Szabados emlékére

Nem a műfaj beporosodott hadirokkantjai jelennek meg a színpadokon, hanem a kísérletezők, az újítók.

Szerény kalapemelés azok előtt, akik Újbuda kulturális életét szervezik. Mert manapság a városrész kapcsán több a kulturálismegmozdulásról szóló hír,mint a politikai rikácsolás, és ez azért nem kis szó. Újbudáról hol a galériák, hol az A38 Hajón vagy a Fonóban tartott koncertek, hol színi előadások, hol a megújult Hadik kávéház, hol a Bartók Béla útra tervezett kulturális városközpont kapcsán esik mind több szó mostanában.

Ezúttal éppen az Újbuda Jazz Fesztivál kapcsán, amely már a hetedik a sorban. Az eseménysorozatnak, mint rendesen, az A38 és a MU Színház ad otthont, és ebből már sejthető, hogy nem a műfaj beporosodott hadirokkantjai jelennek meg a színpadokon, hanem a kísérletezők, az újítók. Ez abból is tudható, hogy a fesztivált a közelmúltban elhunyt Szabados György zongorista emlékének ajánlották a szervezők, márpedig ő szinte hangsoronként, billentésenként hajította a sarokba a bevált formanyelv elemeit.

Mindazonáltal nem kell megijedni, Tóth Viktor, Ágoston Béla, az amerikai dobos Hamid Drake, a Zventa–Sventana nevű orosz lányduó vagy az ezúttal a marokkói Said Tichitivel muzsikáló Dresch Mihály neve garancia arra, hogy bár izgalmas és sokszor talán nehezebben megfejthető darabokat hallunk, de nem mellébeszélést, vagy hogy stílszerűek legyünk: mellézenélést.

A koncertek között a látogatók megtekinthetik a Budapesten élő lengyel dzsesszfotográfus, Pawel Karnowski, Czabán György és mások dzsesszfotóit, valamint a világhírű free jazz szaxofonosról, Peter Brötzmannról készült portréfilmet is.

INFÓ

VII. ÚJBUDA JAZZ FESZTIVÁL

a38, MU Színház, szeptember 2–4. Részletes program: www.A38.hu vagy www.mu.hu

Top 5

1. KONCERT A KŐSZEGI JURISICS-VÁRBAN

az 1532. évi ostrom 479. évfordulóján augusztus 30-án este 7-kor.

2. PITTI KATALIN

a tihanyi bencés apátságban szeptember 1-jén este fél 8-kor.

3. VERTIGO QUINTET-D. BAROVÁ

a Debreceni Dzsessz Napokon a Kölcsey Központban szeptember 1-jén este 8-kor.

4. RÁNKI DEZSŐ

Régi Zeneakadémia szeptember 3-án fél 8-kor.

5. MAJSAI GÁBOR

a Margitszigeti Víztoronyban (Jazzy tower) szeptember 3-án este 9-kor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.