Az idén már csak három helyszínre tellett a Művészetek Völgye szervezőinek, durván harmadával kevesebb programot kínáltak, ennek megfelelően kevesebb látogatót fogadtak (tavaly majdnem 200 ezren, ezúttal alig 120 ezren látogattak el hosszabb-rövidebb időre a völgybe). Ott speciel 240 millió forint hiányzott ahhoz, hogy a 2007-eshez hasonló, 6+1 helyszínes, 260 ezer látogatót vonzó folyamot szervezzenek. Bajba került a Zempléni Művészeti Fesztivál is, amely az idén ugyancsak jóval szerényebbre sikeredett a megszokottnál – elvesztette főszponzorát –, ahogy a Miskolci Operafesztivál is, amelyet hősiesen megrendeztek ugyan, de az állami, önkormányzati támogatások csökkenésemiatt ez a nemzetközi hírű összejövetel sem sikerült úgy, ahogy szerették volna. Hasonlóan járt többek között a Media wave, a baranyai Ördögkatlan, az őrségi Hétrétország, és a hírek szerint az eddigieknél jóval kisebb büdzséből szervezik a Budapesti Őszi Fesztivált csakúgy, mint a nyíregyházi Vidort. Több rendezvény szimplán elmaradt, egyebek mellett a Nyár a Lánchídon sorozat és a siófoki Stefánia fesztivál.

Nemrég két politikus is felszólalt a sajtóban a fesztiválok védelmében. L. Simon László, a parlament kulturális és sajtóbizottságának fideszes elnöke úgy nyilatkozott: jó lenne, ha volnának olyan turisztikai pénzforrások, amelyekkel a fesztiválokat lehetne támogatni – de nincsenek ilyenek. A honatya szerint üdvös lenne, ha visszajönne a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak az a pénzforrása, amely korábban rendelkezésre állt, és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) ad hoc kollégiumát támogatta, azaz ha a turisztikáért felelős államtitkárság odaadná az NKA nagy fesztiválokért felelős kollégiumának az összeget, amely 200 millió forintos pluszpénzt jelentett a fesztiválok támogatásában. Megnyilvánult Schiffer András, az LMP parlamenti frakcióvezetője is, aki úgy látja: az államnak normatív alapon kellene garantálnia az országos formátumú és turisták tömegeit csalogató fesztiválok anyagi hátterét, különösen ha a magyar termékeknek, a kézművesremekeknek is teret biztosítanak. Schiffer úgy fogalmazott: nagyon nincs rendben az, hogy a magas színvonalú rendezvényfolyamok szervezői nek, akik ilyen szintű rendezvényekbe „teszik bele a kreatív energiáikat”, az erejét és a kedvét elszívja az, hogy „lesz-e pénz jövőre, és mennyit kell majd megint rohangál niuk pályázatok miatt, támogatási pénzek után”.

A Magyar Fesztivál Szövetség elnöke, Márta István szívből üdvözli a politikusok üzeneteit, és nagyon reméli, hogy azok eljutottak azokhoz is, akiket a leginkább illetnek. Márta szerint ott tartunk, hogy a költségvetési nehézségek miatt még a legpatinásabb, legszínvonalasabb, legismertebb kulturális fesztiválok szervezőinek is át kell gondolniuk programjaik szerepét, struktúráját – magyarán el kell dönteniük, hogy a fesztiválnapok számán, a fellépők számán vagy a produk ciók színvonalán spórol nak-e (vagy is); ott volna persze még a jó öreg jegyáremelés, de erre nincs mód, a publikum, mint látszik, már nem terhelhető tovább. Ez ilyen drámaian egyszerű.

De hogyan jutottunk idáig? – A magyarhoni fesztiválfinanszírozás ma három, egyre gyengülő lábon áll – magyarázta az elnök. Az első láb a saját pénz, vagyis a jegybevétel, a szponzori támogatás, az ilyen-olyan kereskedelmi tevékenységből származó összeg és a mecenatúra – lenne. A szponzori pénz ugyanis az elmúlt években a felére csökkent,mecenatúráról pedig gyakorlatilag már beszélni sem érdemes, annyira nincs. A másik láb az önkormányzati hozzájárulás – szintén lenne. Mint pontosan látható, az ország önkormányzatainak többsége ma a túlélésre játszik, legkisebb gondjuk is nagyobb, mint hogy adnak-e pénzt a fesztiválokra, avagy sem. Ez egyébként maguknak a településeknek is óriási baj, hiszen a kultúrrendezvények számos járulékos bevételt hoznak a falvaknak-városoknak – plusz ott van még a presztízsveszteség. És megérkeztünk a harmadik lábhoz, az állami résztámogatások rendszeréhez.

– Nos – mondtaMárta –, az állam már tavaly is csak hatszázmillió forintot tudott szétosztani a csaknem ötmil liós tömeget vonzó rendezvények szervezői között, az idén pedig már enynyit se: mindössze négyszázmilliót, főleg amiatt, hogy a turizmustámogatásból (amiképpen azt a kulturális bizottság idézett vezetője is szóvá tette) egy megveszekedett fillért sem kaptak a fesztiválok. Ez alkalommal pontosan tizenhárom projektum részesült a jóból, amelyek ráadásul meghívásos pályázaton, tehát nem nyílt tenderen nyerték el a rájuk eső részt.

Hogy lássuk, mennyire kevés ez a pénz, nézzük meg, hogyan kalkulál a Magyar Fesztivál Szövetség. A szervezet szerint nagyjából 200 olyan magyar fesztivál van, amelyek színvonaluk, jelentőségük és népszerűségük okán joggal érdemelnének állami hozzájárulást. Ha ezek mindegyike méltó minőségű programsorozatot szeretne rendezni, akkor az összköltségvetésük elérné a nyolcmilliárd forintot. A szakma a korábbi kondíciókból kiindulva általában (és durván) 25 százalékos állami támogatással szokott számolni – vagyis optimális esetben 2 milliárd forint dukálna a fesztiválszervezőknek. Ráadásul – ez megint csak az MFSZ számítása – a mondott pénz nagyobb része adók és különféle járulékok formájában visszakerülne a központi költségvetésbe, tehát mindenki csak nyerne, de legalábbis senki sem veszítene – hívta fel a figyelmet Márta István.

Minősített fesztiválok

Négy-hatezer kisebb-nagyobb rendezvény nevezi magát fesztiválnak ma Magyarországon. Az MFSZ szerint azonban legfeljebb ha 350 van, amely joggal viseli a címet – a többiek zöme fontos, hasznos és tiszteletre méltó kezdeményezés, de nem több, mint valamiféle rendezvény. Az eligazodásban a szövetség 2008-ban indult, azóta is folyamatosan működő, önkéntes alapú regisztrációs és minősítési rendszere segít: az MFSZ kidolgozott egy kritériumrendszert, amely alapján kiderül, mi fesztivál és mi nem – ami a támogatások odaítélésénél sem mellékes. Az indulás óta hozzávetőleg 300 rendezvény kérte regisztrációját, a mai napig cirka 120 nyerte el a fesztivál minősítést.