Két emelet boldogság
A Bécsi út, valamint a mai Váradi, Érc, Selyem, Gyenes és Reménység utcák közti területen a jövő útját gondolta kijelölni a háború utáni lakáshiányra válaszokat kereső rezsim. Az Építésügyi Minisztérium – ilyen is volt –, legfőképpen bizonyos Egressy Imre főmérnök közreműködésével 1958-ban nyílt pályázatot írt ki a korábbi sztenderdnél kisebb, de magasabb komfortfokozatú lakások tervezésére, azzal az eltökélt szándékkal, hogy a felhívás nyomán megépülő házakkal fogja berendezni az ország reménybeli lakótelepeit. Az aspiránsok 180 pályamunkát küldtek, a tervek közül a zsűri húszat talált megvalósításra méltónak; a mondott zónában 1964-ig húszféle épületfajtából harmincat húztak fel. A lakásokat még az átadás előtt megtekinthették a projektum iránt érdeklődők – úgy járhatták végig a tereket, akárha egy kiállításon lennének –, mi több, az épületegyüttesről még propagandafilm is készült – adott rövid történelmi betekintést a kiállítás kurátora, Branczik Márta.
Az ország lakótelepeit nézve persze látható, hogy a kísérlet kudarcba fulladt. Mint nem sokkal később világossá vált, a hely-, idő- és pénzigényes háztípusok nem voltak gazdaságosan reprodukálhatók, ráadásul az egyedien kicsi lakásokra kalibrált berendezés, bútorzat – amely ugyancsak pályázat útján született meg –nehezen volt hozzáférhető, és pláne igen drága volt. Az 1960-as évek közepére aztán eldőlt: a győztes a szovjet mintájú házgyári panel lesz.
A kísérleti lakótelep – amelyet a kurátor szívesebben hív mintatelepnek, tekintve, hogy igen kevés hasonlóságot mutat a klasszikus magyar lakótelepekkel – mégis örök érték. Ennek a bő kéttucatnyi épületnek a zömét az akkori átlagnál igényesebben, invenciózusan, remek egyéni megoldásokat alkalmazva rajzolták meg és húzták fel. Branczik Márta hozzátette: az új óbudai típusházak jókora változásokat hoztak az építőanyag-felhasználás, az építési technológiák, a lakberendezés és a bútorgyártás terén, sőt komoly hatást gyakoroltak az akkori építészetre is, szerte az országban. Hogy ne repüljünk nagyot, számos társaházat komponáltak hasonló modorban például a budai hegyvidéken is.
A tárlat részint a múzeum építészeti gyűjteményének anyagából áll össze, ugyanis ott őrzik a legfőbb attrakciónak szánt, grafikai szépségű homlokzatterveket. A közönség nagyobbik részét nyilván meglepi majd, hogy a mintatelepi házak már első ránézésre is mennyire színesek, mozgalmasak, játékosak voltak – jegyezte meg Branczik. A látogatókat mindemellett rengeteg archív és mai fotó, sőt a terv szerint több játékfilm várja majd – ami az utóbbiakat illeti, a Két emelet boldogság (1960) és a Szemüvegesek (1969) című, lakótelepi témájú mozit mindenképpen szeretnék felvenni a repertoárba. Összegyűjtöttek egy sor kordokumentumot is, például eredeti lakáskiutalási papírokat, lakásbérleti szerződéseket, amatőr fényképeket. Több „őslakó” egyébként meg is szólal a tárlaton: magnóra vették emlékeiket. A KiscelliMúzeum templomterébe szánt kiállításon mindezen túl kialakítanak és berendeznek egy jellegzetes, korabeli lakást, az odaillő bútorokkal és dísztárgyakkal.
Utolsó pillanat
A kiállítás izgalmas virtuális kirándulás lesz a fél évszázad előtti Óbudára, máshonnan nézve viszont egyfajta értékmentés. Branczik Márta szerint az utolsó pillantban vagyunk, amikor a házak – legalábbis egy részük – még hasonlítanak egykori önmagukra, bár a legtöbbet belepte a piszok, homlokzataik színezése alig látszik, vagy egészen más, mint volt, mert időközben átfestették; az egyik, eredetileg bordó épületet például konkrétan rózsaszínre. Egyes házaknál a külső hőszigetelés miatt veszett el az eredeti látvány –amelyet ugyancsak megpróbál megőrizni az októberben nyíló tárlat.
