít filmeket.

Selma Blair, Todd Solondz és Jordan Gelber
Selma Blair, Todd Solondz és Jordan Gelber
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.