Online kincsesláda, virtuális bőrönd
A www.fortepan.hu címen elérhető archívum kis híján ötezer képpel kezdte karrierjét a hálón – ez a szám már egy alapos válogatás végeredménye volt, az alapsokaság ugyanis mintegy negyvenezer felvételt számlált. A beszkennelt, digitalizált fényképek nemcsak böngészhetők az oldalon, de nagy felbontásban, ingyen le is tölthetők, és ami fontos még: lényegében korlátozás nélkül használhatók, a forrás megjelölésével persze.
A Fortepan honlap jelenleg 11 ezer képet „őriz”, az elmúlt időszakban 1500-2000-es etapokban töltötték fel a fotográfiákat az oldal gazdái. Tamási Miklós abban bízik, ezt a tempót továbbra is tudják majd tartani, azaz évente átlagosan ötezer kép nyer helyet az online archívumban. – Persze ez nagyban függ a „külsős személyek”, a kollekciójukat szívesen felajánló gyűjtők adakozókedvétől is. Továbbra is számítunk ugyanis rájuk – mondja, majd hozzáteszi: az elmúltesztendő csak erősítette őket abbéli hitükben, hogy a mindenféle fiókok, sublótok és padlások bőven rejtenek értékes anyagokat. Van tehát miből válogatni.
A közelmúltban két jelentősebb gyűjteménnyel is gazdagodott a Fortepan. Saly Noémi, a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum munkatársa, kultúrtörténész, Tabán-kutató és Kurutz Márton filmrestaurátor, filmes gyűjtő is rendkívül gazdag anyagot bocsátott az archívum rendelkezésére. A tapasztalatok azt igazolják tehát, hogy leginkább a muzeológuslevéltáros gyűjtőtípusba tartozó megszállottak azok, akik szívesen működnek együtt az oldallal. Akik piaci alapon építik gyűjteményüket, vagyis akik többnyire műgyűjtési vagy befektetési céllal vásároltak fotográfiákat az elmúlt évtizedekben, nos, ők ódzkodnak az ilyen nyilvánosságtól, hozzáférhetővé tételtől.
– Nagyon nehéz megváltoztatni azt a tévhitet, hogy egy kép digitális másolata csökkenti az eredeti alkotás piaci értékét. Én éppen fordítva gondolom – így Tamási. – Szerintem egy vintázskópia ára csak növekszik azzal, hogy esetleg ismertté válik a digitális kópia. Egy Van Gogh-kép esetében sem von le az eredeti vászon értékéből, ha ugyanaz a napraforgó egy falinaptáron is megjelenik... Szerintem a fotóknál ugyanez a helyzet – állítja.
A fényképeiket a Fortepannak ajánlók között szép számmal találunk kevéssé ismert embereket is. A családi albumokat például többnyire nyugdíjasok hozzák, akiknek akad idejük és kedvük arra, hogy otthon keresgéljenek, aztán pedig a nagyobb nyilvánosságnak is megmutassák, hogyan éltek ők és felmenőik a huszadik században. Tamási szerint néha akaratlanul is csalódást okoznak a felajánlóknak, mikor az anyagnak csak egy részét teszik fel az oldalra. Ennek okát a nagyon szubjektív és nem mindig könnyen érthető válogatási szempontjaikban látja. Aki bizalommal megosztja velük családi archívumát, talán azt szeretné, hogy a teljes korpusz a Fortepan része legyen, ám előfordul, hogy a behozott ötszáz képből csak viszonylag kevés tud bekerülni. Tamási viszont fontosnak tartja leszögezni: az oldaluk nem olyan típusú honlap, mint mondjuk a flickr.com vagy az egyéb, képmegosztó site-ok, ahová maga a tulaj pakolja fel fotóit, mindenféle külső szűrő nélkül. Az oldal titka tényleg éppen az, hogy minőségi és igényes képeket próbál meg közölni. Ez többékevésbé azért sikerül is.
– Kapunk persze kritikákat, hogy ez vagy az a kép miért is tetszett meg nekünk. Ilyenkor nem mindig egyszerű válaszolni. Abban biztos vagyok, hogy nagyon könnyű a mi helyzetünk. Magángyűjtőként megtehetjük azt, amit egy közgyűjtemény, egy levéltár nem: válogathatunk.
A Fortepan tavaly óta kiegészült egy szabadszavas keresővel is, amely azok között a képek között segít eligazodni, amelyekhez valamiféle szöveges tartalom is kapcsolódik. Az Index. hu-n található, az oldalhoz kapcsolódó fórumtopikban napról napra gyarapszik a „megfejtések” száma. Szepessyék időközben megkerestek három, a fórumban igen aktív, s mint kiderült, középkorú urat, akik most már afféle önkéntes szerkesztői az oldalnak: gondozzák a képleírásokat, részleteket, így segítve a keresést. Egy profi archívum – hangsúlyozza Tamási – nem szabadszavas, hanem kulcsszavas keresővel dolgozik, erre viszont egyelőre nincsen kapacitásuk. Ők maguk továbbra is a képek felkutatásával, digitalizálásával és elérhetővé tételével szeretnének foglalkozni.
S hogy meddig bővíthető egy ilyen, az 1900-as évek elejétől az 1990-ig terjedő időszakból fotókat gyűjtő oldal? Mivel a harmincas évektől jobbára a nagyközönség számára is elérhetővé vált a fényképezés, s évente százezerszám készültek amatőr fotográfiák, még nagyon hosszú ideig lesz, lehet muníciója a Fortepannak.
– Nem félek: szenzációs dolgok rejtőznek még az otthonokban – mondja az alapító. Nehezebb kérdés szerinte, hogy ezzel a szerkezettel meddig tud életképes lenni a honlap, meddig nem érzi úgy az olvasó, a látogató, hogy elvész a fotográfiák között – egyelőre működnek. A statisztikák szerint egyébként egy átlagos böngésző mintegy 17 percet tölt az oldalon, ami nagyon jónak számít a neten. A legtöbben nem is konkrét céllal jönnek, hanem szörfözni az időskálán, aztán ha megtetszik valami, esetleg le is töltik a kiszemelt képet. Tamási szavai szerint azt szeretnék, hogy a Fortepanon időzve az embert a kincsesládában, a régi nagy bőröndökben való kutatás élménye kerítse hatalmába: vajon mi lesz a következő kép?
