Vajon miféle választások és lehetőségek adattak egy fiatalember számára a ’70-es, ’80-as évek vidéki Magyarországán egy olyan korszakban és olyan közegben, amely meglehetősen korlátozott élményekkel volt képes gazdagítani az életet? A másik országból az derül ki, hogy nem sokféle.

Kiss Ottónak több mint húsz éve jelent meg az első kötete, költőként indult, de utóbb inkább prózaíróként, majd kiváló gyermekirodalmi művek szerzőjeként szerzett nevet. A másik ország a harmadik regénye, az előző, a Javrik könyve 2004-ben látott napvilágot. E két mű között sokféle párhuzam vonható, mindkettő a nevelődési regény műfaji mintáját veszi alapul, s ahogy sok más Kiss Ottó-próza, a történések helyszíne ezúttal is az Alföld, vagy ahogy a főszereplő-elbeszélő, Mozik Karcsi nagyanyja emlegeti: Isten háta. A szerző pedig – nyilván nem függetlenül attól, hogy itt nőtt fel – jól ismeri ezt a világot, jól ismeri az itt élőket, de ami a legfontosabb, ezt a tudást íróként is képes közvetíteni.

A vidék nem csupán áttetsző díszlete a regénybeli eseményeknek, hanem a maga mitikusan ábrázolt módján a végsőkig meghatározza az itt felnövekvő generációk történetét,mindmorális,mind földrajzi értelemben. Tragikusan vagy csupán monoton ismétlődő sorsok rajzolódnak ki a könyv lapjain, a szereplők elviselik, túlélik a rájuk szabott életet. Ha az ember az államosításkor elveszti a kocsmáját, földjét, liszteszsákot cipel a malomban, ha nem lehet mozigépész, elmegy dolgozni a téeszbe, ha nem veszik fel a színművészetire, adminisztrátor lesz a tanácson. Némelyek idő előtt belehalnak, mások rövid életű magánforradalmaikba buknak bele, megint mások pedig beletörődően veszik tudomásul, hogy ez az ő országuk.

Noha tudják, miként Mozik Karcsi is időről időre szembesül ezzel a felfedezéssel, van másik ország azon kívül is, amit ők láthatnak. Mindenekelőtt Isten országa.

A hatévesen anyját elveszítő Karcsi, aki ekkorra már apját is elveszíteni véli, s a nagyszülők házában nevelkedik fel, egy barátjától értesül arról, hogy a jó lelkek egy másik országban nyugalomban találnak egymásra. A fiú nehezen küzd meg a gyermeki vágy és a valóság folytonos összeütközésének feldolgozásával, s idővel azzal is szembesül, hogy a zárt falusi közösségén kívül számos nézőpont létezik még. De a Mindenható előbb-utóbb igazságosan ítél. Ha pedig mégsem, akkor is vissza lehet vonulni a biztonságosnak hitt világba – legalábbis a regény zárása ezt a lehetőséget mutatja fel, igaz, nem kevés kétellyel.

Mozik Karcsi azonban azt is tudja, hogy bármily szerény igyekezettel, de valamiképpenmindig úton kell lennie. S nemcsak az őt ért korai veszteségek miatt, melyekhez hozzájárul kamaszkori szerelme, Petra halála is. A regény legerősebb szála ennek a lassan és finoman kibontakozó, s valóban gyermeki naivitással átélt szerelemnek, a test öntudatra ébredésének leírása. A szerelmi történet tragikus véget ér, a gyász és a megfoghatatlan bűntudat sokáig kíséri még a fiatalembert, míg Isten talán kiegyenlíti a számlát.

Az első személyű elbeszélés mindenfajta pátosz nélkül jeleníti meg a fiú nézőpontjából mindazokat a történéseket, amelyek egyáltalán nem következnek az általa megtapasztalható világból. Mindeközben szép lassan feltárul számára a családja múltja, hogy most már ne csak a sajátját legyen kénytelen rendezgetni, de szembesüljön azzal is, hogy van még egy másik ország is az Istenén kívül, amely ugyancsak tőle függetlenül meghatározza a sorsát.

Ez a másik ország azonban inkább háttérként van jelen Kiss Ottó könyvében, szűkebben a regény 1971-ben induló és 1991-ben végződő eseménysoraiban, tágabban a kibontakozó családtörténettel egészen az ötvenes évekig. Kiderül, hogy miként teszi tönkre a falusi emberek életét és viszonyrendszerét generációkra a téeszesítés, hogy mit jelentett gyerekként a szocializmust építeni, hogy milyen volt katonának lenni a nyolcvanas években, s hogy egy vidéki fiatalember számára csupán egy véletlen találkozás adja meg a lehetőséget arra, hogy megtudja, mi zajlott 1956 őszén, ki az a Nagy Imre, mi az a szamizdat. Az ő szívét nem a budapesti underground kultúra zenekarainak szövegei indítják meg, hanem az Edda és a P. Mobil koncertjein hallott dalok. Politikai nevelődését vagy eszmélkedését a kisvárosi gimnáziumi tanár bizalmának köszönheti. Talán épp a későn érkező, s az olvasóra didaktikusan ható felvilágosítás okozza, hogy a rendszerváltás körüli események illusztratív módon jelennek meg a regényben.

Mozik végül kívül is marad a nagy horderejűnek ígérkező történéseken, s csupán szemlélője, elbeszélőként közvetítője ezeknek a történelmi folyamatoknak. De az is lehet, hogy egyszerűen csak kívül rekedt, egy másik országban, ami valahol belül van az emberben.