Jóleső tempóban
Nem is érti az ember, miként marad ideje önmagára. Vagy talán épp ez a dilemma: annyiféle szekeret tol egyszerre, hogy közben alig döccen a sajátja. De vajon milyen az a szonikus univerzum, ami igazán belőle fakad? Hamarosan megtudjuk, ígéri. Amúgy is csak huszonnyolc.
Nem mondhatni, hogy a vér kötelezné, hisz a családi almanach mérnöki pályákban gazdag, igaz, a felmenők között azért számos zeneszerető akad. Gyémánt Bálint sem gyerekkorában kezdte, tizenhárom elmúlt, mikor először gitárt ragadott, és beiratkozott egy délutáni zeneiskolába. Lóhajú metálosként furamód klasszikus vonalon kezdte,miközben AC/DC-re, Metallicára vagy Tankcsapdára rázta a rőzsét, nejlonhúrokon barokk és klasszikus darabokat pengetett. Apja fel-fellángoló haragjától rendre tanárai mentették meg, mondván, annyira tehetséges, hogy vétek lenne másra koncentrálnia.
Érettségi után előbb Juhász Gáborhoz került, később a kőbányai stúdióba, majd a Zeneakadémia dzsessz tanszakára járt, ott vehette kézbe diplomáját 2008-ban. De előtte még Erasmus-ösztöndíjjal eljutott Oslóba, és az ottani zeneakadémián eltöltött szemesztere alapjaiban határozta meg zenei gondolkodásmódját. Hogy mindenhez maximális nyitottsággal kell közelíteni, a művészetbe a legszélsőségesebb megnyilvánulások is beleférnek, sőt még azon is túl. Meg hogy nem kell annyira kapaszkodni az iskolapadban begyakorolt szerkezetekhez, skálákhoz, megoldásokhoz. Bátran kell fejest ugrani az ismeretlenbe, nem baj, sőt inspiráló, ha elsőre elveszve érzi magát az ember. Csak hagyni kell az ösztönöket és a kreativitást dolgozni.
Meg hogy nem kell állandóan megszállottan gyakorolni, nem kell napi 13 órán át gyúrni a húrokat. Mikor egyik társa ezt megtudta, csak annyit mondott: „Hülye vagy? Azonnal menjünk le inni egy sört. Majd fuss pár kört a közeli parkban.”
Gyémánt Bálint 2007 decemberében azzal jött Oslóból haza, hogy ad magának egy év belendülési időt. Ha nem történik számára elégséges, viszszamegy, leteszi a mesterfokozatot, és ott teremt magának egzisztenciát. De szerencsére idehaza is beindult körülötte a zeneélet, igaz, kezdetben minden lehetőséget megragadott, minden abszurditást bevállalt, megasztárosok kíséretétől az Őz Zsolt-féle Vidámparkig. Ő, aki maximum lájtkólával üti magát, és alkoholt utoljára –kényszer hatására – az előző születésnapján ivott.
Persze nem ezek jelentették a fő csapásirányt, sokkal inkább a Transform Quintet és Gereben Zita zenekara.Meg hát a Harcsa Veronika Quartet, ahol az állandó vendég státuszt mint számára kényelmes megoldást azóta is élvezi. Plusz ott az elektronikus színtér nagy reménysége, a Bin-Jip, Kaltenecker Zsolt zenei időutazása, a Hammondariummeg az a bizonyos duó egykori tanárával, Juhász Gáborral.
S persze ott van a Gyémánt Bálint Trió, amely elvben 2004 óta létezik, valójában alig van, sőt. Időnként a szervezők rátalálnak az interneten, meghívják egyik-másik külföldi fesztiválra, de se a konkrét karaktere, se az életében betöltött helye nincs teljesen kitalálva. Mint mondja, egyszerűen nem jut rá ideje. Pedig ma már válogat a felkérésekben, sőt a bevállaltak között is szokott ritkítani, s az sem igaz, hogy kizárólag csapatjátékosnak tartaná magát. Épp most tervezi, hogy átalakítja az életét, visszavesz a tanításból, csökkenti a koncertszámot, és megpróbál a saját dolgaira koncentrálni. Hogy tényleg maradjon ideje zenét írni, gyakorolni, konditerembe járni, esetleg pecázni. Meg arra, hogy évente elmenjen pár hétre nyaralni. Ami legutóbb 2003-ban történt meg vele.
