Vízfejű ország, Trabantfejű nő
Túl magasra nőtt az ingerküszöb, negyven fokban izzik a levegő, igazából mindegy is, mert ez a mondat tényleg mellbe vág, olyannyira hogy a beszélgetés végén az ebédlőben máris élénk vita alakul ki.
Bárki bármilyen ostobaságot kimondhat, a parlamenten vagy azon kívül, és annak nem lesz semmi következménye, magyarázza el először is György Péter, hogy mire gondolt. De nem csupán a következmények hiányával van baj, hanem azzal is, hogy az elmúlt húsz évben elvesztettük az emlékezetünket. Valamiféle álemlékezet működik, amely a Nemzeti vágtába, rovásírásba, Széll Kálmánba kapaszkodik úgy, hogy a legtöbb embernek fogalma sincs, hogy ki is volt az egykori miniszterelnök. Valódi emlékezet híján a múltunk inkább pszeudo és operett jellegű, sokan úgy kezelik, mint valamiféle vegyeskereskedést, ahonnan tetszés szerint vihetünk haza bármit.
A múlt az emlékezés poklával való szembenézés, mondja György Péter, kinek könyve, az Apám helyett jó eséllyel indul a legjobb európai kötet címéért (Prix du Livre Européen). A beszélgetés apropója egyébként, ahol a mondat elhangzott, Trau ma az irodalomban nevet viselte, ám csakhamar elkanyarodott a Menyhért Anna által is kifejtett irodalomelméleti fogalmaktól. Csakhamar kiderült, György Péter az amnézia válságát tartja a rendszerváltás utáni legnagyobb krízisnek, pedig ezt a traumát nem lehet megspórolni: szembe kell nézni azzal, hogy kiket öltünk meg, és kiket hagytunk meghalni.
És ez már azért sem mindegy, mert egy kulturális közösség, de maga az alkotás, az írás sem lehetséges emlékezet nélkül. Arról nem beszélve, tette hozzá, hogy a magyar irodalomnak nincsenek halottai, nem beszélünk az elmúlt rendszer egyik kulcsfigurájáról, Illyés Gyuláról vagy Déry Tiborról. Mintha sosem éltek volna. És ez nem műveltségi, tehát nem Vágó István kvízjátékaiba illő kérdés, sokkal inkább politikai. Ezért is fogalmazott így: nem műveletlen, hanem hülye az ország.
Kukorelly Endre csöndben vitatkozik ezzel már az ebédlőben, egyrészt mert nem szereti az olyasféle mondatokat, amelyek az egész magyarságot vagy társadalmat, netán országot vonják egy kalap alá, másrészt a történelemben máskor is voltak nehéz időszakok, s azt sem pesszimizmussal oldották meg. György viszont az auto matizmusokat hiányolja, amelyek a múlt egészséges feldolgozásainak jelei: Németországban egy életre elásta magát például a zsidózó, cigányozó politikus, itt viszont csöndes hümmögés kíséri.
És ez még csak a szerda volt, tenném hozzá, hiszen a József Attila Kör 23. alkalommal megszervezett irodalmi tábora szombat estig tart. Parázs vita tehát még bármikor kitörhet, bár a nap java része azért mégiscsak az irodalom körül mozog. Sportnyelven szólva, ebédig kisebb műhelyekben folyik az utánpótlás képzése. Az írószemináriumot például Láng Zsolt tartja, aki naplóírásra buzdítja a résztvevőket, pontosabban arra, hogy kissé manipulálják a valóságot, a történéseket. Hiszen egy-egy írónapló kapcsán gyakran felmerül az olvasó gyanúja, hogy az író csak azért találkozott ezzel vagy azzal a prominens személlyel, hogy azt végül este megírhassa. Az aznapi feladat: az esti álom egy részletének beleszövése a valóságba. A Garaczi László vezette „drámatagozatnak” némiképp könnyebb dolga van: jeleneteket írnak és olvasnak fel. Ugyanazt a pár mondatos párbeszédet különféle helyzetekre alkalmazva. Hol királylány és sárkány, hol kezdő leszbikusok, hol a Figaro házasságának szereplői csókolóznak.
A délutánt általában fórumok és szerzők bemutatkozása viszi el. Ekkor derül fény a már említett Halász Margit írói módszerére, aki egy szociográfus fáradságával gyűjti a kiszemelt területen a nyersanyagot. Az Éneklő folyó című regénye érdekében például a Tisza közelébe költözött, hogy horgászok, különféle vízi emberek történeteit meghallgassa, hogy legendák, mítoszok nyomába eredjen. Az író történetkészlete ugyanis véges. Szvoren Edina viszont nem hisz a tervezésben, ő az íráshoz általában idegen nyelvet keres, nem az ő nyelvén akar beszélni, hiszen igazából csak egy nyelvi fedezékből lehet történetet mesélni.
A novelláit uraló szociohorror kapcsán pedig csak annyit mond: ha egyszer igazán megtanul írni (holott első könyvét osztatlan elismerés övezte), akkor talán már nem kell olyan intenzív, mellbevágó világot fölépítenie. Erdős Virág viszont A Trabantfejű nő című verseskötetét jellemző iróniáról beszél. A rapnek is beillő, főként páros rímekkel dolgozó verselésről. Arról, hogy a környező, „pofátlanul igazságtalan” társadalmi rend kiváltotta düh és felháborodás követeli meg ezt a primitív versformát. Erre válasz az egyszerű versezet. Demi lenne a Trabant alternatívája, érkezik a kérdés. Egy Audi A6? Dehogy, mondja Erdős Virág. Csak egy élhető, rendes autó.
– Az idei tábor egyébként szakítva a jóval korábbi hagyományokkal már nem leltárkészítő, „ez történt az idén” jellegű, hanem trendekre koncentrál – magyarázza Balogh Endre, a JAK elnöke. Olyan kérdésekre összpontosít, amelyek két-három év múlva válhatnak az irodalmi közélet fontos fogalmaivá. Idén a társművészetekre figyeltek, a film, a képzőművészet és az építészet alkotóit hívták meg bemutatkozó kerekasztal-beszélgetésre. Szerencsére az érdeklődés folyamatos a tábor iránt: a mostanira 170-en jelentkeztek, de a szombati színházi előadás és érdekesebb viták még több érdeklődőt vonzanak. Ezért is van az, hogy a JAK-tábor az ünnepi könyvhét és a nemzetközi könyvfesztivál után a harmadik legnagyobb irodalmi esemény.
Az irodalmi tábor ma az új elnök és a JAK-füzetek szerkesztőinek megválasztásával zárul.
