Megnyílnak-e a raktárak?
Mint ismeretes, Martha Nierenberg, a híres műgyűjtő, Herzog Mór Lipót unokája korábban azért kezdeményezett pert, hogy a szerinte a család tulajdonát képező, magyar közgyűjteményekben (Szépművészeti Múzeum, Iparművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria) található 44 műkincset visszakaphassa a család. A magyar állam pedig arra hivatkozva élt ellenvetéssel a per első szakaszában, hogy a washingtoni bíróság nem illetékes az ügyben. Felvetette azt is, hogy egy 1973-as keltezésű magyar–amerikai vagyonjogi szerződés értelmében az állam már úgymond „kifizette” a műkincsek ellenértékét. Az elmúlt hét végén azonban az amerikai bíróság úgy döntött, hogy az 1973-as egyezmény nem zárja ki, hogy a műtárgyakat visszaigényeljék, így ez a szerződés nem vonatkozik a Herzog-örökösök által hazánkban visszaperelt festményekre sem – legalábbis ez áll a család amerikai és magyar képviselőinek lapunkhoz is eljuttatott közleményében. Azt is írják még: a washingtoni bíróság egyetért Nierenbergékkel abban, hogy a „kereseti kérelem egyértelműen állít alapvető és komoly követeléseket, amelyek szerint a Herzog-gyűjteményt kártalanítás nélkül és diszkriminációs célból vették el”.
A magyar közgyűjtemények szempontjából a döntés talán leglényegesebb következménye az, amit a család ügyvédje, Michael S. Schuster úgy fogalmazott meg: Magyarország kénytelen lesz eleget tenni a bizonyítási eljárásnak, továbbá az állami és múzeumi alkalmazottaknak „eskü alatt kell majd vallomást tenniük”, teljes hozzáférést kell biztosítaniuk minden levéltárhoz és „felhívásra” minden dokumentumot ki kell adniuk.
A helyzet elvben nem új, hiszen a magyar állam már a kilencvenes évek végén kötelezettséget vállalt arra, hogy átvizsgálja a hazai közgyűjtemények műtárgyállományát, és kiszűri azokat a darabokat, amelyek nem jogszerűen kerültek a múzeumi kollekciókba. A feltáró munka hivatalosan meg is indult, Mihály Mária, a Szépművészeti Múzeum főigazgató-helyettese, a proveniencia- (eredet, származás) kutatásokat, restitúciós vizsgálatokat vezető szakember azonban érdeklődésünkre most a Nemzetgazdasági Minisztériumot jelölte meg lehetséges információforrásként. Érdemi információt Szűcs György, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese sem adott lapunk kérdésére.
A nemzetgazdasági tárca ugyanakkor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz (MNV) utalta a Népszabadságot, ami logikus is, hiszen az ügyben korábban a magyar államot képviselő Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak (KVI) ez a szervezet a jogutódja. Csakhogy az MNV munkatársa azt mondta, bár ők is részt vesznek az ügyben, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) szerepe jelentősebb, keressük hát őket. Így tettünk, de lapzártánkig nem kaptunk választ a kormányzattól arra, hogy ilyen esetben mi a magyar fél érdekeit képviselők dolga, milyen lépések következnek a washingtoni bíróság döntéséből. Vagyis: eleget tesz-e Magyarország a bizonyítási eljárásnak, az állami intézmények, szervezetek rendelkezésre állnak-e majd a kilátásba helyezett meghallgatásokon, továbbá, hogy biztosítják-e a hozzáférést, átadják-e a kért dokumentumokat.
A restitúciós ügyek közül eddig alighanem a Herzog-ügy kapta a legnagyobb nyilvánosságot. 1999 és 2008 között az örökösök hazánkban pereltek 12 festményt, például Van Dyck, El Greco, Munkácsy és Courbet műveit. 2000-ben első fokon megnyerték a pert, másodfokon viszont hatályon kívül helyezte a döntést a bíróság. 2005-ben első fokon aztán egyetlen El Greco-kép esetében az örökösök javára döntött az igazságszolgáltatás, mondván, hogy az csak letétként került be a múzeumba. (Korábban ezen kívül egy másik festményt, Munkácsy Mihály Krisztus fehér lepelben című művét már visszakapta az örökös.) 2008-ban azonban a Fővárosi Ítélőtábla a perelt El Greco-, idősebb Lucas Cranach- és Courbet-képek kapcsán a fent már idézett 1973-as kárpótlási egyezményre hivatkozva döntött úgy, immár jogerősen, hogy az alkotások a magyar múzeumokban maradnak.
Herzog Mór Lipót mintegy 2500 tárgyból álló kollekciójának néhány darabját a gyűjtő 1934-es halála után a testvére örökölte, a többit elosztották három gyermeke, Erzsébet, András és István között. A zsidóüldözés idején a gyűjtemény egy részét egy budafoki pincében rejtették el, ám a nyilas rendőrség felfedezte a rejtekhelyet, így a kincsek a zsidó műtárgyak kormánybiztosságához kerültek, onnan a Szépművészetibe, majd nyugatra – ahol végül az amerikaiak foglalták le. A tárgyak egy másik része az Andrássy úti Herzog-palotában, illetve banki trezorokban maradt. A palotát a nyilasok is, a szovjetek is kifosztották, a széfeket pedig feltörette a Vörös Hadsereg – a bankokban őrzött művek így a Szovjetunióba kerültek. Az amerikaiak által nyugaton lefoglalt műtárgyak a háború után visszakerültek Magyarországra, a család tulajdonába. A visszakapott tárgyak egy részét a családtagok nyugatra csempésztették, ezért az itthon maradtakat, például Herzog Erzsébet örökségének darabjait büntetésül elkobozták, államosították. Ezekért a művekért – becslések szerint egymilliárd forintnál is nagyobb értékű vagyonért – folyik a mostani per.
A rendszerváltás óta a legemlékezetesebb, a restitúciós eljárásokhoz köthető momentum talán az volt, mikor 2002-ben az akkori kulturális miniszter, Görgey Gábor saját kezűleg akasztott le a Magyar Nemzeti Galériában négy Munkácsyt a falról, és visszaadta azokat Vida Jenő műgyűjtő örököseinek. Egy kutatás során kiderült ugyanis, hogy a műveket korábban nem államosították. Azóta viszont állami tulajdonból csak törvény vagy jogerős bírósági döntés következtében adhatók ki vagyontárgyak. Legutóbb erre tavaly került sor, amikor is Sigray Antal örököseinek „visszaítélt” 14, a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött festményt a bíróság. 2008-ban egyébként egy végrehajtó már megismételte az egykori kultuszminiszter mozdulatát: egyszerűen „leakasztotta” Ocskay Johanna portréját a Nemzeti Múzeum faláról.
