Dés László bányászta elő valahonnan Molnár Antal zenetudós egyik, 1928-ban megjelent tanulmányát, amelyben a következőket írja a dzsesszmuzsikáról: „Igen jó trágya a dzsessz”, ám ahogy azt a „humusz mélyébe rejti a mezőgazda, úgy a nigger-muzsika is odavaló, a társadalmi élet sötétjébe, a lebujokba”.

Most tekintsünk el attól, hogy Molnár zenetudós mennyire kifinomult, pallérozott és a másságra érzékeny lélek volt, inkább figyeljünk a dátumra, valamint arra a szomorú tényre, hogy a Molnár szakember nemcsak a saját meggyőződését fogalmazta meg, hanem egy korszak gőgös és ízléstelen véleményét is.

Az ötvenes évek végére aztán némileg enyhült a dzsesszel szemben táplált magasművészeti ellenérzés, így történhetett, hogy ez a muzsika egy kicsit szélesebb körben is megmutatkozhatott, és végre Rácz Kati nagybőgős édesapja a komolyzenészektől búcsúzván az improvizációk szabad és lelkes világában találhatta magát. Őt persze korántsem valamiféle megvilágosodásként érte a dzsessz szeretete, ahogy Rácz Kati énekesnő emlékszik, náluk mindig Louis Armstrong és Miles Davis szólt, meg Ella Fitzgerald és Sarah Vaughan. S hogy utóbbiak milyen nagyszerű előadók voltak, azt nemcsak az jelzi, hogy az internetes kereső néhány pillanat alatt összesen 30 millió (!) találatot dob ki róluk, hanem az is, hogy egy hét-nyolc éves kislányt is képesek voltak a mesék világába ragadni.

Rácz Kati máig emlékszik arra, hogy Ella Fitzgerald, azon kívül, hogy csodásan énekelt, mi mindent csalt elő a hangszálai közül: néha a fuvola hangjait, máskor madárcsicsergést vagy éppen dobpergést, dúrba vagy mollba fogalmazott történeteket. És még valami: mivel hősünk is duci kislány volt, különösen rokonszenvesnek találta, hogy Ella Fitzgerald és Sarah Vaughan asszonyos formákkal is világsztár lehetett.

Rácz Kati előbb tehát a lelkében lett muzsikus, később a valóságban is. Kilencéves korától zongorázott, rövid ideig konzis is volt, s bár az hamar kiderült, hogy világhírű billentyűs nem lesz, azért az ORI-ban szerzett egy kitűnő zongora- és énekvizsgát, hogy az érettségit követő napon már a Béke Szálló bárjában dolgozhasson. Ötórai tea, így hívták ekkor azt a zenés-táncos délutáni programot. Rácz Kati zongorázott és énekelt, mellette a zenészszakmában csak Sülthalnak becézett Szabó Sándor gitározott.

Aztán jöttek – immár csak énekesnőként – az éjszakai szórakozóhelyek, ahol hamar megtanulta, hogy a bárok, éjszakai lokálok világában észnél kell lenni, különben az embert hamar elnyeli a sötétség. A vendégtől virág és jó szó jöhet, de italt, pénzt elfogadni egyenlő a méltóság elvesztésével.

Az éjszaka világa egyébként korántsem volt olyan rejtélyes és ijesztő, mint az hírlett, vendég lehetett ott bárki. Akinek kevesebb pénze volt, a Tavasz bárba ment, a Keringőbe vagy a Savoyba, a jobb módúak a Moulin Rouge-ba, a Maximba, a Béke-kupolába vagy a Thermál Szálló Havanna bárjába. Rácz Kati viszonylag hamar feltérképezte ezeket a helyeket, megesett, hogy egyetlen éjszaka alatt négyöt helyen lépett fel. Kezdte a Moulin Rouge-ban, ahol elénekelt egy tízperces latin blokkot, majd taxiba ült, és átviharzott a Citadellába, ott előadott két dalt, és a zenekar még a tuttit játszotta a második nóta végén, amikor ő már a Randevú diszkó felé tartott, ahol elénekelt néhány slágert, majd visszasietett a Moulin Rouge-ba, ahol a bár második műsorában megint felcsendültek a néhány órával korábban játszott latin dallamok. Jó, ez, mondjuk, extra eset volt, de tény: két-három fellépés esténként átlagosnak számított, és akkor még nem beszéltünk a külföldi utak sokaságáról.

