Negyedik alkalommal jelent meg az MR2 Petőfi Egy kis hazai című gyűjteménye. Huszonegy magyar dal, amit vélhetően olykor maguk a rádiós zenei szerkesztők is beemelnek a műsorfolyamba, és akkor itt egy pillanatra meg is állnék. A Such György elnöksége alatt történt profilátalakításnak a kezdetekkor nem voltam nagy híve –sajnáltam néhány jó műsort, amely az adó „nagyon zenéjével” egycsapásra eltűnt. Aztánmeg rájöttem, hogy nagyon régi és nagyon nagy adósságot törleszt a közrádió, mikor – amolyan népnevelő wurlitzerként – játszani kezdi az országos kereskedelmi csatornákról kiszoruló, sőt azok zenei kínálatába legtöbbször egyáltalán be sem kerülő fiatal bandák dalait.

Akadtak (sőt talán ma is akadnak) ugyan kisebb vételkörzetű kereskedelmi adók, amelyek ugyancsak ebből a rétegből válogattak-válogatnak, de mi mást csinálhat az ember a Petőfi-hallgatáson kívül mondjuk Taktaharkányban, ha rádiózni akar, de nem fűlik a foga az obskúrus Neo–Class-vonalhoz, és abba sem akar beletörődni, hogy a nagy kerrá diók szerint ez az ország egy lepattant Juventus-diszkó valahol a világ külvárosában, neve is van: Kokodzsámbó.

Szóval, itt ez a válogatás, hogy konkrét lenyomata is legyen annak, amit a rádió zenei szerkesztői, pontosabban az egy szem Izil gondol a mai magyar popzenéről. Én mondjuk ittott azért kicsit mást gondolok, de hát de gustibus non est disputandum, és egyébként sem kérdezett senki. Nem füstös underground klubocskák hangulatát hozza az Egy kis hazai 4, holott persze akadnak a bandák között olyanok, amelyek ezeket a klubokat sem vetik meg. A válogatás nem állítja, hogy megváltódna a világ mondjuk a Maszkura és a Tücsökraj Pesti Nők című dalától vagy a Magashegyi Underground Metróhuzatától, de kicsit kedélyesebben küldi el az ember az anyjába a BKV-t, ha ezek szólnak. Péterfy Borira meg a Plútóra, esetleg a Punnany Massifra bólogatva talán jobb ülni a dugóban, mint a szimpla alapzaj, dudaszó és a nyitott ablakokból kiáramló verbális agresszió dallamára. Nem tudom, nem ülök dugóban.

Ha a válogatásokra már nem is haragszom annyira, azért csak felüti szöszke fejét a kérdés, hogy ki a bánat vesz meg manapság egy ilyen gyűjteményes cédét. A bandák rajongói nyilván nem, mert ők, még ha gyűjtők is, a nagylemezekre mennek valószínűleg, vagy két kattintással letöltik a kívánt dalt, és el van intézve a dolog. A kétforintos slágereken szocializálódott, lakossági housefüggők ugyancsak kihagyják a nagyszerű alkalmat, itt most nem részletezendő okokból. Talán a nagy benzinkúthálózat (úgy is, mint a kiadvány támogatója) egységeibe látogatók közül néhányan? De ők meg minek, mikor minden autó ban van rádió, és különösebb erőfeszítés nélkül megtalálható a Petőfi hullámsávja.

Mindenesetre a lemez, amely egyszerre kínál kevés rapet, indie-t, szintipopot, némi raggás hangulatot és kváziművészrockot, satöbbit, s amelyen az említettek mellett ott van még a Hősök, az Anna and the Barbies, az Isten Háta Mögött, a Belmondo vagy a Kesh, a Compact Disco, meg rajtuk kívül még 11 zenekar (a belső borítón a vonatkozó internetcímekkel, ha valaki kedvet kapna...), nem ad se többet, se kevesebbet, mint amit a címe ígér: egy kis hazait. Ilyenformán becsületes, vállalható anyag.

(Egy kis hazai 4 – CLS/MTVA 2011)

Egy kis hazai 4.