Kök és Bob

Máig megnyugtat a tudat, hogy már a születésem előtt akadt két illető, akinek fontos volt, hogy boldog gyerek legyek, ha majd a világra jövök. A generációkat törpehitre nevelő szakállas páros, Kököjszi és Bobojsza soha ki nem adott történetei megjelentek.

Családunkban a nemzedékről nemzedékre szálló törpekalandok legimádottabbika a Közgyűlés a mumus-egyesületben című. Török Sándor író-műfordító-antropozófus agyszüleményei: a vékony hangú Kököjszi és vastag hangú Bobojsza (a nevezetes éjszakai hajósok, a csodálatos kis papírhajó gazdái, a Szent Kristóf urai) ebben a fejezetben egy fura gyűlésről számolnak be. Ahol minden olyan mumus dorgálásban, sőt testi fenyítésben részesül, aki önhibájából vagy azon kívül gyerekek ijesztgetésével vádolható. Amikor nem mi, szülők, hanem Benedek Miklós meg Szacsvay László mesélik a hangoskönyvként is feldolgozott meséket, akkor a mumusgyűlés után rögtön az Időkirály birodalmához kell tekerni a lejátszót, azt követőenmeg Az álombolthoz. Tiltólistán van viszont az utolsó, Búcsú a törpéktől című epizód, mert az ki van zárva, hogy Kök és Bob (nekik is van becenevük) csak úgy kilépjenek az életünkből. Így a gyerekéletet kedélyessé, érthetővé és elfogadhatóvá magyarázó duó nálunk egy ideje erősebb szimbóluma lett az örök körforgásnak, mint a buddhista kolostor kapujában az életkerék.

Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy a Rudolf Steinert („Waldorf-filozófia”) követő Török Sándor meséi mifelénk a családi filozófia szintjére kúsztak: a gyerekünkkel való szent szövetségben látjuk a felnőtt világot időnként annál is szánni valóbbnak, mint amilyen – beleértve a „cuppantós néniket”, a „precíz néniket” meg az ideges apukákat. Néha persze magunkat is.

Mindenesetre, akiknek otthonába a két szakállas törpe egyszer már megértést hozott, az nem fogja kibírni, hogy be ne szerezze történeteik nemrég megjelent második kötetét, a Kököjszi és Bobojsza (1948-ban írt) újabb kalandjait, amelyet korábban csak a Gilikoti című Török Sándor-kötetbe olvasztva lehetett megtalálni. A Ciceró Kiadómost az eredeti szöveget és illusztrációkat jelentette meg –ebben Andrist és kishúgát, Pannit gardírozzák már a törpék.

Top 5

1. AZ ÁLLATMESÉK

(szeptember 2-án 10-kor kezdődik) csak egy a Nyíregyházán és környékén szeptember 3-ig tartó Vidor Fesztivál számtalan gyerekelőadásának.

2. A XX. KOLIBRI JUBILEUMI FESZTIVÁLON

a saját előadások mellett pécsiek és veszprémiek is szerepelnek szeptember 3-án, a Jókai téren.

3. A VASKAKAS FIÓKÁI

a város török ostromának tárgyi emlékeiből nyílt kiállítás (gyerekprogramokkal) a győri Borsos Miklós Múzeumban.

4. MINDENKIPIPŐKE

Szabó Borbála Titanic-kutatós gyerekdarabját szeptember 3-án 5 órától Bartsch Kata olvassa fel Budapesten, a Török utca 10. szám alatti Lakásszínházban.

5. GYEREKMEDENCE

című műsorával a Király fürdőben lép fel a kiváló Patkó Zenekar szeptember 4-én 10 órától.

illusztráció: Máday Gréte
illusztráció: MádayGréte
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.