Tizenhét évig, szünnap nélkül énekelt.

Arról, hogy milyen egy igazi nyaralás, legfeljebb az utazási irodák katalógusaiból értesült. Kikapcsolódásként kártyázott, és állatvédőként is ténykedett. Meséli: kóbor kutyák tucatjait gyűjtötte be, a kocsijában mindig volt kutyaeledel, víz és kutyatál.

Néha megkérdezik tőle, nem bántja-e, hogy az első lemeze csak 36 éves korában jelent meg. De bánt, válaszolja ilyenkor, ám gyorsan hozzáteszi: „Viszont én mindenkinek élőben énekeltem el a dalokat.”

Köztük például Demis Roussosnak, aki a Fortuna bárban előadás közben udvariatlanul hátat fordított neki. Sylvester Stallonénak, akiről kiderült, hogy alacsony. A Boney M együttes tagjainak, akikkel egyszer közös műsorban lépett fel, és akik kizárólag őmiatta egy későbbi busszal indultak hazafelé. Az előadás után pedig virágcsokorral köszönték meg a dalokat, miközben a fülébe súgták: „Jobb vagy, mint a Tina Turner”. És énekelt az ideiglenesen hazánkban állomásozó portugál fociválogatott tagjainak, akik elismerésük jeléül valamennyien a színpad köré térdeltek, márpedig a portugál focistákat már akkoriban sem volt könnyű térdre kényszeríteni.

Egy gazdag finn úr különös ajándékkal lepte meg: lehetővé tette, hogy 1995-ben felléphessen Finnországban a forssai dzsesszfesztiválon, ahol rögtön egy nagydíjat is begyűjtött.

Rácz Kati aztán váratlan ajánlatot kapott, amelytől nagyot fordult az élete: 2002-ben, 43 éves korában a Rádió C műsorvezetője lett. A cigány rádió vezetőinek szükségük volt rá származása, mély,megnyerő hangja, kommunikációs képessége miatt. Vállalta a munkát, s hogy ne valljon szégyent, még egy újságíró-iskolát is elvégzett. Azon eleinte kicsit talán maga is meglepődött, hogy csaknem hétszáz általa szerkesztett és vezetett műsorban milyen könnyen nyitja meg az embereket, legyen a beszélgetőtárs muzsikus, genetikus, búvár, grafológus vagy autóversenyző.

Már évek óta dolgozott műsorvezetőként, amikor azt kezdte érezni, hogy a szavak lassan súlyukat vesztik, mind szárazabban peregnek szét az éterben. Hiányozni kezdett a dal.

Énekmikrofon mögé állt megint, újra beindult a daráló, amelyben azért, ahogy ő mondja, mégiscsak öröm szétmorzsolódni. Mostanában saját zenekarával, a Flushsel dolgozik, rengeteg helyre hívják, és ezeken a helyeken néha kérdezgetik egykor legjobb barátnőjéről, a tragikus sorsú Cserháti Zsuzsáról, néha arról is szokták faggatni, hogy nem hiányzott-e neki a Cserhátiéhoz hasonló nagyon nagy siker, a nagyon nagy színpad és a nagyon nagy hírnév. Néha hiányzott. Nem tagadja: néha tényleg hiányzott. Mert négy lemez ide, fellépések ezrei oda, csillogás és siker amoda, azért olykor jó lett volna a legnagyobb sztárok között is megmutatkozni. Végtére is Rácz Katinak mégiscsak ott lenne a helye. Hogy megmutassa a semmiből jött és oda is tartó sztároknak, miképpen kell slágert, örökzöldet vagy éppen dzsesszt énekelni. Dzsesszt, amit ma már értenek és szeretnek mifelénk is. Molnár zenetudós meg hadd forogjon a sírjában.

Névjegy

RÁCZ KATI

1958-ban született Budapesten.

A matek–angol szakos gimnázium mellett 18 éves koráig klasszikus zongorát tanult, majd az ORI-vizsga után Budapest divatos bárjaiban zongorázott, énekelt. Később a revüszínházak, köztük a Moulin Rouge elismert szólistája volt. Európa számos városában koncertezett, dzsesszfesztiválok gyakori vendége.

FOTÓ: KOCSIS ZOLTÁN